Schenk Lea szerk.: Szemtől szemben. XX. századi önarcképek, művészportrék és kettős arcképek a Szentendréhez kötődő festészetben. (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 4. Szentendre, 2005.)

Schenk Lea: „Kép a képben” – XX. századi önarcképek és kettős portrék a Szentendréhez kötődő festészetben

parasztkendő képviseli a népi-paraszti világot. A népi hangszer melletti tányéron csendéleti motívumokként hagymát és paprikát, a hegedű alatti terítős asztalon viszont almákat látunk. A hegedű és a mellette álló díszes petróleumlámpa polgári életvitelre utaló tárgyaknak is tekinthetők, amellett, hogy a képi szimbolikában is megkülönböztetett szerepet játszanak. Az egyetemes értékrendet manifesztáló mikrokozmosz sorozattal szembeni legfontosabb különbség Korniss önarcképes csendéletén abban nyilvánul meg, hogy a belső és külső tér szimultán egymásba játszatása helyett itt olyan szubjektív színezetű belső tér jelenik meg, melyben úgy tűnik, mintha „a hegedű és az önarckép az elveszett teljesség magukra maradt, elárvult tárgyi rekvizítumai lennének".

17 E jelentés mellett ars poeticaként értelmezhető, hogy - a virágos parasztkendő és a képbe helyezett képként megjelenő önportré egymásra vonatkoztatottságában - a festészet és a népművészet vágyott szintézise szinte hitvallásszerűen nyilatkozik meg. A felfüggesztett kendő közepén megjelenő szakállas önarckép ugyanakkor Veronikakendőt ábrázoló képtípusra is emlékeztet. A „Krisztus vonásainak „igazi" lenyomatát hordozó kendő-kép"

18 természetfeletti eredetű képmás és általa az ideális szépség és a szenvedés közötti széles skálán mozogva ábrázolták Krisztusnak a vászonra nyomódó szakállas arcvonásait. Korniss ritkán ábrázolja magát szakállal. 1930-ban festett hasonló beállítású Szakállas önarcképe™ hét évvel korábbi előzménye e többszörösen keretezett szakállas önportréjának. A Veronika-kendőre emlékeztető kompozícióval Korniss Dezső áttételesebb azonosulást fejez ki a krisztusi szenvedéssel, mint Pirk Jánosnál az egyértelműbben szerepjátszó Töviskoszorús önarckép (1953, kat. sz. 61.). Kornissnál ugyanakkor nemcsak a Krisztus arc látható lenyomatával rejtetten azonosuló művészi önvallomásról van szó, hanem az eredetileg kendőn lévő lenyomatra rímelően az önképmást keretező parasztkendővel való bensőséges kapcsolatának megfogalmazásáról is. A virágos kendő az önarcképpel társított összefüggésben ugyanis a paraszti világ leáldozó kultúrájának olyan jelképe, amivel a művész azonosulását fejezi ki. A hangszer, a kép és a virágos kendő sajátos együttese, a zene, a festészet és népművészet szintézisére is vágyó Korniss önvallomása. A tárgyak között azonban a polgári világ képviseletében van jelen az a díszes petróleumlámpa, amely a gyümölcsök által jelképezett anyagi világ szintjéről, a sötétben világosságot teremtő eszközként emelkedik a szellemi régió felé, összekötő szerepet játszva a kettő között. Az 1935-ös népi motívumgyűjtő program után két évvel Korniss e művében a népi és polgári világ tárgyait egymással konfrontálva, de egyben egymással kiegészítve is láttatja. Ebben a kontextusban pedig olyan asszimiláló szintézis megteremtésének lehetőségéről van szó e képben, amely még meríteni tud a népi kultúrából, de a polgári világ tárgyi kultúráját is elfogadja. Az önarckép keletkezésekor már „világjelenség lett a kispolgári és a paraszti kultúra amorf szimbiózisa,"

