Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)
Bevezetés
A XVIII. század jelentős részében a Habsburg uralkodók támogatták a rekatolizációt. II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának leverése után az 1715. XXX. tc. a protestánsok vallási jogait ismét korlátozva, az 1703 előtti állapotokat hozta vissza. Az 173l-es /. Carolina Resolutio a római katolikust államvallásnak nyilvánította. A helyzet, Mária Terézia trónra lépése után, a protestánsokra nézve még kedvezőtlenebbül alakult: „Mária Terézia atyja, III. Károly halálával csak élete szűnt meg lenni, de a protestáns egyház ellenes politika megmaradt, sőt még szélesebb mérvben terjesztette ki azon alapzatokon, melyekre a protestáns egyház megsemmisítése volt tervezve. " J Az 1715-ös országgyűléstől kezdve a református és evangélikus egyházak képviselői folyamatosan és szívósan tiltakoztak az uralkodói önkény, a protestáns egyházak ellen hozott intézkedések megszüntetéséért. E küzdelemnek az élén kezdetben Ráday I. Pál állott, majd követte Prónay Gábor, Podmaniczky I. János, Vay Ábrahám, Radvánszky János és még sokan mások. Az ekkor összekovácsolódott protestáns nemesi családok leszármazói lettek a századvég nemesi mozgalmának, a XIX. századi reformkornak az élharcosai. Mindazonáltal Mária Teréziánál nem sok eredményre jutottak, hiszen pl. az 1741-ben és 1742-ben Bécsben, ügyükben eljáró protestáns nemesi küldöttségeket egyszerűen nem is fogadta. Csak II. József türelmi rendelete (1781) hozott alapvető változást a magyarországi protestantizmus életében. A jelölt korszakban a hatalom két tanügyi intézkedést hozott: az /. Ratio Educationist (MII) és a //. Ratio Educationist (1806). Az egész ország tanügyi viszonyait kívánták szabályozni, ám a protestánsok az egyházaik belső életébe való beavatkozásnak minősítették mindkettőt, és ezért egyiket sem vezették be, rendelkezéseiket nem tartották kötelezőnek, saját törvényeik és rendelkezéseik szerint működtették az iskoláikat. A XIX. század első felének korszakalkotó változásait az 1849-ben győzedelmeskedő I. Ferenc József és abszolutizmusa csak ideiglenesen lassította le, állította meg. A központi kormányzat az iskolaügyben is érvényesíteni kívánta akaratát. A Habsburg birodalom örökös tartományaiban 1850-ben bevezetett ún. Ausztriai Tervet 2 Magyarországra is kiterjesztették, melynek következtében számos egyházi középiskolát kellett végleg vagy ideiglenesen bezárni. Az Ausztriai Terv értékelése nem feladatunk. Mindazonáltal azt megállapíthatjuk, hogy követelményrendszere a kor kívánalmainak szellemében fogant, ám egységesítő, az eddigi autonómiákat megszüntető, nyíltan a németesítést szolgáló és így nemzetellenes céljai általános ellenállást váltottak ki. Hasonló sorsra jutott az 1859. szeptember 11-én nyilvánosságra hozott protestáns pátens is. Az iskolai kérdésekben - mint annyi minden másban is - csak a kiegyezés és az ennek nyomán megindult magyar, liberális szellemű törvénykezés hozott végső megoldást. Az 1868. évi XXXVIII. tc. az un. „népiskolai törvény" az alsó fokú, az 1883. évi XXX. tc. az un. „középiskolai törvény" pedig a középfokú oktatást szabályozta, európai mértékkel mérve is kiválóan. Egyébként az utóbbi törvényt egészítette ki az 1890. évi XXX. tc, melyek egészen 1924-ig érvényben maradtak. ' Csuthi 1877. 133. 2 Az Ausztriai Terv nem más, mint az Osztrák Császárságban bevezetett középiskolai reformterv: Entwurf Organisation der Gymnasium und Realschulen in Oesterreich. Ausztriában bevezetve 1850-ben, ezt követően ideiglenesen Magyarországon is, majd szentesítve 1854. december 16-án.
