Asztalos Tamás szerk.: Ötvenéve az aszódi Petőfi Sándor Múzeum (Múzeumi Füzetek 54. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre -Aszód, 2008)

Klamár Zoltán: A Galga-mente néprajzáról - „Galga vize szép csendesen kanyarog... " Egy kistáj néprajzi jellemzői

Régi aszódi pincék Igaz ugyan, hogy mindezt birtokuknak tekintették, sőt alkalmanként már egymás között adták-vették is, de csak a használati jog az övék, a tulajdonjog ekkor még a földesúré. A jobbágy sokáig tizedet fizetett, és robotra járt, majd később mindezt megválthatta pénzben is. Részben ezzel magyarázhatók a kis terméseredmények és az önellátásra való törekvés. Ha ugyanis többet termelt, többet kellett a földesúrnak adnia, amiből neki vajmi kevés haszna volt! A betelepülők földműveléssel, belterjes állattenyésztéssel és sző- Tragyahordás lőműveléssel foglalkoztak. Az Alsó-Galga mente falvainak magyar lakossága már ekkor jelentős kertkultúrát alakított ki. A Felső-Galga mente földműves állattartó falvainak gazdálkodását a szántóföldi növények, és az állatfelesleg eladása jellemezte. Milyen gazdasági, rokoni egységben éltek ekkor a lakosok? Nos, a 18. században és a 19. század első felében, sőt esetenként a 19. század végéig megmaradt a jobbágyból paraszttá lett lakosoknál a nagycsalád szervezete. A nagycsaládban a családfő tekintélye tartotta fenn a belső fegyelmet. Az Asztagok (iklad)