Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - CSOMA ZSIGMOND: Erdélyi gyümölcs az Alföldön

Az Erdélyi fűszeres alma származása bizonytalan, bár Budapesten már 1866-ban kiállításon is bemutatták. Említettek vitatják, hogy Bereczki (1899) által részletesen leírt Fűszeres renet nem azonos az Erdélyi fűszeres almával, annak ellenére, hogy Bereczki szerint a németországi Lahn folyó (Hessen) melletti arsteini apátságban talált Kräuter-Reinette terjedt el Erdélyben Fűszeres alma név alatt. Fája középerős növekedésű, felfelé törő, edzett, alanytól függően számos koronaformára nevelhető. Gyümölcse kicsi-közepes nagyságú. Héja finom, sima, fényes, kissé zsíros tapintású. Alapszíne világoszöld, éretten zöldes citromsárga. Fedőszíne sűrűn szórt apró piros pettyes, a napos oldalon sötét piros, ibolyás kárminnal fedett, gyakran ecsetvonásszerü csíkokkal. Húsa kissé sárgásfehér, kellemesen kásás, édes, finoman aromás. Elsőrendű fajta minden tekintetben. Októberben válik szedhetővé, januárig tárolható. A Daru alma származása ismeretlen eredetű magonc, Bereczkit, Dörgő Dániel mezőtúri lakos ismertette meg először ezzel a fajtával. Tulajdonképpen az erdélyi Sóvári almák közül emelte ki és írta le jeles pomológusunk a Daru almát. Bereczkinek köszönhetően terjedt el Francia és Németországban magyar nevén. Fája erőteljes, edzett, lapos gömb alakú koronát nevel. Vadalanyon nagyon későn (Bereczki szerint 14-15 évesen) fordul termőre. Szakaszos terméshozásra hajlamos, de a termőévben bőséggel terem. Gyümölcse közepes, vagy nagy méretű, kúposodó gömb alakú, laposan bordázott, kevéssé szögletes. Héja vékony, szívós, sima, kissé hamvas, zsíros tapintatú. Alapszíne zöldessárga, éretten bágyadt citromsárga. Fedőszíne szakadozottan piros csíkos, a szártól a kehelyig, mind a napos, mind pedig az árnyékos oldalon. Húsa a héj alatt sárgásfehér, a magház felé haladva hófehérbe megy át. Kissé roppanó, omlós, bőlevű, kellemesen üdítő borízű. Október végén már fogyasztható, márciusig gond nélkül tárolható. Elsőrendű fajta minden vonatkozásban. Kissé igényes, a mélyrétegű, nyirkos talajokon díszlik legszebben. A Leánycsöcsű alma származása is ismeretlen, feltételezhetően véletlen magonc. Több változata ismeretes, neve már a XVI. században is előfordul. Ez valószínű annak köszönhető, hogy a fiatal nő szép alakú melleire hasonlító almákat gyakran nevezték Lánycsöcsűnek, Leánycsecsűnek (Dankó 2001). Nagy-Tóth Ferenc 1998 ban négy változatát írja le, amelyeket jóformán csak a szakember tud egymástól elkülöníteni. Mindegyikre jellemző a kis vagy közepes méret, a kúpos gömbölyded alak. A héj sárgás alapszínű, amit éretten enyhe rózsaszín, vagy kárminpiros fed. A gyümölcsök húsa rendszerint zöldes vagy sárgásfehér, kevés levű, gyengén illatos, taplósodásra (lészegény rágós) hajlamos, gyengén savanykás, illetve édes. Mindegyikük téli alma, de hosszú tárolásra nem valók. A Pónyik alma(Ponyik-alma, Pojnik, Pojenics) származása vélhetően Alsófehér megyében a Pojana-mik (Kismező) nevű tisztáshoz köthető, Enyeden termett állítólag a legfinomabb Pónyik egész Erdélyben. Annak ellenére, hogy a fajta jósá-