Schenk Lea szerk.: Szemtől szemben. XX. századi önarcképek, művészportrék és kettős arcképek a Szentendréhez kötődő festészetben. (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 4. Szentendre, 2005.)

Schenk Lea: „Kép a képben” – XX. századi önarcképek és kettős portrék a Szentendréhez kötődő festészetben

kiválasztott tárgyak, amelyeket a művész néha szimbolikus jelentéssel is felruház. Ámos Imrének a „lelki tartalommal" telített tárgyakkal olyan különösen mély, emlékképekkel is összefüggő asszociatív kapcsolata van, hogy - mint naplójában megemlékezik róla - „gyakran egy-egy tárgy" készteti munkára.

5 Ilyen alkotásra inspiráló tárgyak számára például a régi gyertyatartók és tükrök, amelyek néha egy-egy olyan képet indítanak meg benne, aminek „külön élete van".

6 Ámos asszociatívan inspiráló tárgyként tükröt (Dédnagyanyám tükre előtt, 1936, kat. sz. 53.) és ablakot is megfest (Álmodó, 1938, kat. sz. 57.). E két alkotásban a „kép a képben" motívum a földi és a transzcendens szféra kapcsolatára utalva válik főtémává. Ámos lelki képeinek vagy álomképeinek és a tárggyal asszociált emlékképeinek szuverén szintézisében a lelki tartalom és a spirituális jelleg az a plusz, amely - a művész vágyott elképzelése szerint - megkülönbözteti e képeket más művektől. A Dédnagyanyám tükre előtt című festményen a nagy méretű falitükör az előtte álló művész önarcképének visszatükrözése helyett - metafizikus vetítővászonként - transzcendens szellemi létezők olyan transzparens arcait láttatja, melyeknek jelenléte a meditativ elmélyülésben lévő művész asszociált emlékképeivel is összefügg. Ugyanakkor, mivel a tükörben egy enteriőr részleteiként tükrözött földi tárgyak és másvilági szellemi létezők jelenése egymást átható módon mutatkozik, az evilági és túlvilági relációk szimultaneitása is érvényesül. A művész Álmodó című képe saját álomvilágába enged betekintést, egy enteriőr óriási ablakmezőjében lebegő álombeli lények által. Az alvó művész vízszintesen fekvő alakja feletti ablakon át látható épületek álombeli vagy földi színpad részei is lehetnek. Az álombeli létezők megjelenítésével Ámos ahhoz az ábrázolási tradícióhoz kapcsolódik, amelynél az álmodó és az álom együtt mutatkozik meg, mivel „az álomvilág az alvó fölött helyezkedik el",

7 mint azt Hárdi István észrevételezi. Ámos transzcendens témájú képein az angyalok és más szellemi létezők szintén e sajátosan kettőzött térbeli felosztásban - földi színtér feletti égi szférában - jelennek meg többnyire ablak mögött. A tükör és az ablak Ámos elemzett két képén - érzékfeletti jelenések tárgyi közvetítőiként - szimbolikus „kép a képben" motívumoknak tekinthetők. Az önarcképpel együtt ábrázolt csendéleti elemek - a művésszel azonosuló tárgyi világot képviselve - néha szinte „tárgyi társakként" mutatkoznak a művész személyiségére jellemző materiális környezetben. Hasonlóan fontos szerepet játszanak, mint Vermeer van Delft legtöbb képén a csendéleti részletek: ahol a tárgyak, tárgy-együttesek többnyire „nem mellékes háttérelemként, nemcsak a polgári helyszín díszeiként és használati eszközeiként"

8 vannak jelen, hanem éppen ezek „mutatják leginkább azt a szavakkal alig megragadható identitást, melynek aurájában a művész a dolgok létezését láttatja".

