Köpöczi Rózsa szerk.: Levelek otthonról. Szőnyi István és Bartóky Melinda levelei Szőnyi Zsuzsához és Triznya Mátyáshoz (1949–1960) (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 29. (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2009)
Ezerkilencszáznegyvenkilenc
LEVELEK OTTHONRÓL . . hivatalba. Négyen vártuk remegve őt, kik közül Ti csak /Berény/ Róbertet ismeritek. Pár perccel a megadott idő után (főurak erénye a pontosság) kivágódik az ajtó s megjelenik egy jól vasalt fiatalember s mellette gurul egy kis töltött galamb szőkeség, kiről kisült, hogy a tolmácsnő. Idővel a jól vasaltról kiderül, hogy ő az ausztrál. Megdöbbenve állapítottam meg, hogy pont olyan, mint mi. Nem harapott, a fogait sem vicsorította, a lábai pontosan a földig értek és semmi különös ismertetőjele sem volt. Mikor az első ijedtségen túl voltam és kezdtem magamhoz térni, gondoltam, ha ő nem ijesztett meg bennünket túlzottan, én megijesztem őtet. S elővettem az összes gyermekkori olvasmányaim eddig sajnos felhasználatlan adatait s mind a fejéhez vágtam kérdés formájában. Mondhatom, hogy nagy sikerem volt, kisült, hogy jobban ismerem szülőhazáját, mint ő maga. Nem csak ő csodálkozott, hanem társaimnak is leesett az álla s Róbertünknek elakadt a lélegzete, mert megkérdeztem, hogy milyen az emu, mi a szokása a csőrös emlősnek, tud-e repülni a kivi, szép-e a lantmadár, látott-e már 150 m magas eukaliptusz fát? Új-Zélandban megnézte-e a gejzíreket, volt-e ott működő vulkánnál, mi a különbség az ausztráliai bennszülött és a maori között, látott-e már eleven kukacot enni tasmánt? Nem is beszélve a kengururól. S mikor szegény feje azt se tudta mire válaszoljon, hirtelen felpattantam, kezet nyújtottam neki, hogy már megy a vonatom, ha nem is Sydneybe, de Zebegénybe, akkor ő is felpattant s elmondott egy szpícset, hogy milyen nagyra tart ő engem s ki szeretett volna jönni Zebegénybe, de őt hivatalosan Szentendrére viszik. Azt feleltem neki: veri-vell, hajdújudu, fejembe csaptam a kalapomat s rém elegánsan, kellően vontatott léptekkel kivonultam, miközben szájtátva bámultak a teremben lévők utánam. Megpróbáltam híven beszámolni erről a nagy aktusról, hogy derüljetek ti is. Melyhez hasonló jókat kívánva csókol Benneteket Apu Szőnyiné, Szőnyi géppel írva, leltári szám: 2006.61.1. Róma, 1949. szeptember 18. Edes Mamikám és Apu, Ma kaptam meg 12-én írt leveleteket. [...] Matyi val megállapítottuk, hogy úgy megszerettük Rómát, hogy itt maradnánk akármeddig és semmi kedvünk sincs már Londonba menni. Nagyszerűen érezzük itt magunkat, csak mindig legyen eg}' kis pénzünk úgy, mint most és sikerüljön az akvarelleket eladni. [...] Egyik este elmentünk a Virányiakhoz megmutatni az akvarelleket, hát nem gondoltuk, hogy ilyen hatalmas sikerük lesz, egész hasra esett a Virányi família. Marianne könyörgött, hogy adjunk neki egy Colosseumot, de
