Verba Andrea: Paizs Goebel Jenő (1896–1944) (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1996)

be egy porticus, egy utca sarka ... vagy egy doboznak a széle." Ugyanakkor De Chiricoval szemben vonalaiban és színeiben mindig ott vibrál valami kitörni vágyó, belső feszültség. Képei nem tudnak oly módon kiüresedni, mint a metafizikus festészet kihalt városterei, a szorongásélmény annál szubjektívebb formában jelenik meg. A kép kiüresedése főként azokon az 1933-ban készült állatalakokkal, növényekkel zsúfolt dzsungelképeken érhető tetten,

143 ahol a kiáramló expresszív erők a dekorativitás felé sodorják az alkotást. Ezeken a festményeken a szín veszít intenzitásából, fátyolossá lesz, ugyanakkor az egymásba kapcsolódó motívumok szőnyegszerű dekorativitással borítják a teljes képfelületet. A városkép ábrázolása nem ad lehetőséget a belső indulatok ilyen korlátlan kifejezésére, mindez talán feszesebb képi ritmust teremt. A Boglyás táj (1932 k.) c. tusrajz

144 zaklatott vonalvezetése, valamint a korábban említett Virágzó fák (1931) c. festmény vakító sárgája, hajladozó faágai Van Gogh képeinek expresszivitását idézik. Talán nem érdektelen, hogy a telepen dolgozó Czimra Gyula koloritja az 1928-as bázeli Gauguinkiállítás megtekintése után szabadul fel.

145 A vonal és a szín a korszakban mindkét festőnél nagy jelentőségre tesz szert. Mindazonáltal Paizs Goebel Szentendrét ábrázoló, érzékeny vonalrajzai inkább Barcsay Jenő korabeli rézkarcaival, valamint Vajda Lajos hasonló témájú, pettyegetett technikájú rajzaival rokoníthatók.

146 Az 1933-ban készült Cséplés

147 és Szamárhegy

148 c. festményeken még megfigyelhető a vonalaknak és színeknek ez a korszakot jellemző rendkívüli intenzitása, de a Szentendrei kishíd c. 1934-ből származó festmény

149 mindezt már derengő kolorit, szordinósabb hang váltja fel. A finoman áramló, apró, szinte pettyegetett ecsetvonások oldott festőiségű, irizáló képfelületet hoznak létre. A harmincas évek eleji, szinte homogén színmezőket alkalmazó erőteljes kolorit fátyolossá lesz, a színek lassan belülről kezdenek világítani, finom gyöngyházfénnyel itatódnak át, a kemény kontúrok felengednek. Ez a gyöngéd fényű színvilág a korábbiaktól eltérően kedvez a szentendrei táj, a zárt kertek mélyén rejtőző bensőséges hangulatok kifejezésének, az ekkor festett képek - Bükköspart szamaras kordéval,

150 Madárdal

151 - már a művész utolsó korszakát készítik elő. Bár az 1935-36-os években Paizs Goebel éppúgy szerepelt kiállításokon mint korábban,

152 mégis az életművet tekintve feltűnő, hogy ebből az időből mindössze egy-két művet ismerünk. Nem tudjuk, mi okozta ezt a csaknem két esztendőnyi szünetet, az igen gazdag alkotói periódust talán természetszerűleg követte a pihenés, a feltöltődés időszaka. * * * A festő 1937-38-as esztendővel induló utolsó korszakát melyben egyúttal visszatér az olajfestéshez, csaknem teljes egészében a szentendrei tematika jellemzi. Paizs Goebel mint a szentendrei hétköznapok festője, visszalépést jelent ez - gondolhatnánk -, mégis e látványelvű festészet a látott és a tudott dolgok különös, expresszív ötvözetét adja. Jól ismert motívumok: hulló madarak, izzó szemű macska, kecskék, lovak, ház, kerítés, fák ágyazódnak a kép szövetébe. Az emberi alak pálcika vékonyságú lesz, nem különül el, nem szakad ki a tájból, sőt néha úgy tűnik, egészen elnyeli környezete és a dúsan burjánzó vegetáció. "Az első pillantásra majdnem áttekinthetetlennek tetsző, szövevényes ábrázolás ez. Gazdag festőisége csak hosszabb szemlélődés nyomán bontakozik ki. Eszköze a temérdek finom árnyalatra bontott, többnyire hajszálvékony pászmákban, olykor dúsnedvű, széles foltokban felrakott, eleven, pompás szín és a konstruktív tagolású, sokrétű tér" - írja Kállai Ernő 1943ban a festő Alkotás Művészházbeli kiállításának katalógusában.

153 Egy korabeli kritika értékelésében a festő szavaira támaszkodik: "új képeinek a társaságában megkérdeztük a művészt: miben látja maga a saját átalakulását? Nem beszédes természet, válasza rövid: ; O, a régi? Az hideg volt... Ezt itt melegség árasztja el ... ez belülről jött A felületes szemlélő azt hinné, hogy ez a művész valami látomásos, valóságfeletti világot sugároz ki magából, mint napjaink válsághangulatának nem egy meg-