Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)
A főgimnázium története (1912-1948)
A gimnázium e zavaros időkben szabad prédának bizonyult. Tüzelő hiánya miatt az iskolabútorokkal, a tanszerekkel és a könyvekkel fűtöttek. A két Aszódon maradt tanár és a decemberben visszajött Stibrányi Gyula a szemétből, a romokból kaparták ki, vagy éppen a kazán elől „lopták el" az értékes könyveket, iratokat. A gazdag könyvtáraknak csak a töredékét sikerült megmenteniük. Nagy igazgatónak az 1945-ös jelentése szerint az iskolát a harcok folyamán és az azt követő prédálás alatt hozzávetőlegesen 1 millió pengő kár érte. A szovjet kórházparancsnokság a gimnázium lefoglalt épületét 1945. július 1-én adta vissza. Az átadásról jegyzőkönyv készült, amelyben 3 db roncsolt szekrény, a fűtőtestek és a villanyvezetékek (!) szerepeltek. A harcok elmúltával, a viszonyok bizonyos rendeződése után, január 22-én Rágyánszki és Haberehrn tanárok, valamint Dr. Sümeghy Istvánné, a Leánynevelő tanárnője megbeszélést tartottak, melynek eredményeként elhatározták, hogy megkezdik a tanítást. Először csak az I-IV. osztályokban, ezekben sem kötelező jelleggel, s mivel kevés volt a használható tanterem csak másnaponként kellett a diákoknak az iskolába járni. Nyilvánvalóan ez inkább a tanulók lekötését, a tanítás-tanulás még ily nehéz helyzetben való fontosságának a kihangsúlyozását, mintsem a szakszerű, tanrendszerű oktatást jelentette. Február 9-én visszaérkezett Nagy Imre igazgató, aki a - helyi hatóságok egyetértésével - azonnal átvette a vezetést. Időközben visszaköltözött Dr. Czirbusz, majd Jancsik Mihály is, és az 1944. december 27-én visszajött, ám súlyosan megbetegedett Stibrányi is felgyógyult, tehát hamarosan megindulhatott a rendes, szakszerű munka. Talán nem haszontalan megemlíteni, hogy Dr. Czirbuszt a helyi Nemzeti Bizottság nem engedte vissza az iskolába. A MÉP és MOVE alelnöksége miatt öt napon át a GPU vizsgálati fogságban tartotta, majd 40 napos robotmunkára rendelte ki és csak ezt követően kezdhetett tanítani. Jancsik Mihály visszaérkezése után szintén letöltötte a „kötelező" jellegű 30 napos kényszermunkát. 1 A kötelező tanítás (mind a nyolc osztályban) 1945. április 14-én kezdődött. A tanórákat az Internátus szabad termeiben, az ev. elemi iskola három tantermében, valamint a Leánynevelő kölcsöntermeiben tartották meg. Az írásbeli érettségire június 14-20-a, a szóbelire július 2-14-e között került sor. Az utolsó tanítási napot július 7-én, az ünnepélyes tanévzárót július 14-én tartották meg. Az időpontok egyszerű felsorolása azonban sok nehézséget, gondot takar. Mindenekelőtt a tárgyi felszerelés hiányait kellett megoldani. Iskolapadokat a Javító Intézet adott. A többi iskolai felszerelést a szovjet kórházparancsnokságtól szerették volna visszakérni. Ezért július 6-án Nagy igazgató vezetésével tanári küldöttség (Haberehrn, Jancsik, Rágyánszki) kereste fel a parancsnokot és kérték, hogy az ott található tárgyak közül kiválogathassák a gimnázium tulajdonát. Itt nincs ilyen tárgy - hangzott a kurta válasz - és ezzel a szovjet tiszt az ügyet lezártnak tekintette. S bár fűteni már nem, de világítani kellett, hiányzott továbbá a papír, a tankönyv, a füzet, a kréta, s a tanárok fizetésének az előteremtése is nagy nehézségekbe ütközött.
