Köpöczi Rózsa szerk.: Levelek otthonról. Szőnyi István és Bartóky Melinda levelei Szőnyi Zsuzsához és Triznya Mátyáshoz (1949–1960) (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 29. (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2009)

Ezerkilencszáznegyvenkilenc

/Berény/ Róbert bácsiék is kint vannak még s éppen tegnap voltak nálunk vacsorára hivatalosak. Kindlingné beállított egy két és fél kilós süllővel s erre hívtuk meg őket. Eta 158 persze megint később jött s már Róbert bácsi azt mondta, hogy ne várjunk rá tovább, mikor végre beállított. Cila nagyon tetszett neki, ő nagy macskabarát és elnevezte Schwarz úrnak, mivel fekete és kandúr. Ez nagyon tetszett nekünk, de azétt nem hívjuk így, nehogy antiszemitizmus vádjával illessenek. [...] Csau, csau most én befejezem, mert Apu is írt. Továbbra is minden jót kívánva és hasonló hosszú és részletes leveleket várva, mindkettőtöket szeretettel csókol Anyu Kedves Matyi, megkaptuk a Colosseumról készített aqua­rcllt, ami nagyon tetszett, szépen van megkom­ponálva és főként az előtérben vannak komoly, szép részek. Ha most még ennél is jobbak a nagyobbak, igen meg lehetsz elégedve az eddigi eredményekkel, hiszen jóformán most kezdtél hozzá a veduták festéséhez. Ha így megy tovább, úgy rövidesen teljesen belejössz az aquarellbe, mihez mindig volt hajlandóságod. Szeretnék egypár tanácsot adni, miket termé­szetesen csak ezután az egy, elküldött aquarell után próbálok megfogalmazni. Először is a leg­gyengébb az ég, azért mert nem elég plasztikusan formálódik ki belőle a középtérben szereplő, a tulajdonképpeni témát adó épület, a Colosseum. Ezt egy nagyon egyszerű trükkel lehet elérni. Ha már megfestetted az eget s kész vagy az épülettel is s mind a kettő teljesen megszáradt, úgy igen híg feketével igen nedvesen, szélesen és gyorsan befested az egész eget, kihagyva a napsütötte, tehát vi­lágító részeit az épületnek. így az ég kap egy bizonyos levegőt, egyben az épületrész, mivel világosabb marad, világítóerejű lesz. A másik ilyen trükk, hogy a napsütötte épületrészeken lehetőleg hideg árnyékokat ne alkalmaz­zon az ember, hogy minél jobban égjen az egész a napsütésben. Főleg az önárnyékokban lehet jó meleg reflexeket csinálni, hogy a nap tüzét érzékel­tessük. Erre kitűnő szolgálatokat tesz az aranyokker, mit egy kis kadmium naranccsal megbolondít az ember, ha pedig naplemente táján festesz, úgy egy kis égetett sienát 159 is hozzá lehet keverni. Triznya Mátyás: Massenzio romjai és a Colosseum, papír, akvarell, issx2oymm, J.j.l.: Triznya Roma, magántulajdon 158. BREUER ETA, Berény Róbert felesége, Id.: 1949/92.jegyzet. 159. siena: a vörös festékek egyik fajtája

Next

/
Thumbnails
Contents