Verba Andrea: Paizs Goebel Jenő (1896–1944) (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1996)

szólaltatója. Nem, Paizs Goebel egy pillanatra sem lép ki a valóságvilágból, bár azt sajátos költészetével is szellemesíti. Elemez a végsőkig emberi alakot és tájata lét apróságait keresi érezhető nagy szeretettel és építi fel az elemekből..."

154 "Költő festette ezeket a képeket, bensőséges, mélylírájú, halkszavú költő, aki mestere a legtisztább festői kifejezésnek" - írja méltatásában Kárpáti Aurél is.

155 „Paizsot Aba-Novák többízben is a "festészet poétájának" nevezte" emlékezik ugyanekkor az Esti Kurir kritikusa.

156 A szentendrei környezetet ábrázoló festmények mellett olykor egy-egy az előző korszakot idéző mű is feltűnik. A dzsungelképek egy kései változatán a tobzódó, buján áramló ecsetvonások közt szomját oltó leopárd nyújtózik.

157 A festményen - megvilágítástól függően -, aranysárgán izzik fel a hosszan elnyúló leopárdtest, de az állat hátsó lábai alatt heverő, legyilkolt pávát csak percek múltán vesszük észre. A Kaszás ember ill. Hazatérő földművespár címen ismert képen

158 a kissé háttrébb ballagó asszony alakja szinte teljesen egynemű az őt körülvevő térrel. Ezen a festményen nem érvényesül az olaj lazúros ragyogása, a sűrű, testes pászmák nehézkes kötegekké állnak össze a felületen. A színárnyalatokat piszkosbarna tónusok fullasztják. Paizs Goebel utolsó festői korszakában a színkezelést tekintve különös kettősség vonul végig. Egyrészt valójában ekkor érik igazi koloristává, ahogy Kállai írja: "Színskálája végül a leglégiesebb derengésre és a legizzóbb, legtüzesebb káprázatokra is képes volt."

159 Másrészt több képen a színekért folytatott belső küzdelem is megfigyelhető. A felület olykor egészen elgyötört, a színek erősen törtek. Tompa vakfoltok keletkeznek, a színárnyalatok kioltják egymás erejét. Mintha a 30-as években szimbólumokban megfogalmazott fenyegetettség érzése most már nem pusztán a szubjektum belső világát meghatározó élmény lenne. Az érzés szétáradón átmeg átszövi a hétköznapok világát is, ott van a legkisebb zugban, a bakon ülő fuvaros feszes tartásában, szögletes mozdulataiban, a megvillanó macskaszemben, a hajladozó faágak között ... az elkínzott ecsetvonásokban, az önmagát kioltó színáradatban... "A művész bármit is fest, a megjelenítésnek ezen az áthevített fokán megjelennek benne a kor vészterhes jelenségei." -írja Haulisch Lenke a háborúra készülő világra utalva.

160 Meseszerű, puhán pettyegetett téli tájat ábrázol a Havazik (1939) c. festmény.

161 Kerítés tövében megbújó házak, kékeslilán derengő hótakaró. Hol van már a Brueghelt és a metafizikus festészetet idéző acélos keménységű téli táj, a megfagyott madár, az elgémberedett törzsű fák? Fehér, ünnepi díszben hallgatnak a kertek ... "Hull a hó, hull... /Irgalmatlanul" ahogy egy a húszas évek elején készülhetett ceruzarajza alatt megjelenő rövid versében olvashatjuk.

162 A rajzot és a festményt közel húsz év távlatából is hasonló, "gulácsysan sejtelmes hangulat" járja át.

163 A korszak egyik legszebb darabja a Vetkőző nő (1939) c. festmény.

164 A kertre nyíló interieurben Karinthy Capillária c. művét megidézőn "fénytestű nő" áll. Mintha tenger mélyén élő ohianép egy különös szép példánya vetődött volna partra. "... az egész, úgy, ahogy van áttetsző, fehér alabástrom, belül az erek csendes lüktetésével, a rózsaszínű vér áramlik és piheg keringve, a szív ritmikusan lüktet, s mindez együttvéve tökélye mindennek, ami finomság, gyengédség, hajlékonyság - mint egy megelevenedett fehér ködgomoly, mely minden pillanatban szertefoszlani készül."

165 A nőalak felemelt karokkal éppen kibújik ibolyaszín ruhájából. Valójában a modell-képek kései leszármazottját láthatjuk benne. Az akt figurája itt azonban teljesen egylényegűvé válik a tárgyi környezettel. Áttetsző, fátyolos rózsaszínje a kép ragyogó sárga és meleg fűzöld árnyalatainak kiegészítője. A 40-es évekre a meleg fényű színárnyalatok egyre inkább háttérbe szorulnak. Az egymásba játszó kékeket, zöldeket hűvös lilák, fanyar sárgák kísérik. A festő számos akvarell- és pasztellképeket készít, közülük jónéhány a művésztelep kertjét ábrázolja. A telepen szűkebb baráti körébe továbbra is főként Barcsay Jenő, valamint a Kántor házaspár: Kántor Andor és Gállfy Lola tartozott. "Misa" és Lola alakja,

166 valamint a házaspár műterme előtt álló malomkő-asztal nemcsak a festményeken, de a korszakban készült rajzokon, s a vázlatfüzetekben is gyakran feltűnik. A telepen kívüli festők közül Paizs Goebel a 20-as évek végétől igen jó barátság-