Schenk Lea szerk.: Szemtől szemben. XX. századi önarcképek, művészportrék és kettős arcképek a Szentendréhez kötődő festészetben. (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 4. Szentendre, 2005.)

Verba Andrea: Stúdium vagy Ars poetica? – A festő és modell tematikai változásai Szentendréről nézve

szárnyú démonnal, a melankóliával"

24 kísért vágykép megadóan a múlt felé fordul. A festő és a modell alakjában a férfi és női polaritás egyrészt önmagába zárt, másrészt világra nyitott attitűdje, másrészt az ösztönös és a tudatos jelenlét egymást kiegészítő lelki tartalmai vetülnek egymásra. Az egymás társaságban időző, mezítelen és/vagy felöltözött modellek, illetve a sötét, zárt ruházatban megjelenő művész alakját bemutató, a magyar művészetben is nagy hagyományokkal rendelkező kompozíciótípus számos variánsa közül az előzményeket tekintve a Nyolcak festőcsoportjához tartozó Berény Róbert Idill (Kompozíció,1911) című alkotása nyújt érdekes analógiát.

25 A mű kompozíciós megoldásában - a nézőnek háttal fekvő, félkönyékre támaszkodó, ruhás férfialak csípője mögött tűnik fel modern, arctalan Évaként a nyújtózó modell -, és expresszív, kubisztikus formanyelvét tekintve egyaránt pandantja a Paizs Goebel által megfoglamazott látványnak. Berény a voyeur nézőpontját kölcsönözve a kompozíciónak, a telt idomú, darabos formákkal megjelenített aktot a cézanne-i Árkádia-témák inspirációjának megfelelően a tájban helyezi el. „A Nyolcak közül azonban egyedül Berény képeire jellemző, hogy a meztelen figurák mellett minden esetben megjelenik egy-egy felöltözött férfialak is, mégpedig Cézanne Idilljéhez hasonlóan és Manet Déjenuer sur l'herbe-jének egyfajta parafrázisaként kortársi öltözetben."

26 A nem kevés iróniával megfogalmazott beállítás folytán a művészt jelképező feketeruhás figura lényegében osztozik modellje arctalanságában. Egy bő évtizeddel később Paizs Goebel ellentmondásosabb történelmi helyzetben szembesül a számára ars poetica jellegű kihívást jelentő feladattal. Az első világháborút követő években nemzedékével együtt ő is rezignált melankóliával ugyan, de tagadhatatlan pátosszal fordul Árkádia aranykort idéző lugasai felé, hogy később innen erőt merítve a saját útját járhassa. A klasszikus értékeket hordozó festői hagyomány a minden korábbi társadalmi és kulturális evidenciát és rendszert megkérdőjelező háborús korszak után ismét felértékelődik, sőt, az egyetlen tiszta forrást jelenti az ekkor induló, az avantgárd kései hullámaival is dacoló fiatalok számára. Pályájának ebben a szakaszában Paizs Goebel a festő és modell viszonyának újraértelmezését kísérli meg. A Festő és modell (1929, kat. sí. 9.) című képe a mezítelen és a ruhás alak együttes szerepeltetése folytán kései párhuzama Szőnyi 1925-ben festett Hegytetőn című alkotásának.

27 Heroikus nyugalom helyett azonban a goebeli figurák egymásra hangolt, érzékeny megjelenítésű gesztusrendszerét vibráló nyugtalanság hatja át. A formák felbomlóban vannak, a fény-árnyék kontraszra építő, plaszticitásért küzdő festésmód néhol elgyötört felületrészleteket teremt. A tónusfestés lassú átalakulása, a felbomló formák és színfelületek mellett Szőnyi és Paizs Goebel fent említett művein az arcvonások képlékenysége is külön figyelmet érdemel.

