Verba Andrea: Paizs Goebel Jenő (1896–1944) (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1996)

mel az 1924, évi Tavaszi kiállításon olajképe szerepel a Műcsarnokban.

16 Léda alakját pedig több változatban is megfesti.

17 Egy Lédát ábrázoló erőteljes, szép tusfestménye található a hagyatékban.

18 A fekvő Léda tintorettói szépség. Telt idomai szinte a teljes képteret betöltik. A nőalak tartása némiképp emlékeztet Tintoretto Zsuzsanna és a vének c. képének Louvre-ban őrzött változatára,

19 ugyanakkor Michelangelo elveszett, másolatokból ismert Léda és a hattyú c. kompozícióját is felidézi a szemlélőben. Mindemellett a nőalak megfogalmazásában a szecesszió tanulságai tükröződnek. A Párizsban készült tanulmányok nyúlánk testű aktjai rendkívül változatos beállításokat mutatnak. Ezek közt gyakori és kedvelt az erős kontraposzt. A magasba emelt karok még tovább nyújtják a figurát, egy-egy finoman ívelő váll, vagy az egy lendülettel odavetett hátvonal megnyerő frissességet kölcsönöz a lapoknak. Az aktok néhány jellegzetes mozdulata a későbbi munkákon is visszatér. A Michelangelo-reprodukciók egyike a Sixtuskápolna Utolsó ítélet ábrázolásához készült akttanulmány. A képen felemelt karú férfit látunk. A fej fölött kereszteződő karok egyikét fölülről egy kéz ragadja meg. A mozdulatot, mint a fej fölött megkötözött kezeket 1927-ben látjuk viszont Goebel Szent Sebestyént ábrázoló művén

20

, mely valójában önarckép. A figurának itt csak a felsőteste látszik. Fenn, mint tört madárszárnyak lógnak a megkötözött kezek. A glória koszorúzta fej megadóan előrehajlik, a földre szegeződő tekintet befelé néz. A nyújtott vonalú, aszketikus testet fehér ágyékkötő övezi. Magaslaton álló magányos alak, misztikus alkonyi fény. A háttérben mellvéd húzódik, lenn a mélyben egy városka háztetői látszanak, távolabb lankás hegyek zárják a horizontot. A festő-szent alakját a mellvéd és a hegyvonulat két egymást kiegyensúlyozó diagonálisa szinte kötél módjára feszíti, pányvázza a kép terébe. Egyszerre szűkszavú és mégis expresszív előadásmód jellemzi a művet. Ugyanakkor a kép szerkezete, hangulata, az alak festői megfogalmazása olyan vonásokat mutat, melyeket leginkább manierisztikusnak nevezhetnénk. Térábrázolás tekintetében a látvány Tintoretto Scuola di S.Rocco-beli Keresztút c. kompozíciójára emlékeztet, az alak pedig Greco festményeit idézi. Mindemellett az ábrázolás egy a korban sokkal közelebbi, profán hangvételű párhuzama Szőnyi 1922 körül festett Akt c. műve.

21 A modell itt interieurben áll, sötét tónusú háttér előtt, erős surlófényben látjuk a plasztikusan megformált testet. A figura keresztezőn feje fölé emeli két karját, derekát fehér gyűrűként öleli körül alsóruhája. Paizs Goebel a Festő és modell című, 1929-ből származó képén két hasonló módon nyújtott megformálású figura látható.

22 A mű a mezítelen és a ruhás alak, mely utóbbi egyben önarckép, együttes szerepeltetése folytán kései párhuzama Szőnyi 1925-ben festett Hegytetőn c. alkotásának.

23 Ugyanakkor egyáltalán nem érződik benne az a heroikus nyugalom, amit Szőnyi képe sugároz. A formák itt felbomlóban vannak, a szinte táncos érzékenységű taglejtéseket vibráló nyugtalanság hatja át. Goebel Jenőt a húszas évek elejétől mélyen érinti Szőnyi festői látásmódja. 1924-ben Barbizonból írott levelében így fogalmazza ezt meg: "Pesten Szőnyi vezet...". Pályája első szakaszában ahhoz a festői törekvéshez kapcsolódik művészete, melynek - ahogy Kállai Ernő az "expresszív naturalizmus" néven összefoglalt irányzat jellegzetességeit elemezve írja - kiindulópontjává, valósággal hallgatólag elismert mesterévé Szőnyi vált.

24 Kállai Szőnyi korai tájképeiről írt elemzéseit olvasva a fiatal Goebel képeire is ráismerünk. Goebel húszas évekbeli műveinek expresszív kifejezőereje, úgy tűnik azonban, nem is annyira a festésmódban jelentkezik. Az ellen- vagy surlófényben ábrázolt hangsúlyosan plasztikus testformák hullámzó körvonala, a komor tónusok adta hangulat mellett inkább a kép bizonyos tartalmi vonatkozásai - viharverte, olykor magányos fák, gomolygó felhők, a főként önarcképeken megfigyelhető élénk gesztusnyelv - hordoznak expresszív elemeket. Ezen ábrázolásbeli sajátságok a festői alkatból is adódhatnak, de többségük nemcsak Goebel képeit jellemzi az adott korszakban. A klasszikus beállítású aktkompozíciók iránti fogékonyság, Michelangelo és Greco művészetének preferálása Jándi Dávid esetében lép igazán kölcsönhatásba az expresszív színvilágot és a termé-