Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)

Az aszódi latin iskola és az algimnázium története (1728-1912)

nem ritkán figyelmünket magokra vonták, elménket elfoglalták. Vívnunk, küzdenünk, harcolnunk kellett, ha haladni akartunk. S hogyan tettük ezt? Ki volt szerény, ki volt gyáva legény? annak a mai és a holnapi kettős eldöntő harcban, megválasztó ütközetben kell nyilvánulnia. S éppen ezen harcunk eredményének látása okául méltóztattatok ti is Nagyra tisztelt pártfogóink jelenleg e szent terembe jönni... "' Más helyen jeleztük, hogy a különféle ünnepi beszédeket, melyeket a diákok mondtak el, Korén segítségével készítették. A fenti beköszöntőben is megtalálhatjuk a professzor gondolatait. Ezek nem egy republikánus forradalmár eszméi, hanem a reformkor kiválóságainak a tanítását magáénak valló, a haladás fontosságát hirdető értelmiség véleménye, aki e célokat a tanulásban, a tudás megszerzésében kívánja elérni. Bátor ember, aki az iskola szükségességét a nehéz időkben is fontosnak találja, minden gond, sőt veszély ellenére számára szeptember eleje a tanév megkezdésének az ideje. ,, Tisztelendő Úr! Már régen kellett volna írnom, mikor elkezdtem az oskolai oktatást, de a zavaros időben mindeddig magam sem tudtam, mikor történhetik ez. Akadályunkra leginkább lehetnének az átvonuló vagy itt állomásozó hadi seregek. Mert az oroszok, mikor első ízben itt voltak, csakugyan sok bajt és kárt okoztak. Majd két hétig környékünkben tartózkodván használható mind krumplit, árpát, bort, élelmiszereinket és takarmányunkat mind megemésztették. És várni lehetett, hogy az ínség még sokkal nagyobb leend, ha megveretvén visszahúzódnak, amivel majdnem mindennap megújuló hírek ijesztgettek. Azután feltűnt a nálunk dühösködő epemirigytől, melynek áldozataivá (lettek) a legrendesebb és legegészségesebb emberek is. Mások közt meghalt benne a szappanos Weisz nejével együtt, a rézművesné, az öreg Ttös, a kőműves mester nejével és két gyermekével együtt, tiszttársamnak Takácsnak anyósa és neje is - kinél a cholera typhusba ment át - alig kilábol belőle. Ilyenkor nagy baj kosztosokról gondoskodni és még nagyobb az aggodalom, ha e mirigy - mely nyolcz óra alatt képes az embert megölni - a gondunkra bízott gyermekekre ragad. E bajos körülmények tehát, valamint minden teendőinkben hátráltak, úgy a jövő felől is határozatlanokká tettek. Egészen ugyan most sem változtak meg, de a hadakra nézve még is reményifietjük, hogy miután a magyar kormány lemondott és Görgey kapitulált - váratlanul és űzetve - meg nem lepnek, sőt az Alföldről Aszódon keresztül nem is veszik útjukat; az epemirigyre nézve szinte bízunk, hogy valahára megszünend, amint tudtomra nem is sínlődik most senki benne. Ennélfogva , mivel már September hava közeledik, van szerencsém Tisztelendőségednek jelenteni, hogy én a nyilvános tanítást szokott időben, most Sept. 3-án elkezdeni szándékozom... " Válságos esztendők Az 1849-es esztendő a magyar nép szabadságküzdelmeinek legjelesebb, egyben a bukás, a gyász, a nemzet tragédiájának szomorú esztendeje volt. Az év szeptember 3. napján ismét megnyílt az aszódi schola latina kapuja, a tantermek padjai újból megteltek tanulni vágyó diákokkal, ám hamarosan megkondult a vész harangja a szalmatetős tanoda, Petőfi egykori iskolája felett. Korén ugyan az elmúlt évek, évtizedek lelkesedésével látott ismét munkához, de újabb és újabb, s egyre nehezebb akadályokat kellett leküzdenie. Mielőtt az események részletes ismertetésébe kezdünk, egy nagyon fontos körülményt nem hallgathatunk el. Az aszódi evangélikus egyház 1847-ben, mindenekelőtt a hívek, sőt az egész egyházmegye által oly nagyon tisztelt és szeretett édesapjára való 1 Reil VI. 356. ~ Reil VI. 37. Koren levele Szvietko János ev. lelkészhez.