Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)
ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - FODOR ISTVÁN: Prémkereskedelem, művészet, hitvilág (Kereskedelem és hatása őseink korában)
rá, hogy honfoglalás korunk kiváló kutatója milyen óvatos formában adta elő ötletét, még 1955-ben is, amikor érveit lényeges szemponttal egészíti ki. (Ezt a dolgozatát egyébként Langó nem használja, nyilván nem vette észre lényeges voltát.) Sőt, ugyanezt az óvatos megfogalmazást és kérdőjeles feltevést találjuk még 1970-es könyvében is. 166 Marsak és Darkevics munkamódszerére egyébként sem az volt a jellemző, hogy minden ötletet kritikátlanul elfogadtak. (Talán elegendő csak Marsak elemző tábláit áttekintenünk.) Langó „bíráló elemzése" siralmas színvonalú, távolról sem éri el e három kiváló kutató érvrendszerének színvonalát. Ráadásul a cikkben hemzsegnek a pontatlanságok, a szakmai felkészületlenség durva megnyilvánulásai. Például sem Kovács László, sem más nem igazolta be, hogy a honfoglalóknak nem volt csúcsos süvege (91), hiszen ezt a steppei nomád népek a szkíta kor óta széltében hordták, a beregszászi süvegcsúcs - amelynek viking vonatkozásairól már Fettich Nándor is tudott - pedig se nem viking, se nem bizánci, hanem igenis magyar készítmény. Ugyancsak téved a szerző, amikor úgy gondolja, hogy a lófarok befonásának és díszítésének nem maradhatott régészeti nyoma. (95.) Bizonyára hiányozhatott az óráról, amikor Bóna tanár úr az altáji, paziriki, ún. „fagyott kurgánokról" mesélt, mert ott megmaradtak a lótetemek s némelyiknek a farka be volt fonva és fel volt bogozva. Ugyancsak az utemilszki tál ábrázolása kapcsán említem meg, hogy a farmatring díszeként szolgáló szív alakú véreteket nem a kiváló Orlov fedezte fel, ő csak díszítésüket vizsgálta, ismeretesek voltak azok Kijevben és környékén már a XIX-XX. század fordulóján is. (lásd. pl. Geze dolgozatát.) Részben ugyan jól tudja a szerző, hogy csak a női csizmákat díszítették egykor véretekkel, de előfordult ez férfiaknál is, amint azt a kiskundorozsmai sír példázza, ahol átlyukasztott pénzeket használtak díszül. 167 Ugyanez mondható el a tegezekről: valóban a férfiak sírjaiban leltek rájuk, de kivételként női sírokban is előfordultak. 168 Magam eddig nem foglaltam állást a szalehardi edények kérdésében (36. j.), nem változtattam meg temetők keltezését semmiféle keleti „ábrázolások" miatt. Arról van csupán szó, hogy a veszelovi és a bezdédi tarsolylemez, valamint a kudeszevai csésze közös vonásait említettem meg, amit ebben a dolgozatban is kifejtettem. Langótól tudhattam meg, hogy „Csernyecov néprajzi megfigyeléseinek őstörténeti szempontú értékelése is számos nehézségbe ütközik." (98.) (A fentebb részletesen tárgyalt hitvilági kérdésekre céloz e tudálékos mondat.) S ki az, aki ebben a kérdésben is - mint annyi másban (például annak megállapításában, hogy kevés a csésze) - az egyedüli helyes választ megadta? Nem fogja elhinni az 166 LÁSZLÓ 1970, 59. 167 BENDE - LŐRINCZI - TÜRK 2002, 364-365. 168 Ld. pl. FODOR 1998, 59.