28 Az aktivitás és passzív jelenlét kettősségében mintha a festő e képeken saját, belső modelljéhez mérné önmagát. Szőnyinél az erőteljes aktfigura arcvonásaiban egyértelműen a művész jelenik meg, a mögötte álló, távolba tekintő ruhás alak arcvonásai kevésbé felismerhetők. Paizs Goebelnél éppen fordítva, az ecsetet és palettát kezében tartó festő felöltözött alakja mellett az aktmodell képlékeny vonásai valamiféle befejezetlenségről árulkodnak. Bizonytalanul körvonalazódó, kezével önmagát szinte védekezőn elfedő, és egyúttal mégis önmagára mutató alakját nézve mintha a formálódás örök folytonosságába nyernénk bepillantást. Paizs Goebelnek ezen a képén a modell elveszíteni látszik stúdium jellegű konkrétságát. Alakjában mintha az elképzeléseinek tevékeny módon formát adó festő pandant figurájaként a lélek ismeretlen, s mindig megformálásra váró másik fele tükröződne. A megélt társadalmi szereppel egyenrangú, de ismeretlen vonásokat is hordozó belső modell kivetülése, mint megkettőzött önkép, Szőnyinél és Paizs Goebelnél egyaránt felfed és megjelenít valamit a lét irracionalitásából.

29 Úgy tűnik, hogy ebben a művészet tiszta forrása után áhítozó, és eredeti minták után kutató korszakban a művész önmagát is szívesen jeleníti meg a mezítelen modell helyzetében. Paizs Goebel Szent Sebestyén (1927, kat. sz. 62.) című alkotása a korszak több életművében is feltűnő, szerepjátszó önportré jellegzetes, spirituális érzékenységgel megfestett példája.

30 Szent Sebestyén alakjában a hivatása magányával azonosuló művész a tekintetek kereszttüzében álló modellhelyzet kiszolgáltatottságát is magára vállalja. A vézna test mezítelenségében egyszerre tárul fel a külső és belső önképre reflektáló fanyar önirónia, és az önnön kötöttségeitől szabadulni nem tudó művészsors képe. A harmincas évektől festő és modell kapcsolatának ábrázolását tekintve két fő irányvonal mutatkozik a hosszabb-rövidebb ideig Szentendrén dolgozó, vagy itt megforduló művészek körében. A modell és a művész hozzá fűződő kapcsolata egyrészt mint külső valóságban megjelenő látványvilág objektiválódik, másrészt az aktfigura és a tágabb értelmű modellhelyzet elvontabb ábrázolási eszközei, mint a szobor vagy a maszk egyre inkább a művész belső világának és alkotóerejének szimbolikus reprezentációját szolgálják. A lassan polarizálódó helyzeteket teremtő társadalmi elidegenedés a Szentendrére hosszabb-rövidebb időre kiköltöző művészek világában is létrehozta a maga 24 „A Berci (ti.: Varga Albert festőművész /1900-1940/) nagyon jó gyerek mindig feljön hozzám, ha hall valamit, amit érdemes megnézni. Nagyon sokat köszönhetek neki..., a víg kedélyével mindig elűzte tőlem a sötét szárnyú démont, a melancholiát." - írja Goebel 1925 február 29-én kelt levelében édesanyjának a párizsi múzeumlátogatások kapcsán. Verba Andrea, 1996, i. m. 6. 25 Berény Róbert: Idill, 1911, o., v., J.b.l.: Berény 1911 Bp., MNG Ltsz.: 60.115T. Repr. in: A modell, 2004, i.m. 348..VI-44. 26 Bárki Gergely: Berény Róbert: Idill, 1911, in: A modell, i.m. 348-350. 27 Szőnyi István: Hegytetőn, 1925, v., o„ 180x110cm, MNG, Ltsz.: 6081 28 Erre ZwickI András Szőnyi festményével kapcsolatban hívja fel a figyelmet. ZwickI András: Hegytetőn-Új vidékeken. In: Árkádia tájain i. m. 182., 140. kép 29 Érdekes párhuzamát adja e műveknek Korb Erzsébet 1920 táján készült, rokon tematikájú festménye, az Alterego. Repr. in: Árkádia tájain, i.m. 76. 2. kép. 30

ZwickI András: Szerepek - Szőnyi István fiatalkori önarcképei. In: Szőnyi István (1894-1960) Zebegény, 1994.15-20., Szőnyi István Alapítvány. 30