Boros Judit szerk.: Barbizon francia és magyar ecsettel. Az európai tájfestészet mesterei (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 5. Szentendre, 2007.)

Papp Katalin: „Az erdők fiai” A „táj felé törekvés” barbizoni megállója

a képszerkezetbe az esetlegesnek ható részletek, későbbi éveiben párás-ködlő világba emelt, a valódi tájból szinte tündérvilágot alakító felfogás váltotta fel. Harmonikus egyénisége sok barátot vonzott körébe, és a barbizoni festők egyik szervezőjévé avatta. / Gustave Courbet is dolgozott néha Barbizonban, az ottani mesterek valóságtisztelete inspirálta. A Musée des Beaux-Arts de Carcassonne kölcsönözte a kiállítás egyik fő darabját, az Ornans-i sziklák című festményt. Courbet azonban szélesebb érdeklődéssel bírt annál, hogy kielégítette volna a barbizoniak természetre szűkített világa. Az ő valóságának dimenziói messze meghaladták a többiekét, és alapjában romantikus alkatával nemcsak passzív szemlélője, hanem aktív részese is kívánt lenni a körülötte lévő világnak. Csak a kézzelfoghatóban, mérhetőben, értelmezhetőben hitt. Ellentmondást nem tűrve jelentette ki: „A festészetben csak az lehet művészet, ami a látható és megfogható dolgokat ábrázolja, a festészet kizárólag konkrét művészet, és csak reális, valóságos, meglevő dolgokat fejezhet ki. Olyan, mint a beszéd, amely szavak helyett látható tárgyakat használ. Az absztrakt tárgyak, amelyek nem láthatók, nincsenek, nem tartoznak a festészet körébe." Megvetette a lírai ellágyulást, idegen volt tőle mindenfajta stilizálás, a formai kérdések öncélú boncolgatása. 1855-ös, demonstratív jellegű egyéni kiállítása alkalmával fogalmazta meg ars poeticáját: „Egész egyszerűen azt akartam, hogy a tradíció tökéletes ismeretéből saját egyéniségem logikus és független érzését merítsem. Megismerni, hogy tudjak, ez volt a gondolatom; hogy képes monde. C'est à cette période que sa peinture se manifesta pour la première fois par l'alliance entre la teinte claire, le chatoiement voilé des couleurs vaporeuses et le calme sublime manifeste dans la représentation du paysage. Puis dans les années suivantes, son style de représentation, travaillant les formes et les corps rocheux, ainsi que l'élaboration tout à fait consciente des détails à effet fortuit dans la structure du tableau, furent remplacés par une interprétation créant un monde presque féerique à partir du paysage réel, s'élevant à un monde de vapeurs et de brumes./ Toujours en quête d'harmonie, Corot attira beaucoup d'amis et devint ainsi l'un des organisateurs parmi les peintres de Barbizon./ Gustave Courbet travailla également quelquefois à Barbizon où il fut inspiré par le respect fidèle de la réalité par les maîtres du lieu. Le Musée des Beaux-Arts de Carcassonne a prêté l'une des pièces les plus importantes de l'exposition, le tableau intitulé Les Roches d'Ornans. Mais les centres d'intérêt de Courbet étaient trop lar<> ges pour se satisfaire du monde restreint à la nature des peintres de о Barbizon. Les dimensions de sa réalité allaient bien plus loin que celles des autres, et avec son tempérament fondamentalement romantique, il voulait être non seulement un contemplateur passif mais également un participant actif du monde qui l'entourait. Il ne croyait que dans le tangible, le mesurable, l'intelligible. Il affirmait sans tolérer de contredit : « Je tiens aussi que la peinture est un art essentiellement concret et ne peut consister que dans la représentation des choses réelles et existantes. C'est une langue toute physique, qui se compose, pour mots, de tous les objets visibles. Des objets abstraits, non visibles, non existants, ne sont pas du domaine de la peinture. » Il méprisait l'attendrissement lyrique ; toute stylisation, tout questionnement formel pour lui-même, lui étaient étrangers. Ce fut à l'occasion de son exposition individuelle « Les fils des forêts ». L'étape de Barbizon dans la « quête du paysage » / 'The Sons of life and his rich activities spanned several periods without having definitively shaped contemporary art. His stay in Rome, which began in 1825, had a decisive impact on his attitude. It was then when there appeared in his painting for the first time the bright tone and brilliance shrouded by misty colours coupled with the sublime tranquillity that manifests itself in his depiction of the landscape. The method of depiction that works with hard bodies and forms and in which details that appear incidental are very consciously built into the structure of the picture evolved into a misty-foggy world in his later years and was superseded by an approach that transforms the actual landscape into a near fairyland. His harmonious individuality attracted many friends, and he became one of the leaders of the Barbizon painters. / Gustave Courbet also worked in Barbizon sometimes, and he was inspired by the local masters' respect for reality. The Musée des Beaux-Arts de Carcassonne lent one of the main paintings in the exhibition, Rocks at Omans. Courbet's interests, however, vent beyond those of the Barbizon painters, whose world was limited to nature. The dimensions of Courbet's reality vent far beyond that of the others, and basically, with his romantic temperament, he wanted to be not just a passive observer, but an active participant in the world around him. He only believed in what was tangible, measurable and explainable. Having no tolerance for contradiction, he said: 'In painting, only that which depicts visible, graspable things can be art. Painting is an exclusively concrete art, and it can only express actual, real, existing things. It is like speech that uses visible objects instead of words. Abstract objects that cannot be seen have no place in painting.' He despised lyrical mawkishness. Every „Az erdők fiai". A „táj felé törekvés" barbizoni megállója 57 he Forest'. The Barbizon stop on the 'drive for landscape'