Zomborka Márta - Forró Katalin szerk.: Tanulmányok a váci múzeum múltjából (A Tragor Ignác Múzeum Közleményei. Váci Könyvek 10. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Vác, 2007)

Jakus Lajos: A helytörténész Tragor Ignác

„Helytörténeti irodalmunk nem áll azon a magaslaton, amelyen lennie kellene, - e szavak bizonyára nem hatnak új megállapítás erejével, hanem általános tapasztalatot fejeznek ki. Néha azonban különösebb intenzitással kell éreznünk történetírásunk hiányait s figyelmünk ekkor önkéntelenül is kutat a baj alap oka után. Ezért, midőn az alábbi sorokban egyik szorgalmas történetírónk két tanulmányát óhajtjuk ismertetni, ezen munkánk köréből már eleve sem akarjuk az általános fejlődés vizsgálatát kikapcsolni, amit annál kevésbé tehetünk meg, mert szemébe akarunk nézni annak a kérdésnek is, hogy miért lehet gyümölcsözetlen a szorgalmas munka és eredménytelen a legjobb igyekezet. Ha a Váci Múzeum Egyesület történeti műveket tud kiadni még 1921-ben is, ez kétségtelenül annak a jele, hogy van közönsége, mely érdeklődik a város múltja iránt." Mályusz beszámol arról, hogy az ország területén a vidéki társulatok működése teljesen megbénult. Az érdeklődés teljes hiányának - amelyet a magyar olvasóközönség lakóhelyének múltja iránt tanúsít - okát főleg történetírásunk ferde irányú fejlődésében kell keresnünk - állapítja meg következő okfejtésében. Történetírásunk lemondott arról, hogy feladatát teljesítve komoly szellemi tényező lehessen, az olvasóközönség megunta, hogy kuriózumok olvasásával töltse idejét és elfordult attól az irodalomtól, mely nem tudta fejlettebb szellemi szükségleteit kielégíteni. „Történet-irodalmunk így szinte teljesen elszakadt az olvasótól." Két-három évtized alatt az ifjabb generáció szellemi élete a technika fejlődésével egyidejűleg fejlődik, s nem elégítik ki azok a cikkek, amelyek a múltból pillanatfelvételeket s mozaikdarabokat állítanak csak eléje. „Hogy történet irodalmunk ebből a szomorú helyzetből kiemelkedjék, és újból helyreállítsa az olvasóközönség és tudomány közti kapcsolatot, helytörténet íróinktól azt kell, mégpedig joggal megkövetelnünk, hogy tárgyválasztás és feldolgozás tekintetében egyaránt európai színvonalra törekedjenek feljutni." „Tragor mindkét tanulmányának fő hibáit is abban látjuk, hogy egyik sem fejlődést tüntet fel, hanem csak egy-egy fejlődési fokot mutat be: az egyik a modern Vác valamennyi utcáját és terét a város jelenlegi legkiterjedtebb alakjában, másik pedig a XVIII. század eleji lakosságát. Ez a hiba különösen szembetűnő az utóbbinál, amely különben tárgyánál fogva alkalmas lenne az olvasóközönség érdeklődésének lekötésére, s egyszersmind a magyarság egyetemes fejlődésének történetére vonatkozólag is fontos következtetések levonását engedhetné meg." Mályusz megerősíti más történészek azon észrevételét, hogy valamely területen élő lakosság vizsgálatának nem sok jelentősége van bizonyos időpontban, lehetőleg 3-400 éves népesedési mozgalmat kell megrajzolni. „Szerzőnk is tehát sokkal több eredményre jut, ha vizsgálatában nem szorítkozik csak a XVIII. század elejére, hanem eljut addig az időig, amely fordulópont volt e kisváros népesedés történetében is, amely t.i. régi, XIX. század eleji gazdasági életének és társadalmi megoszlásának végét s új idők bekövetkezését jelzi (...) éppen ennek a forduló pontnak a kijelölése lett volna a szerző széles alapokra fektetett munkájának szép feladata, amely azután a helyi határokon túl emelkedve az általános fejlődés kutatóit is érdekelné. Szerzőnk azonban nagyon korlátozza érdeklődését időben. Miután ugyanis a bevezető fejezetben ismerteti a »török uralom lakoit« s megállapítja, hogy a várost visszafoglalása után, szinte újból meg kellett alapítani, az új település rövid rajza után, - amelyről szívesen olvastunk volna még többet és bővebben - a rendelkezésre álló forrásanyagot ismerteti, majd e forrásokból a tanulmány gerince gyanánt (28-66. 1.) összeállítja a XVIII. század eleji Vác lakóinak névsorát, végül pedig az utolsó fejezetben bizonyos kezdetleges statisztikai tanulságokat von le. A tanulmány nagyobb része tehát nem olvasásra van szánva, mert hisz a közölt hosszú névsor még egy váci származásút is csak annyiban érdekelhet, hogy utána néz, vajon szerepel-e benne egy ismerős név, vagy sem. Nem tartjuk kielégítőnek Tragor forrásanyagának összegyűjtését sem, pedig ez legelső kötelessége minden történelmi munkának. így az országos levéltár egyik gyűjteményében (ürbaria et Conscriptiones) a jelzett időszakból két fontos összeírást találunk. Az egyik közvetlen a török kiűzése utáni időből, 1688-ból való, s egyrészt név szerint felsorolja azt a 40 váci lakost, akik már a török uralom alatt is itt laktak, tehát a mai Vác őslakóit, a töröknek fizetett adó feltüntetésével együtt, másrészt megnevezi az első idegeneket (advena) is, akik hajlandók voltak a török szőlőket művelés alá venni, mégpedig az első évben tizedmentesség feltételével. E 17 új telepes neve mellett pontosan meg van említve, hogy honnan való - valamennyi magyar vidékről, Hatvan, Kalló, Tárcsa stb. költözött át, - de ettől eltekintve az összeírás, mivel a lakosoknak nemcsak családtagjait tünteti fel, hanem háziállataikat, sőt szőlőiket is, figyelemreméltó összevetésekre nyújthatott volna alkalmat a szerzőnek. Pl. a régi lakosok csak szőlő műveléssel foglalkozhattak (mindegyiknek neve mellett fel van tüntetve, hogy mennyi szőlője van) mert összevissza csak 6 ökröt, 5 lovat írtak össze az egész városban, ellenben az »idegenek« csaknem valamennyien egy pár ökröt hoztak magukkal, csaknem valamennyinek volt tehene, az egyiknek öt is, sőt Cseskó Lukács Szentlászlóról 200 juhhal telepedett meg. Éppen ilyen részletes, csak természetesen nagyobb terjedelmű a másik, 1734-i összeírás is, amely nemcsak felsorolja Vácnak 427 polgár, 18 nemes lakóját s Kisvác 73 lakóját, hanem pontosan megmondja azt is, hogy kinek mekkora házhelye, mennyi szántóföldje, rétje, szőlője volt. Ezen kívül feltünteti a lakosság egyéb jövedelemforrásait is,