Boros Judit szerk.: Barbizon francia és magyar ecsettel. Az európai tájfestészet mesterei (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 5. Szentendre, 2007.)

Tanulmányok - Catherine Horel: Franciaország és Magyarország a 19–20. század fordulóján: csodálat és értetlenség

egyensúly megőrzése mellett döntött: Ausztria, majd az OsztrákMagyar Monarchia egyre inkább a német és az orosz törekvések közötti ütköző szükségszerű szerepét kénytelen játszani. A vesztes magyarok csalódottak ugyan, de még bíznak a franciák barátságában, és az 1880-as évek mintha igazolnák e bizakodást. Az 1848-as emlékekre építve könnyen mozgósítják a szellemi elitet, amint azt Madame Adam és szalonja, a küldöttségek látogatásai, végül a millenniumi ünnepségek is bizonyítják. Duboscq idézi Charles Loiseau

1

' rendkívül szigorú, kevés igazságtartalommal bíró ítéletét a magyar „lobbiról". „E lobbinak reklámoznia kell a politikusait, dicsőítenie a Millenniumot, védőbeszédet mondania a politikája mellett, adományokat gyűjtenie az árvízkárosultak javára

14

, és minderre egészen biztosan lehetősége van nálunk. Ügyesen meg- u dolgozta a párizsi hallgatóságot; az már éppúgy az övé, mint a berlini és összehasonlíthatatlanul jobb, mint a bécsi. Kedves, megnyerő modorú, gyakran gazdag, érti a dolgát. Micsoda ujjongások közepette éljenezték a Budapestre látogató német császárt! És mégis meggyőz minket és elhiteti a naivnak korántsem nevezhető emberekkel, hogy a mi népünk és az övé alapvetően ugyanazt a szabadságeszmét, ugyanazt a kultúrát, ugyanazt az elegáns széleslátókörűséget, egyszóval ugyanazt az opportunista és kozmopolita nyugatiasságot hirdeti."

1

"' A támadás igazságtalan, meglehetősen rosszindulatú és van némi antiszemita íze is, miközben Loiseau maga is része volt annak a szláv „lobbinak", amely 1898-ban már nem kevés politikai és szellemi csoportba beszivárgott, és amely 26 Barbizon francia és magyar ecsettel Barbizon -sous le pinceau des Français et des Hongrois } B. entre les ambitions germaniques et russes. Bien que déçus et perdants, les Hongrois parient sur l'amitié française et les années 1880 semblent leur donner raison. Assis sur les souvenirs de 1848, ils mobilisent aisément les élites intellectuelles comme le démontrent l'activité de Madame Adam et de son salon, les visites de délégations et finalement le Millénaire. Duboscq emprunte à Charles Loiseau

13 un jugement sur ce « lobby » hongrois qui tout en étant extrêmement sévère, n'en comporte pas moins une certaine vérité. « // a besoin de réclame pour ses hommes d'État, d'apothéoses pour son Millénaire, de plaidoyersen faveur de sa politique, de souscriptions pour ses inondés™, il est assuré de trouver tout cela chez nous. Il a « travaillé » à merveille la place de Paris ; elle lui appartient comme celle de Berlin, et infiniment mieux que celle de Vienne. Il est aimable, il est insinuant, il est souvent riche, il sait son monde. Il acclame l'empereur d'Allemagne à Budapest, et de quels « eljens » ! Mais il sait nous dire à nous, et faire croire à des hommes qui ne passent pas pour naïfs, qu'au fond notre peuple et le sien communient dans le même idéal de liberté, de culture, de largeur élégante de vues, bref dans l'occidentalisme affairiste et boulevardier »'

ъ

. L'attaque est injuste et comporte une certaine dose de mauvaise foi et un net relent antisémite, or Loiseau faisait lui-même partie du « lobby » slave qui en 1898, avait déjà pénétré nombre de cercles politiques et intellectuels et qui vingt ans plus tard arrivera à ses fins en utilisant une tout autre méthode. À cette date, les magyarophiles français sont de moins en moins nombreux et cette influence que Loiseau présente comme dominante en France est en réalité en déclin. L'échec de l'emirbizon through French and Hungarian eyes seems to have found the former in the German countries, and the latter in France, and more particularly Paris, where so many of its artists and writers reside, j Duboscq then turns to the history of these relations, and remarks that the friendship of one country for the other is often determined by hostility to Austria. Hungarians need to find partners in their struggle, and France regards all that may harm Austria with a certain pleasure. Matters are still on this geopolitical basis in 1848, and Hungarians do not understand France's choice at that time to preserve the European equilibrium: Austria, and later Austria-Hungary, became the necessary buffer between German and Russian ambitions. Defeated and demoralised, Hungarians bet on French sympathy, and the 1880s seem to show that they were right to do so. Memories of 1848 make it easy for them to mobilise the French intellectual elite, as demonstrated by the activity of Madame Adam and her salon, the visits of delegations, and finally, the Millennium. Duboscq cites a cynical judgeo ment of this Hungarian lobby by Charles Loiseau,

15 which, while extremely severe, is not without a certain truth. The Hungarian, he says, 'needs reputation for his men of state, an apotheosis for his Millennium, defenders of his policies, aid for his flood victims,'

4 and he is sure to find all of that in our country. He has "worked" the Paris town square marvellously; it belongs to him as much as that of Berlin, and infinitely better than that of Vienna. He is likeable; he is ingratiating; he is often rich; he knows his world. He acclaims the German emperor in Budapest, and how loudly he cries eljen! But he is also able to say to us, and to convince men who are not considered naïve, that our people and his own commune believe in the same ideals of liberty, culture, and elegant breadth of views - in short, in the Western business and boulevard culture.''"' / The attack is unfair, and carries a certain