Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)
ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - FODOR ISTVÁN: Prémkereskedelem, művészet, hitvilág (Kereskedelem és hatása őseink korában)
lemény van. Nemes egyszerűséggel kénytelen vagyok kijelenteni, hogy Langó Péternek erről az „orosz kutatás"-ról jószerével fogalma sincs, ami egyébként csapnivaló nyelvtudása miatt nem is nagyon lehet. Ami viszont a hazai és a párhuzamként kínálkozó keleti leletek időrendi helyzetét illeti, abban részben igaza van. E párhuzamok egy része valóban egykorú a mi leleteinkkel, amire magam is többször felhívtam korábban a kutatók figyelmét. 163 Csakhogy a szerző e kijelentésénél a Moszkvai Történeti Múzeum 1996-os viking kiállításának katalógusára hivatkozik - nagyvonalúan, lapszám nélkül (104. 69. j.) - jóllehet, ebben a katalógusban egyetlen szó sincs a magyar és keleti leletek időrendi helyzetéről. Ez már nem tévedés, nem tájékozatlanság, hanem a kérdésben kevéssé járatos olvasó tudatos megtévesztése s a jól értesültség hamis látszatának keltése. 164 Nos, ilyen „elméleti alapvetés" mellett természetes, hogy nem sok jó szó jut László Gyulának, sem a fentebb említett orosz kutatóknak, Marsaknak és Darkevicsnek. Langó fél kézzel, lazán lesöpri a nemzetközi kutatás kiválóságait a tudomány asztaláról. Pedig - talán mondanom sem kell - lehetne kicsit szerényebb is (lenne mire), engedhetne valamit korán jött felfuvalkodottságából. Mert bizony, olyan tárgyakról, művészeti emlékekről folyik e cikkben a disputa, amelyeket Langó eredetiben még csak nem is látott, de hogy meg sem vizsgált, az egészen biztos. Pedig ezzel kellett volna kezdenie. 165 Nincs természetesen szándékunkban a László Gyulát ért bírálatot pontrólpontra követni, mert ez fölösleges is, Langó szinte mindenben pontatlanul követi László érvelésének alakulását. Ez törvényszerű is, hiszen magát a problémát sem érti, s amit ért is belőle, arra is rá akarja erőltetni másoktól kölcsönzött, semmire sem való gondolati sémáját. (Ami ugye, nem „keletpreferens.") Mindenek előtt valótlan, hogy az utemilszki tál magyar jellegének felismerése László Gyula hatására vált volna a későbbiekben „általánosan elfogadottá." (91.) Fentebb utaltunk 163 FODOR 1994, 53.- Ugyanitt a steppei divat kérdésére is felhívtam a figyelmet. (50-51.) 164 A szerző más dolgozataiban - amiből sokat ír - sem ragaszkodik a pontossághoz és az alapossághoz. Az egyik külföldön tartott előadása igen gyatra orosz nyelvű öszszefoglalójában például azzal lepi meg az olvasót, hogy a IX. század végén a magyarok elhagyták levédiai és etelközi településeiket, s Galíciában foglaltak maguknak új földeket. (LANGÓ 2002, 116.) Nemrég megjelent angol nyelvű dolgozatában pedig összegezte a Jászság honfoglalás kori leleteit. Természetesen minden különösebb kutatás és terepbejárás nélkül, mások munkáját felhasználva. Az eredmény nem is lehetett más, mint csapnivaló: még a közölt leletek sem kaptak mind helyet a hevenyészett felsorolásban. (LANGÓ 2005, 367-370.) Megjegyzem: a lektorálás is hasonló színvonalú lehetett. 165 Az oroszoknál tartva, bizonyára a fiatal szerző is hallott - a ma már keveset emlegetett - Lenin egyik bölcs tanácsáról: tanulni, tanulni, tanulni.
