Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)

Az aszódi latin iskola és az algimnázium története (1728-1912)

schola latina mindenkori tanára használt. Az algimnázium létrehozása után ezeket fokozatosan felszámolták. A kert helyén tornateret létesítettek, majd itt építették fel a rajztermet. A gazdasági épületeket is felszámolták vagy átalakították, ám ezt a folyamatot nem tudtuk pontosan felderíteni. Természetesen az itt lakó tanároknak fáskamrákat és megfelelő illemhelyet kellett építeni, amiképpen a létszámában gyarapodott iskola ilyen jellegű igényét is csak bővítéssel érhették el. Ezekről a kisebb és kiegészítő jellegű építkezésekről alig rendelkezünk adatokkal, pedig az adott korban nagyon is élő, és meg-megújuló gondokat jelentett az iskolafenntartónak. Az idők folyamán az iskola kötelező bővítését részben építkezésekkel, részben pedig az iskolai tanári lakások felszámolásával érték el. Ez utóbbit úgy oldották meg eleinte, hogy épületeket vásároltak és azt alakították át lakássá. Ezt tették a már említett Szelecsényi-féle házvétel után. Aztán 1883-ban új megoldásként Micsinay Jánosnak a főépület emeletén lévő 2 szobás lakását iskolai célokra adták át, a tanárnak pedig 80 Ft/év „lakáspénzt" adtak, aki bérlakásba költözött.

1 Ugyancsak 80 Ft lakáspénzt kapott 1894ben Dévény József is.

2 Ettől kezdve azoknak a tanároknak, akiknek nem tudtak szolgálati lakást biztosítani, pénzt adtak lakásbérlésre. Pl. 1897-ben a két üres tanári állást már 1200 Ft évi bérrel és 150 Ft évi lakáspénzzel hirdették meg.

3 A XX. század elején, különösen a főgimnáziummá fejlesztéskor - a pedellusi és főzőnői lakások kivételével - aztán megszüntettek mindenféle szolgálati lakást, és a tanárok bérét lakáspénzzel egészítették ki. Az iskolafenntartó ettől kezdve megszabadult a lakásbiztosítás nyűgétől, az ezzel járó gondoktól. A tanároknak is kedvezőbb volt ez a megoldás, mert a biztosított pénzből a városban nagyobb lakást bérelhettek maguknak. Ezzel egy időben egyre több tanár törekedett saját ház építésére, vásárlására (Bolla, Gréb, Künsztler, Jancsik, Czirbusz stb.) Az algimnáziumi öt tanár lakbére nagyságára való utalást először egy 1884-ben készült kimutatásban találjuk meg.

4 Ez 150 Ft /fő/év, összesen 750 Ft/év. Ugyanakkor bérük 800 Ft/fő = 4000 Ft/év. Tehát a lakáspénzt a fizetés 19%-ban állapították meg. Azonban ez a számítás egy, a VKM-hez benyújtott tervezet, kérelem adata, amely a szándékot, mintsem a tényleges valóságot fejezte ki. Ugyanis a fenntartó ennél kevesebbet nyújtott annak, aki bérlakásba kényszerült. Ekkor még az állásokat 600 Ft + természetbeni lakás + 2 öl tűzifa évi járandósággal hirdették meg. Mindez persze igen alacsony, a törvényben meghatározott minimum összegnél alig valamivel magosabb. Ezért aztán amikor 1890-ben ismételten államsegély megadásáért folyamodtak, az igazgató részére 1050 Ft, a rendes tanároknak 950 Ft évi fizetést kértek. Figyelemre méltó, hogy a lakáspénzt továbbra is 150 Ft-ban határozták meg, mely a tanári összefizetésnek csak 16%-át tette ki. Ez a különbözőség később tovább növekedett. Pl. Szabó Lajost 1898-ban 1200 Ft évi bérrel és 150 Ft (már csak 13%!) lakáspénzzel alkalmazták. Amikor aztán az államsegély elnyerése után a rendes tanárokat rangfokozatba sorolták és államilag megszabott fizetést biztosítottak részükre, a lakáspénz is megváltozott. Az összeg nagyságát mindig a pénzügyi körülményekhez igyekeztek alakítani. Pl. Dr. Osváthot 1200 Ft fizetéssel és 200 Ft lakáspénzzel alkalmazták; az igazgató 1909-ben a 200 Ft lakáspénzen felül 50 Ft lakbérpótlékot kért.

5 1 PMTd 88.15.18. - 1883. febr. 16. jkv. 2 Uo. - 1894. okt. 8. jkv. 3 Uo. - 1897. máj. 30. jkv. 4 Uo. - 1884. aug. 23. jkv. 5 Uo. - 1909. máj. 14. jkv.