9 Gadányi Jenő 1930-ban alkotott tükrös Önarcképén (1930, kat. sz. 16.) ilyen „tárgyi társnak" tekinthető a művész önképmása alatt látható kristály-palack. Ritkán sikerül olyan képi egyensúlyt megtalálni az önarckép és a csendéleti motívum között, mint ami Gadányi Jenő e kompozíciójára jellemző. Ebben a motivikus egyenértékűségben - Korner Éva értelmezésében - a középpont felé tömörülő formák „az ember és a tárgyi valóság egységét"

10 fejezik ki. A kubizmus és a konstruktív képszerkesztés tanulságait is alkalmazó kompozícióban egy átlós tengely, azaz egy formatársító erővonal köré szerveződnek a tárgyi elemek. Szinte a semmiből előbukkanva materializálódik a térben a lebegő tükör, a kristály-palack és egy különös kockaszerű forma, ami egyszerre fogható fel térbeli kubusnak és síkbeli alakzatnak. A tükörben egy asztallap felett jelenik meg a művész frontális nézetű, fény-árnyékkal hangsúlyosan modellált képmása. A tükör szinte teljes felületét premier plánban kitöltő arc az első pillanatban plasztikának tűnik, ha fehér színére, büsztnek tűnő megjelenésére, valamint vékony kontúrral jelzett szembogár nélküli szemeire figyelünk. Ha azonban a fejet keretező barna hajra tekintünk, ugyanezt az arcot képszerűnek látjuk. Gadányi e „kép a képben" motívuma különös módon mind a szobor mind a kép sajátosságait magán hordozza. Kmetty János 1930-ban festett Csendéletén

u olyan férfi portréját látjuk integrált képként, ami szintén szoborszerűnek is hat. A kép előterébe állított vakrámás festményen a vállak ábrázolását nélkülöző büsztszerű fejformálás nemcsak Gadányi Jenő, hanem Korniss Dezső Csendélet petróleumlámpával és hegedűvel

II. ( 1937, kat. sz. 14.) című képén szereplő önarcképpel is rokonítható. Korniss keretezett önportréja rendkívül hasonlít Kmetty portréjának félprofilos beállításához, míg Gadányi önképmása hozzájuk viszonyítva tükörképszerűen fordított. A szoborszerű ábrázolás érdekes párhuzamának mutatkoznak Perlrott Csaba Vilmos és Czimra Gyula „szobor a képben" motívumokként megfestett „valódi mellszobrai". Perlrott Önarckép Zifferrel és almákkal (1910-es évek, kat. sz. 26.) című alkotásán az élethűen megfestett, kubisztikusan formált büszt-önportré egy különös barátságképen jelenik meg. Czimra Önarckép gipszfejjel (1924, kat. sz. 28.) című festményén kalapos önképmása mögött látható egy klasszikus szépségeszményt képviselő női buszt. Mind a megfestett büsztnél, mind a büsztszerűre is festett önarcképnél a szobrászat plasztikai formáinak két dimenziós imitációjáról, azaz egy adott műfajon belüli más műfajú idézetről van szó. A magyar festészetben a XX. század eleje óta válik egyre gyakoribbá a festményeken a „szobor a képben" motívum, többnyire csendéleti keretben megfestve. A háromdimenziós 6

Amos Imre, 2003. i.m.,9. 7 Hárdi István: Képi kifejezés és tudattalan, in: Megfestett álmok. Mese, látomás, álom a magyar művészetben, 1903-1918., Ernst Múzeum, Budapest, 2004, március 14 - április 25., Kat. szerk.: Keserű Katalin, 25. "Fogarassy Miklós: Vermeer: A festőművészet, Bp., 1987, 80. 9 Fogarassy Miklós, 1987, i.m.,80. 10 Korner Éva: Gadányi Jenő, Művészettörténeti Értesítő, 1960, 309. " Kmetty János: Csendélet, 1930,4. o., 75x43 cm, MNG, közölve: Magyar Művészet, 1919-45,

1. kötet, Bp., 1985, IX. kép 12