Schenk Lea szerk.: Szemtől szemben. XX. századi önarcképek, művészportrék és kettős arcképek a Szentendréhez kötődő festészetben. (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 4. Szentendre, 2005.)

Schenk Lea: „Kép a képben” – XX. századi önarcképek és kettős portrék a Szentendréhez kötődő festészetben

SCHENK Lea „KEP A KÉPBEN" XX. századi önarcképek és kettős portrék a Szentendréhez kötődő festészetben A Szentendréhez kötődő művészek körében

1 a „kép a képben" motívum kedvelt megjelenési formái - a kép, az ablak, és a tükörkép - mellett a „szobor a képben" motívum előfordulása sem ritka. A „kép a képben" motívum szerteágazó témájának teljes kibontása helyett a továbbiakban a kép és a tükörkép változatos alkalmazásának, egy-egy jellegzetes példájának bemutatása mellett az ablak és a „szobor a képben" motívumra is kitekintünk. Kiemelt szempontként kezeljük az önarcképekkel együtt mutatkozó tárgyak sajátosságainak elemzését. Megkülönböztetett figyelmet fordítunk egyrészt a magyar népművészeti tárgyak, másrészt a keleti kultúrákat idéző szobrok ritkább esetben szőnyegek jelenlétére Perlrott Csaba Vilmos, Vörös Géza, Czimra Gyula és Cserepes István 1920-as és 1930-as évekből származó műveiben. Előre kell bocsátanunk a vizsgált témával kapcsolatban, hogy a kutatás jelenlegi szintjén megfogalmazott megállapítások - mely alól jelen tanulmány sem képez kivételt - további feltáró és elemző kutatást igényelnek. A „kép a képben" motívum szinonimáiként André Chastel, neves francia művészettörténésznek ,,/Cép-o-/cépöen"című alapvető tanulmányából a kísérőkép, a képbe helyezett kép és az integrált kép kifejezéseket vesszük át,

2 s alkalmazzuk rokon értelmű fogalmakként. E szinonimák forrására a továbbiakban nem utalunk. A Szentendréhez kötődő művészeknél a tükörképként vagy festményként mutatkozó önképmás többnyire szűk kivágatú enteriőrben, csendéleti tárgyak között jelenik meg az önarckép és a csendélet sajátos műfaji szintézisében. A vászon kétdimenziós síkján kész képként látható önportré vagy a tárgyként ábrázolt tükör kétdimenziós felületén tükröződő önképmás csendéleti tárgyként szerepel a többi tárgy között. Az önarcképek kísérőiként a művészek személyes indítékaitól vezérelve általában másmás tárgyakat látunk. Egyes tárgyi motívumok kedveltebbnek tűnhetnek bizonyos időszakokban, összefüggésben állva a használati tárgyak divatjával. Ilyen például a talpas tál motívuma, amely több szentendrei művésznél is felbukkan egyéni színezettel: Ámos Imre kettős portréján, Csendélet orosz hallal, (1940, kat. sz. 20.) című festménye részeként

3 sajátos mintákkal szerepel a talpas tál, Paizs Goebel Jenő Rákos csendéletén* világoskék lábas tálként mutatkozik, amely Haulisch Lenke értelmezésében: oltáron helyet foglaló „áldozati kehely"

5 is lehet. A talpas tál még a kép széle által lemetszett formaként is fontos kompozíciós szerepet játszik néhány szentendrei festőnél: llosvai Varga István Első önarcképem (1932, kat. sz. 5.) című önképmása mellett például gyümölccsel együtt látjuk, Rozgonyi László Önarckép sállal (1945 k., kat.sz. J.jcímű kompozícióján pedig a művész önportréja mögötti falon függő - „kép a képben motívumként" ábrázolt - saját festmény csendéleti elemeként tűnik fel. Az önképmásokhoz társított csendéleti motívumok között vannak azonban olyanok is, amelyek kimondottan egyéni tárgyválasztást tükröznek: Kmetty János vörös kancsója Csendélet önarcképpel, (1940-esévek, kat.sz.15.) című képén vagy Gadányi Jenő áttetsző kristály-palackja például Önarcképén (1930, kat. sz. 16.) olyan sajátos karakterű személyes tárgyak, amit mindkét művész más kompozícióján is szerepeltet. Ha egy-egy „tárgyi társ"-motívum helyett tárgyak együttese fordul elő az önarckép szomszédságában, akkor az is rendkívül jellemző, hogy milyen tárgyakat komponál a művész egymás mellé. Jelentősége van annak például, hogy Korniss Dezső falon függő önarcképét egy virágos parasztkendővel is bekeretezi, és az alatta lévő asztalra hegedűt és díszes petróleumlámpát állít (Csendélet petróleumlámpával és hegedűvel II., 1937, kat. sz. 14.). Szó sincs véletlenről, ha Czimra Gyula kettősportréján faragott támlájú parasztszéket fedezünk fel a képmező aranymetszés-tengelyében, és a művész népi fazekas dísztárgyak szomszédságába egy Buddha-szobrot állít (Az alkotó és felesége, 1932, kat. sz. 39.). Több, mint elgondolkodtató, hogy Pirk János törött tükörből kitekintő önképmását paletta és virágos ágak között vehetjük észre (Önarckép törött tükörben, 1960, kat. sz. 19.) vagy Ámos Imre csendéletén egy olyan kulcsra esik tekintetünk, amely a többi tárgy előtt fekve, a tárgyak mögötti lévő falitükörben felbukkanó kettősportréra mutat (Csendélet orosz hallal, (1940, kat. sz. 20.). Azok a tárgyak, amelyek a művész önképmása közelében vannak, nemcsak azért kötődnek hozzá, mert egyéni ízlést is tükrözve többnyire személyes használati vagy dísztárgyai köréből kiemelve válnak csendéleti motívummá, hanem azért is, mert önképmás mellé 1 Szentendréhez kötődő művészek alatt azokat a festőket értjük, akik bizonyos ideig a városban alkottak vagy életművüket Szentendrén hozták létre. 1 André Chastel: Kép-a-képben, in: Fabulák, formák, figurák, Válogatott tanulmányok, Bp., 1984., 217-238. 'Paizs Goebel Jenő: Rákos csendélet, 1931, falemez, tempera, 126x91 cm MNG Ltsz.: 10.534 ' Haulisch Lenke: Paizs Goebel Jenő: Csendélet rákokkal, MNG Közleményei, 1965. V. sz., 147,148. ' Ámos Imre: Napló, versek, vázlatkönyvek, levelezőlapok, (Források), Közreadja: Egri Mária, Bp., 2003, 9. 11