Köpöczi Rózsa szerk.: Levelek otthonról. Szőnyi István és Bartóky Melinda levelei Szőnyi Zsuzsához és Triznya Mátyáshoz (1949–1960) (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 29. (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2009)

Ezerkilencszázötven

Róma, 1950. január 12. (holnap 13 és péntek!) Edes Mamikám és Apu, Vince tegnap elutazott, utolsó este búcsúvacsorára voltunk meghívva a Faggiano nevű méregdrága, flanc étterembe. Ez a Piazza Colon nan van, a Palazzo Wedekindben. Előzőleg Matyi még egyszer volt az építésznél Vincével és Ned Mannái, Vince külön az ő kedvéért hívta ezeket egybe és megmagyarázta nekik, hogy kik vagyunk mi és megmondta nekik, hogy segítsenek és tanítsák ki Matyit. Ned Mann azt mondta, hogy már kitanított egy pár ilyen fiút és azok most mind nagyszerű állásokban vannak. Vince tanácsokat adott, hogy mindenkitől igyekezzünk tanulni, tanuljunk meg tökéletesen olaszul és így tovább. [...] A búcsúvacsorán nem volt olyan letört, azt hiszem eleinte borzasztóan náthás volt és azért nézett ki olyan kétségbeesettnek. A vacsorán ott voltak Moore-ék is, Vince felesége és egy Vladimir nevű producer. Leila, Vince felesége elég csinos, nekem szimpatikusabb, mint eleinte Matyi beharangozta, mindig vidám és nagyokat nevet, olyan egészségesnek kinéző, életvidám nő. Vince vele ellentétben alig szólal meg, de olyan jóságosan mosolyog, és jóindulatúan néz. Most először életemben tanúja voltam, hogy milyen az, amikor az angolok egymás között társalognak. Vince felesége és Moore-ék a legunalmasabb és érdektelenebb témákról nagy meggyőződéssel, órákig tudnak csevegni, és úgy látszik, ők élvezik is. Mi inkább Vladimírral és Vincével beszélgettünk érdekesebb dolgokról. Vince bár 30 éve él Angliában, csodálatos, zamatos alföldi kiejtéssel beszél angolul, de a legnagyobb pléhpofával, pont úgy, ahogy Apu beszél németül, csak még debreceniesebben. Például SouthA Szőnyi István által kézzel írt 77. levél 3 oldala