Bodonyi Emőke szerk.: Jeges (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2008)

1945 után - „Szentendre körbefestése" és újabb egyházművészeti munkák

Az al secco technikával készült 12 kompozíció 500 négyzetméternyi falfelületet fedett be, de sajnos egyik sem maradt meg. Lemeszelésük egyik oka talán a falak erős vizesedése lehetett. Jeges az egyes jeleneteket perspektivikus, levegős háttér elé festette, amelyekben az ország jelentősebb épületei, a pécsi, szegedi, váci, esztergomi székesegyházak, a budapesti Egyetemi és Belvárosi templom mellett olaszos paloták is megjelentek. Megidézve több itthoni tájat, az ország különböző pontjairól ideérkező kispapok igazán otthon érezhették magukat. Egy-két szemtanú visszaemlékezése szerint azonban, a napi kötelezettségek elvégzése közben és után, amikor a refektóriumba jutottak, inkább az étkezéssel foglalkoztak, mintsem a vizuális élvezettel. Jeges Ernő itt sem adta fel azt a korábban követett elképzelését, hogy a bibliai jelenetek mögé hazai tájat varázsoljon, hiába tiltakozott ellene Deákiban Serédi Juszinián hercegprímás. Jajczay János így elemezte az Utolsó vacsora jelenetét: „A kép középpontja maga az Úr. Hosszú asztalnál ül, mellette a szangvinikus Péter áll, míg János, amint az Evangélium is említi, mesteréhez hajlik. Az asztal körül, amely egy loggia-szerű helyen áll a végeken, ötös csoportot képeznek a tanítványok. Júdás árulási szándéka megérett, ő már távozásra kész. Az épületen kívül balról korsós csoportot, jobbról Mártát és Máriát látjuk és a távozó Júdást. Ezek zsánerszerű szélső alakok, enyhítik az asztalkörüli komolyságot. A jelenet színtere szellemes. Mintha az Utolsó vacsora Pest-Budán játszódnék le. Éppen a mai Szeminárium helyén ülnek a szereplők. Nem messze a Dunát látjuk, mögötte a Szent Gellért-hegyet és a Mátyás király építette budai várat, így magyar földön, olasz reneszánsz környezetben (ne feledjük Jeges mester a római iskolához tartozik) történik a fenséges mélyértelmű jelenet."

189 A vázlatok alapján Jeges Ernő először árkádíves épületrész elé helyezte az Utolsó vacsora szereplőit, úgy mint az utána készített Kánai menyegző című falképen. A kész képen végül jobban megnyitotta a hátteret, hogy minél több budai részletet láttasson. Bárhol is dolgozott ezután, Jeges Ernő mindig odafestette a bibliai esemény vagy az oltár szereplői mögé az adott vidéket. Ezért készült olyan sok tájkép még, mert a művész a templomok díszítésével párhuzamosan akvarelleken, temperákon örökítette meg a környékbeli tájat. 1949-től a kultúrpolitika átrendeződésével minden progresszív irányzat kiszorult a művészeti életből, művészeti csoportosulásokat, köztük a Szentendrei Festők Társaságát is megszüntették. Jeges Ernő ebben az évben csak egy Ózd melletti apró kis falucskában, Szentsimonban készített falképeket. A szentély oldalfalain Jézus a kisdedekkel és az Utolsó vacsora, a diadalíven pedig 89 Jajczay János: Az Utolsó vacsora (Jeges Ernő freskójához). Új Ember, 1946. szeptember 22. 8. o. Kánai menyegző, (Központi Papnövelde refektóriuma), 1947 (kat. 439.)