20 mint azt Németh Lajos megállapítja. A népi-paraszti tárgyak még gyűjthetők, és a műalkotások harmonikus tárgyi együtteseibe emelhetők, mint azt Kornissnál a citera és a virágos parasztkendő, Kmettynél a vörös füleskancsó (Csendélet önarcképpel, 1940-esévek, kat.sz. 15.)vagy Czimránál a faragott parasztszék (Az alkotó és felesége, 1932, kat. sz. 39.) példázza. Míg azonban a mikrokozmosz kompozíciók sorába illeszkedő citeras csendéletben a tárgyi világ még homogén módon a paraszti kultúra letéteményese, a két évvel későbbi önarcképen a parasztkendő, a petróleumlámpa és a hegedű egy kompozíción belüli kétféle kultúrát reprezentáló heterogén társítása a polgári kultúrával kötött kompromisszum jegyében született, de amorf szimbiózis helyett sajátosan harmonikus szintézisként jött létre. A Szentendréhez kötődő művészek között Kmetty János életművében a legváltozatosabb az integrált kép alkalmazása. Láthatjuk önarcképét festőállványra helyezett alkotásként vagy falnak támasztott vakrámás képként, de szembenézhetünk vele csendéleti motívumok mögül felbukkanó festményként vagy tükörképként is. A különböző képtípusokban Kmetty más-más arcával, a művészi öntudat kinyilvánításának és az elidegenedő rejtőzködés egymásnak ellentmondó vagy ellentmondónak látszó szerepeivel szembesülhetünk. A „festő képe festőállványon, festőszerszámok kíséretében", - mint azt Sinkó Katalin kifejti - „a festőkről szóló „hommage"-ok leggyakoribb toposza".

21 „Szokatlannak csupán az tűnhet, hogy a művész önnön „hommage"-át festi, az önarcképfestés meglehetősen szokatlan formáját választva."

22 Kmetty Önarckép enteriőrben с képén

23 sajátos hangszerelésben jelenik meg önnön „hommage"-a: a festőállványra helyezett kalapos mellképe ugyanis a műterem hátsó felében áll. A festő és köcsögben lévő ecsetei dominánsabb téri helyzetben láthatóak, mint a művész önképmása, hiszen az alkotó a művészi önkifejezés eszközeit a festőállványt részben takaró, nagy méretű asztalra helyezi. A Műteremrészlet című képén,

24 ahol egy enteriőr hátsó falának támasztott vakrámás festményen jelenik meg a művész egészalakos önportréja, szintén asztal áll az önarckép előtt. Míg azonban a hangsúlytalan térbeli pozícióban látható festőállványon lévő önképmás teljesen kiemelkedik környezetéből, és az alkotó munka végeredményeként műalkotásként reprezentálódik, addig a padlóra állított, félig eltakart egész 17 Hegyi Loránd: Korniss Dezső, Bp., 1982, 38. ,8 Hans Belting : Kép és kultusz,, A kép története a művészet korszaka előtt, Bp., 2000, 233. 19 Korniss Dezső: Szakállas önarckép, 1930, v. o„ 27x21,3 cm, mgt, közölve: Korniss Dezső, 1908-1984, Bp., Fészek Galéria, 1994, 17. 20 Németh Lajos: A „naiv művészet", Minerva baglya, Bp., 1973,112. 2

' Sinkó Katalin: Az „hommage" Csontváry késői önarcképein, Művészettörténeti Értesítő, 1994/1-2,162. 22 Sinkó Katalin, 1994, Lm., 157. 23 Kmetty János: Önarckép enteriőrben, 1955, papirlemez, o., 48x35 cm,J.j.l.:Kmetty 1955, BTM Kiscelli M., Ltsz.: 64.60, 24 Kmetty János: Műteremrészlet, 1957, kart., o., 50x40 cm, Miskolc, Hermann Ottó Múzeum Képzőművészeti Gyűjtemény Ltsz.: 62.35 14