Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - FODOR ISTVÁN: Prémkereskedelem, művészet, hitvilág (Kereskedelem és hatása őseink korában)

legfontosabb szerepet az iráni szaszanída és az ún. posztszaszanída művészet játszotta. Ezt a felismerést nem csupán a magyar szakemberek hangoztatták és nem csupán a magyar művészettel kapcsolatban. A mai napig általános vélemény, hogy a korai magyar, az alán és észak-kaukázusi, a régi orosz, az eurázsiai steppei művészetre rendkívül nagy hatást gyakorolt a Szaszanídák korában virágzott iráni művészet, amely meghatározott művészeti szabályok szerint készült a korabeli perzsa uralkodói elit felfogását tükröző modorban és stílusban. Többnyire ezzel is magyarázzák a felsorolt népek művészetében mutatkozó közös vonásokat és hasonlóságokat.

125 Úgy vélem, ma is megállapíthatjuk, hogy ezt a felfogást - ha a legfőbb ismérveket tartjuk csupán szem előtt -ma sem cáfolhatjuk. A kutatás továbbhaladásával azonban új kérdések merültek fel, az elmúlt jó fél évszázad alatt hatalmas mennyiségű régészeti leletanyag került napvilágra, amelynek művészettörténeti tanulságait már nem lehetett a régi sémák keretei közé illeszteni. Mára egyértelművé vált, hogy nem beszélhetünk egyszerűen az ún. „nagy művészetek"-nek a steppei és szomszédos népek művészetére gyakorolt hatásáról, az ugyanis durva leegyszerűsítéshez, a történeti valóság erős elferdítéséhez vezetne. Vitathatatlan ugyanis, hogy a nagy művészeti áramlatok által terjesztett elemeket — amelyek a kor divatjának részeivé váltak - minden nép, népcsoport a saját művészi felfogásának, világszemléletének, technikai lehetőségeinek megfelelően építette be saját művészetébe, saját „divatjába". Fentebb láttuk, hogyan ment ez végbe a déli társadalmaktól fényévnyi távolságban lévő vadászközösségek esetében. Az adaptáció folyamata azonban hasonló volt minden más társadalom közegében is. A déli iráni, szogd és bizánci világgal közvetlen kapcsolatokat tartó steppei társadalmak művészei, kézművesei hasonlóképpen jártak el. A kutatás erről sokáig egyszerűen nem vett tudomást. Számára nem létezett például egyedi kazár művészet, mert csupán azt vizsgálta, hogyan tükröződik ennek alkotásaiban a nagy művészetek kisugárzása. Szerencsére ez a helyzet mára némiképp megváltozott. Aki figyelemmel kíséri az újabb szakirodalmat, azt nem kell erről meggyőznöm, aki pedig nem, azt amúgy is hiába győzködöm. Legkiválóbb kutatóink - Hampel József, Posta Béla, Fettich Nándor, László Gyula, Dienes István - igen nagy figyelmet szenteltek e keleti ezüstök vizsgálati eredményeinek, hiszen jól tudták, hogy ezekből lényeges következtetéseket vonhatunk le honfoglalás kori művészetünk kialakulásáról. Mint jól ismert, Fettich Nándor ezt a kérdést meglehetősen radikálisan oldotta meg: úgy vélte, honfoglalóink művészetének legkiválóbb darabjai még keleten készültek, azokat készen hozta honszerző őseink első nemzedéke a Kárpátok övezte új hazába, s már itt temette földbe. (Tudomásom szerint eddig senki nem mutatott rá, hogy e kérdésben Fettich tulajdonképpen Pulszky Ferenc álláspontjára helyezkedett, aki szerint az új hazá125 Vö. LUKONYIN 1971, 118-12; LELEKOV 1976. 1978,