Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)
ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - CSOMA ZSIGMOND: Erdélyi gyümölcs az Alföldön
ERDÉLYI KÖRTÉK A Nyikó és a Gagy-mente bő vadkörte termését a moldovai, a Bakbűz, a Bőr, a Szürke, a Nagyjózsi, a Sárga és az Aszaló nevű körték adták 30 . Az egykori Udvarhely-szék felső tájainak falvai gazdag lelőhelye a történelmi körtefajtáknak. A korábbi névhasználatban a körte gyümölcsöket az itt élő székelyek a „körtövék", vackorokra, valamint vadvackorok csoportjaira különítik el. Vadvackorok vagy vadkörte közé sorolják a körte nem nemesített, vadon növő, fogyasztásra nem használt, legfeljebb pálinka, aszalvány alapanyagként használt alakjait. Vackorok közé számítják a körte általában korábban érő, apróbb gyümölcsű de nemesebb, ősi formáit. A körtéket archaikus elnevezéssel körtövének, körtevélynek is nevezik. A körte az erdélyi ember táplálkozásában fontos szerepet játszott, az almánál előbbre valónak tartották, valószínű az édességéért, a magasabb cukortartalmáért. Az édes ízek hiánya, a cukor drágasága és a szegényebb néprétegek számára elérhetetlen volta miatt értékelődtek fel a mindennapok paraszti étkezésében, így az édes körték is. A kevésbé tetszetős megjelenésű de csekély gondozást igénylő, rendszeresen, bőven termő vackorok a sokgyermekes székely családok egyik jelentős élelmét adták. A több körte-alakkör megkülönböztetésének nyomai máig fennmaradtak, már 1275-ben több körtefajta említése is ismert. Nagyra növő, hoszszú életű fáit gyakran, mint birtok határjeleket említik. A XVII. századi erdélyi fejedelemség idejében, a kincstár kimutatásaiban birtokonként akár több száz köböl aszalt vadkörte szerepel. A Nyikó-menti Firtosváralja lakóit egykoron „vackorosoknak" csúfolták. Az Udvarhelyszéki körték gyűjtőnév alatt a Sós, a Kicsi nyakas körtét, a Nagy macskafej körtét tartják nyilván. 31 Számos körtefajta csak Udvarhely-szék tájain, a Nyikó- és Gagy-menti településeken lelhető fel, ennek a vidéknek jellemző tájfajtái. A főző körték a régi magyar konyha világát idézik. A Sós körte megbecsültségét érési idejének köszönhette. Augusztus végén, szeptember elején érett, a cséplés idején. Sós, savas üdítő zamata egyedi. Gyümölcse zöld színű, oldala éréskor sötétebb, barnás színt kap. Kemény húsú termését a hagymához hasonlóan fogyasztották: marokkal összeroppantották evés előtt. A körte közepes méretű, szabályos körte alakú, széles nyakú. A magház körül kövecsesedésre hajlamos. Kocsánya igen hosszú, vastag. Ismert sárgára színeződő változata is. A Kicsi nyakas vagy Nyakas körtét edzett, bőtermő fája és nagyon hosszan tárolható gyümölcse tette az itt élő székelyek egyik jelentős fajtájává. A kicsi méretű, kemény, száraz húsú körték nyersen nem is igazán élvezetesek, leginkább megfőzve fo30 Leírója Szani Zsolt volt. 31 Leirója Szani Zsolt és Gergely Levente
