Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)
ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - FODOR ISTVÁN: Prémkereskedelem, művészet, hitvilág (Kereskedelem és hatása őseink korában)
gészeti hagyatékának talán lehet valami előzménye keleten, Árpádék Vereckénél talán nem hánytak le magukról inget-gatyát, s fegyvereiket is eldobálva szőrén és pőrén ülve meg lovaikat, puszta kézzel ijesztették el a bolgárokat, besenyőket, morvákat és frankokat. Jaj tehát az ilyenfajta romantikus, kelet-mániás, nacionalista régészeknek! Végzetüket még az is betetőzi, hogy állítólag Bálint Csanád és Révész László nem a steppén, hanem a ligetes steppén találták meg X. századi emlékanyagunk párhuzamait. Mielőtt bárki a szívéhez kapna, megjegyzem: kár, hogy Langó elfelejtette azt a térképet, amit ufai kollégánk, Vlagyimir Ivanov állított össze a magyarnak vélhető kelet-európai sírokról, temetőkről - s amely térképet a szerző is „átemelt" most megjelent könyvébe. 161 (Sajnos, minden kritika nélkül.) Hogy nem tűnt fel neki: a leletek majdnem mind a steppeövezetben vannak? Ha ismerné a nomád népek gazdálkodási rendszerét, tudná, hogy ez a szempont egyébként is teljesen lényegtelen, hiszen a nomád legelőváltás a déli steppei téli szállás és az északi - ligetes steppei vagy erdővidéki - nyári szállás között történik. Az olvasó azon is csodálkozhat, hogy Langó miért nem az erdővidékre költözteti őseinket, hiszen ott is számos párhuzamot találunk honfoglalóink hagyatékához, például a híres őscseremisz tarsolylemezt, vagy a karancslapujtői öv ősmordvin sírból származó mását. Csakhogy ezek a tárgyak egytől-egyig délen készültek s kereskedelmi áruként kerültek ide. Elegendő egy pillantást vetnünk például az őscseremisz dubovajai, IX-XII. századra keltezett temetőből származó aranyozott ezüst lószerszám véretekre (24. kép), 162 első pillantásra megállapíthatjuk, hogy azok valamelyik déli műhely termékei. S bár remek párhuzamaikat ismerjük a szaltovói, kazár és besenyő sírokból, nem valószínű, hogy a besenyők a cseremiszföldi erdőkben terelgették volna nyájaikat. Ezek a remekművű ékítmények a helyi nemzetségi arisztokrácia megrendelésére készültek s tulajdonosaik rangját jelölték. (Erre az időre a cseremiszek, mordvinok s a szomszédos finnugor népek társadalma eljutott az államszerveződés küszöbére, amit az orosz kolonizáció akasztott meg.) De nézzük tovább a szerző gondolatmenetét: „Az orosz kutatás újabb eredményei alapján ma már egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy a Kárpát-medencei X. századi palmettás véretekhez kapcsolódó sztyeppéi emlékek időben nem előzményei ennek a leletcsoportnak, hanem kortársai, vagyis olyan általános divatelemek lehetnek, amelyek elterjedése párhuzamos a Kárpát-medencében és a sztyeppén, s feltűnésük a X. században következett be." (92, 94.) E magabiztos megállapítással szemben fentebb láthattuk, mire is jutott az „orosz kutatás." Bizonyos, hogy nem erre, bár ott is sok kutató és sok kutatói vé161 LANGÓ 2007, 245. 162 ARHIPOV 1984, 154-155. - A leleteket a joskar-olai Mari Tudományos Intézet szívességéből közölhetem.
