Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - FODOR ISTVÁN: Prémkereskedelem, művészet, hitvilág (Kereskedelem és hatása őseink korában)

olvasó: Bálint Csanád, Langó munkahelyi főnöke. Erre bizony, már nekem sincs szavam. Illetve annyi mégis csak lenne, hogy bizonyos etikai normákat a tisztelt szerzőnek is be kellene tartania, még ha azokat láthatóan hírből sem ismeri. Például a megjelent kiadványokat a hivatkozásokban úgy kell feltüntetni, ahogyan azok napvilágot láttak. Ugyanazzal a címmel, szerzővel és szerkesztővel. S ez alól a szabály alól nem képez kivételt az 1996-os honfoglalás kori kiállítás katalógusa sem. Úgy vélem, ennyi bőven elég Langó Péter „bírálatának" minősítéséhez. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a bírálat írója - példaképeihez hasonlóan - nem rendelkezik azzal az alapműveltséggel, amely alkalmassá tenné őt arra, hogy sikeresen kutassa a régi keleti társadalmakat, azok egykori életének és működésének alapvető kérdéseit, beleértve ebbe természetesen a magyar őstörténetet is. Sajnos, ennek megszerzésére hazai felsőoktatási intézményeinkben sem a múltban nem volt, sem pedig jelenleg nincs lehetőség. Hiányát pedig csak igen sok munkával, hosszú külföldi tanulmányutakkal lehet pótolni. Szerencsére szerzőnk életkora még messzemenően lehetőséget nyújt számára, hogy a szükséges ismereteket megszerezze. Remélhetően ez így is lesz. A szóban forgó kérdések vizsgálatához mindenek előtt arra lesz szüksége, hogy megismerkedjen a nagy múltra visszatekintő orosz steppetörténeti régészeti és filológiai iskola eredményeivel, jelenlegi képviselőivel s lehetőleg bekapcsolódjon munkájukba. Mert „előkelő idcgen"-ként, egyedül nem sokra megy. Mindezzel azonban korántsem az volt a célom, hogy kétségbe vonjam a régi problémák újólagos felvetésének jogosságát és az újabb leletekkel, eredményekkel való szembesítését. Éppen ellenkezőleg: vallom, hogy erre múlhatatlanul szükség van, és nem szabad, hogy e vizsgálatok útját a tekintélyek és a megrögzült eszmék eltorlaszolják. De szemelt magból álljon az érvanyag, ne pedig semmitmondó mellébeszélésből! S álljon az érvelés mögött komoly szakmai fölkészültség, tisztességes emberi és szakmai etikai tartás. A karrierépítő diplomáciát ne keverjük össze a kutatással. Erezzünk felelősséget kimondott, vagy leírt szavainkért, mert amivel sáfárkodunk, az nem kirakós dominójáték, hanem népünk múltjának szelete. Azé a múlté, amely talán még a mai világban is hat némiképp tudatunkra s így részese a jelen és a jövő formálásának. Jól tudom, nagyon általános kívánalmak ezek, sokak számára közhelyek. Nem nekik írom. Azoknak, akiknek talán még nem késő.