Köpöczi Rózsa szerk.: Levelek otthonról. Szőnyi István és Bartóky Melinda levelei Szőnyi Zsuzsához és Triznya Mátyáshoz (1949–1960) (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 29. (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2009)
Ezerkilencszáznegyvenkilenc
az ebédlő asztalon két tengerész viharlámpa-féle van. A plafon kazettás, de egész kis kockákban, ez még Napóleon korából maradt. Könyvtár is van, kaptunk is kölcsön egy remek könyvet, erről külön írok. A képek egész jók, van egy állítólagos Andrea del Sarto, de a Moore se hiszi, hogy az. Azért nagyon szép kép, nekünk tetszett. Van egy nagy keretben egy csomó fénykép össze-vissza beletéve, a Moore és egyéb filmnagyságok stb. A Michelle Morgan nagyon szerény, kedves és intelligens nő, azt mondja a Moore. Ezen a fényképen még szebb, mint a filmekben, mert nincs úgy agyonfésülve és szépítve. Az ebéd nagyon finom volt, de semmi különös, spagetti, vesepecsenye rósejbnivel és salátával és gyümölcs. Ez egy nagy tálon volt, szőlő, alma, körte és banán, csodálatosképpen mindnyájan a banánt ettük meg. Ezután még egy különlegesség jött, amit a Moore vásárolt be, egy brazíliai csemege, valami fa belseje, amit állítólag a brazilok a legjobb ínyencfalatnak tartanak. Fehér, kb. olyan állaga van, mint a spárgának, csak idomtalan darabokban van. Mi tagadás, nekünk nem ízlett és a Moore-éknak se, ők is otthagyták és megállapítottuk, hogy a braziloknak nincs ízlésük.[...] Nagy tisztelettel vannak a Matyi iránt, az ő szemükben ő egy „művész", aki más, mint ők. Mi ezen rengeteget röhögünk, de persze nem a Moore-ék előtt. Azért én is megilletődtem, hogy így hasonlítanak a nőre a rajzok, elég nehéz rajzolni, mert folyton mozog, hol a telefon szól, hol a szakácsnő jön be, szóval nem ül nyugton öt percig. Kissé ló pofája van, nagyon nagy az állkapcsa és kicsi és hústalan a szája. Ha úgy egészben ránéz az ember, egy csinos nő, de részleteiben semmitmondó. Főleg, mert kicsi a szeme. Matyi minden rajzolás után észreveszi, hogy nekem milyen szemöldököm és szemem van, a Moore-né sehogy se tetszik neki. Holnap elkezdi az olajképet, „Gott mit uns" 168 a fene egye meg! Sajnos a nő azt akarta, hogy szembe nézzen teljesen, de valamilyen csak lesz, fő az, hogy kezeket és macskákat nem kell ráfesteni. Mindenesetre nehéz ügy egy portréfestés. Beszélgettünk könyvekről is, nekik jó barátjuk a Graham Green 169 , egy remek angol író. Mi Ausztriában megvettük egy könyvét és nagyon tetszett. Ok kölcsönadták egy novelláskötetét, az első novellából csinálták azt a „Ledőlt bálvány" című filmet. A novellák kitűnőek, a legtöbb arról szól, hogy valaki segíteni akar mindenáron valakin és éppen a jóakaratával okozza a legnagyobb bajt a másiknak. [...] A leglényegesebbet elfelejtettem, a Moore szombat délelőtt az irodában adott 20.000 líráról szóló csekket, mint előleget a portréra. Eddig Matyi már 55.000 lírát keresett, az aquarell 168. Isten legyen velünk! 169. GRAHAM GREEN (1904-1981) író, újságíró. Regényeivel az egész világon nagy népszerűségre tett szert. Magyarra lefordított művei közül a legismertebbek : Isztambuli vonat (1932), A harmadik (1950), A csendes amerikai (1955), Utazások nagynénémmel (1969).
