Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)
ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - FODOR ISTVÁN: Prémkereskedelem, művészet, hitvilág (Kereskedelem és hatása őseink korában)
Arra is van adatunk, hogy az áldozatok bemutatása alkalmával az áldozati állat vérét ezüst vagy fémedényben fogták fel, s ebben vitték oda annak a bálványnak, amely azt az istenséget vagy szellemet személyesítette meg, akinek az áldozatot ajánlották (11. kép). 79 A XIX. században N. Gondatti így örökítette meg a Világügyelő férfi eljövetelére rendezett sámánszertartást: ,,..a házban, ahol a szertartás folyik, minden fényt kioltanak, a sámán néhányszor a dobjára üt, minden elhalkul, síri csönd köszönt be, amelyben mintha világosan ki lehetne venni a lódobogást. .. Ezt megelőzően igen gyakran néhány ezüstedényt, vagy más fémedényt tesznek a bejárat elé, hogy az égi paripának ne a puszta földre vagy a hóra kelljen leereszkednie." 80 Az adatok és kutatói vélekedések ismertetését még hosszan lehetne sorolni, ám ez esetünkben alighanem fölösleges lenne. Azt az eddigiekből is egyértelműen leszűrhetjük, hogy az obi-ugorok körében az ezüstből készült edények vallási tiszteletnek örvendtek, mondhatjuk: ezüstkultusz volt legközelebbi nyelvrokonainknál. S bizonyára így volt ez a mai permiek őseinél is, amint arra az alább röviden ismertetendő leletkörülmények félreérthetetlenül utalnak. Ebben a tekintetben egyébként a kutatás már régóta egyező véleményen van. Az ezüstedények kultikus tiszteletének döntő szerepe volt abban, hogy ezek a déli készítmények az Urálvidékre kerültek. Ugyancsak rendkívül fontos, hogy milyenek voltak a keleti ezüstök előkerülésének körülményei. Fentebb láttuk, hogy 1996-os előadásában Bálint Csanád arról tájékoztatta hallgatóit, hogy e készítményeket egykori Urál-vidéki tulajdonosaik mint kincsleleteket elásták, vagy elrejtették. 81 Pedig a valóságban egészen másról volt szó, amit a kérdésben járatos kutatók ekkor már évtizedek óta tudtak, nálunk is, külföldön is. A leletkörülmények után ugyanis ezeket a tárgyakat „kiszántott ezüstök"-nek nevezték, mivel általában a korábban műveletlen területek feltörésekor kerültek elő, nem nagy mélységből, hanem a felszín alatti rétegből. 82 E leletek útja is nagyjából hasonló volt: kereskedőkhöz, gyűjtőkhöz, majd szerencsére nagyrészt a pétervári Ermitázsba kerültek. Kalandos sorsuknak még apró részletei is gyakran ismétlődtek. így például az egyik Perm környéki faluban lakó muzsik egy pompás szaszanída tálat alkalmatosnak ítélt arra, hogy abból falatozza a hagyományos zűrjén ételt, a húsos derelyét (pelmenyit). Sok esetben viszont nem értékelték ily magasra a perzsa ötvösök alkotását. Előfordult, hogy csak csirkeitató lett belőlük a parasztház udvarán. 83 (1995-ben a baskíriai Szterlitamak mel79 PRITKOVA 1849, 43. 80 Uo. 44.; Vö. Karfalainen II. 193.. 81 BÁLINT 1999, 67-69. 82 ORBELI - TREVER 1935, XI; LESCSENKO - OBORIN 1966. - A leletkörülményekről ld. TREVER - LUKONIN 1987. 83 ORBELI - TREVER 1935, XII.