Köpröczi Rózsa: A grafikus Szőnyi. Rajzok, vázlatok, tanulmányok (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szőnyi István Alapítvány, Szentendre – Zebegény, 1996)
RAJZI lEGYZETEK, RÉSZLETMEGFIGYELÉSEK, TANULMÁNYOK, ILLUSZTRÁCIÓK „A rajz: napló, vallomás a világról. Rajzokat lapozgatva, mintha nem nekünk szánt leveleket olvasnánk, meglopnók más titkát. (NAGY IMRE KÉTSZÁZ RAJZA, AZ ELŐSZÓT ÍRTA LÁSZLÓ GYULA, KRITERION, BUKAREST, 1973., VII. O.) Szőnyi 1924-ben Zebegénybe költözött. Ez a döntés megváltoztatta egész életét, festészetét, de legfőképpen témáit. Az újonnan felfedezett vidéki élet, a Dunakanyar csodálatos atmoszférája, egy új világ igézetével töltötték el a fiatal festőt. „A táj és az emberek összefüggő, elválaszthatatlan egységét láttam meg itt, olyan miliőben, mely nagyon megfelelt elgondolásaimnak" - fogalmazta meg egy későbbi önvallomásában a Zebegénybe költözés élményét. Figyelme az elképzelt újklasszicista kompozíciókról a valóságos tájak, az ott élő emberek, állatok, a falu tárgyi környezete felé fordult. A késő gótikus, kora reneszánsz mesterek világot újrafelfedező mohóságához hasonlítható az a fürkésző, mindent körüljáró és lejegyző szemlélet, mely Szőnyit ettől fogva jellemezte. Ösztönösen vagy tudatosan, de magáévá tette a késő középkori keresztény világszemléletnek a természethez, a tárgyakhoz, az egyszerű, hétköznapi dolgokhoz való viszonyát, miszerint minden Isten teremtménye, ezért figyelemre méltó és csodálatos. Szőnyi korábban is rajzolt stúdiumokat, kompozíciós vázlatokat, de ettől az időtől kezdve rajzai folyamáról beszélhetünk. Minden időben, minden helyzetben „jegyzetelt", vagyis papírra vetette, amit látott. Ritkán dolgozott modell után, gyakran az ablakon kipillantva, a vonaton ülve, az utcán leste meg a jellegzetesen álldogáló, beszélgető falusi emberek karakteres figuráit. A nyarakat és minden szabad idejét igyekezett Zebegényben tölteni. Nap mint nap kivonult kertjébe, vagy a Duna-partra gyűjtögetni a „télire való" anyagot. Szinte minden rajzot megőrzött, gondosan csoportosította őket, azután mappákba rendezte, így bármikor elővehette, használhatta a begyűjtött motívumokat táblaképei festése közben. Ezek a mappák munkaeszközül szolgáltak, nem a nyilvánosságnak szánta őket, de talán megbocsátható a későbbi korok művészetrajongóinak kíváncsisága, ha oldalai közé pillantva a művek születésének bensőséges lenyomatát fürkészik. A rajzfolyamban való eligazodáshoz a témák, technikák szerinti áttekintés nyújthat némi útmutatót. A rajzok érdekes csoportja a ceruzával, lavírozott tussal, szénnel készült jó néhány kis vázlat. Rajtuk ugyanazon az oldalon több, egymástól teljesen elütő hangvételű, témájú jelenet, kompozíció szerepel. Az egyik legszebb közülük az, amelyiken egy mosakodó kisgyermek lírai alakja mellett, megbillent keretben, komor fekete férfiak vonulnak, sötét tájban. A kép iskolapéldája a ceruza sokoldalú használatának. A kisfiú figuráját a legfinomabb vonalakból, a leghalványabb lágy tónusokból építette fel, a másik kép drasztikus feketéi már-már a szénrajzok mélységét érik el. „Ceruzarajz készítéséhez serrirni lényeges útmutatással nem lehet szolgálni. Hiszen technikája annyira magától értetődő..."* - írta Szőnyi „A képzőművészet iskolájá"-ban. Ezért választotta utazás közben a „jegyzeteléshez" ezt a legkézenfekvőbb, legegyszerűbb eszközt. A festő nap mint nap vonatra ült Zebegény és Budapest között. A vonatablak adta természetes képkivágásban figyelte az elvonuló tájat, az állomásokat, embereket. Az ablak négyszögében felbukkanó képek mint egy film megmerevedett kockái sorakoznak egymás mellett néhány lapon. Szívesen használta a „kép a képben" játékos módszerét is. így meglepő, egymáshoz logikailag nem kapcsolódó motívumok, tárgyak, állatok kerültek egymás mellé. A csapongó gondolatok, a képzelet játékai öltöttek látható formát ezeken a képeken. Továbblapozgatva a vázlatok között, karakteres csoportot alkotnak azok, melyek a zebegényi utcákon ellesett pillanatokat rögzítették. A minden különösebb cél, tevékenység nélkül egymás mellett álldogáló, beszélgető férfiak, asszonyok megörökítése Szőnyi jellegzetes témája volt. * Szőnyi István. A rajz, 19. o., A képzőművészet iskolája, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp., 1976.
