Asztalos Tamás szerk.: Ötvenéve az aszódi Petőfi Sándor Múzeum (Múzeumi Füzetek 54. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre -Aszód, 2008)

Klamár Zoltán: A Galga-mente néprajzáról - „Galga vize szép csendesen kanyarog... " Egy kistáj néprajzi jellemzői

miete a Galga völgye. Ez a sajátos kettősség azután egy átmeneti formát eredményezett, ami elemeiben mindkét házterülettel rokon. A hangsúlyeltolódások egyik vagy másik házvidék hatásainak érvényesülése a közelség függvénye. A 19. század elejei leírásokban még jól nyomon követhető, hogy a felső Galga mente falvai inkább palócos külsőt és alaprajzi tagolódást, míg az alsó Galga mente települései jobbára alföldi jellegű külsőt és alaprajzi tagolódást mutattak. A lakóházak jellegzetes díszei a deszkaoromzatok - egyre fogyó példányaik még láthatók a vidék településein -, melyek a nyeregtetőket zárták le. Ezek megjelenése és terjedése az 1867-es kiegyezés után kibontakozó ipari fejlődés hatására megjelenő gőzfűrész telepeknek volt köszönhető. Vidékünkre a Duna felől érkezett a faáru, melyet szlovák tutajosok úsztattak le a Kárpátokból. Ezek visszaszorulása a falvak népi építészetében a trianoni határmegvonás következménye, megszűntek ugyanis azok a gazdasági kapcsolatok, a vidékre. A lakóházak szoba+pitvarkonyha+kamra (vagy szoba) tagolásúak voltak és a kemencéket a konyhából fűtötték. A konyha felett először szabadkémény terpeszkedett, hívták a főző részt kéményaljának is. Innen fűtötték a szoba kemencéjét és itt állt a tűzpadka és a katlan. Későbbi fejlődés eredménye a rakott sparhelt és a szabadkémény kürtőjének lezárása. A lakószoba alapvetően két részre osztott, volt szentsarok és munkasarok. Természetesen ez a megnevezés a néprajztudomány kreációja, de tény, hogy Deszkaoromzatos lakóház, Acsa melyek segítségével az olcsó faáru eljuthatott A Masznyik-ház, Aszód