Mazányi Judit szerk.: XX. századi magyar művészet – Szentendréről nézve (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 1. Szentendre, 2003.)

Lóska Lajos: Csillaghullás (A szentendrei művészet elmúlt tíz esztendeje)

megalakult VLS vállaltan és deklaráltan amatőr tagjai hoztak. Kiemelendő közülük a szürreális, popos stílusban dolgozó fe Lugossy László, ef Zámbó István, Wahorn András és a konstruktív formákból kiinduló Aknay János. A ma távlatából viszszanézve az eltelt harminc esztendőre, megállapíthatjuk, hogy indulásuk idején a vajdások alkotásmódja stilárisan nem esik oly távol a Korner Éva által vázolt vajdai-kornissi konstruktív szürrealitástól, de sokkal több köze van a pop arthoz. Gondoljunk csak ef Zámbónak a nem mindig meggyőző, korai szürreális zsengéi után készült direkt módon popos képeire vagy akár Pintér (Warhol) Wahorn András névváltoztatására. A városka művészetének kiteljesítéséhez nagyban hozzájárult az, hogy a „mezőgazdasági művész" Bukta Imre, majd a mosógépdobból és más alkatrészekből hangszerszobrokat készítő Lois Viktor is Szentendrére költözött. Sajnos, a kilencvenes évek közepére aztán ez a dinamikus, töretlen fejlődés mintha megtorpant volna. A VLS autodidakta tagjainak igen karakteres, a dadaizmustól, a szürrealizmustól és pop arttól megihletett kifejezésmódja elveszítette „különutas", provokatív-proteszt jellegét. A korábban kívülálló, a hivatalos művészettel tudatosan szembe helyezkedő alkotók, elsősorban fe Lugossy László, ef Zámbó István, Wahorn András tevékenysége integrálódott a magyar művészetbe. Ez történt a stúdió talán kevésbé méltatott geometrikus szárnyának képviselőivel is, így Aknay Jánossal, Bereznai Péterrel; a hivatalos művészettől elkülönülő autodidakta kívülállókból az idők folyamán professzionista beltagok lettek. Mindeközben megindult egyfajta átalakulás is, a Vajda Lajos Stúdió eredeti, egységes karaktere megbomlott, többszínűvé vált, ami számos tehetséges, de az alapító tagoktól, a kemény magtól eltérő irányultságú művésznek (pl. Kis Tóth Ferenc vagy Gubis Mihály, a MAMŰ tag Elekes Károly, Krizbai Sándor, György Csaba Borgó stb.) a csoport munkájába való bekapcsolódásának tudható be. Ám a legmélyrehatóbb változást az okozta, hogy a VLS néhány oszlopos képviselője elhagyta a várost: Wahorn András az USA-ba költözött, fe Lugossy László Sárospatakra, Bukta Imre pedig visszatelepült szülőfalujába, Mezőszemerére. A kis progresszív és radikális avantgárd egyesület tehát egyfajta integráló, sokszínű konglomerátummá, gyűjtőtégellyé alakult át az évek folyamán, de eközben jó ideig megőrizte progresszivitását. Meggyőzően bizonyítja ezt a folyamatot, hogy az 1980-as évek végén még számos jelentős kiállításra került sor. Szentendrén rendezték meg 1986-ban a Stúdiót megújítani akaró Új Vegyes című tárlatot, 1987-ben az Autodidaktát, 1988-ban az Ernst Múzeumban volt látható a vajdások és a barátaik alkotásait felvonultató SZAF. A szentendrei művészet hírét öregbítette Bukta egyéni kiállítása ugyancsak az Ernst Múzeumban (1988), a Szentendrei Képtárban (1993), illetve többszöri szereplése a Velencei Biennalen (1980, 1988, 1999). Az 1996-ban, a Vigadó Galériában megrendezett „19-en a Vajda Lajos Stúdióból" viszont már nem a megújulásról, az újat keresésről szólt, inkább egyfajta állapotrajzot nyújtott a tagok kilencvenes évekbeli tevékenységéről. A múlt év őszén a Műcsarnokban életre hívott monstre tárlat, a Szentendrei Vajda Lajos Stúdió: 1972-2002 is inkább dokumentált, összegzett és visszatekintett, annak ellenére, hogy fiatalok (Csontó Lajos, Nagy Barbara stb.) is szerepeltek a kiállítók között, s ez mondható el a 2000-ben megjelent Vajda Lajos Stúdiót bemutató reprezentatív könyvről is. Elismervén ugyan azt, hogy egy múzeumnak nem csupán a legújabb irányzatok bemutatása a feladata, (bár van erre jó példa is: a székesfehérváriaké, illetve a pécsieké), az anyagi források hiánya mellett egyfajta ambivalens kiállítás-politika is hozzájárult a képzőművészet és ezen belül a kortárs művészet háttérbe szorításához a 1990-es évek második felében. Az akkori intézményvezető nem tekintette szívügyének a város karakterét meghatározó, a modern magyar művé- 91 szetben jelentős szerepet játszó szentendrei művészet megfelelő támogatását kiállításokkal, katalógusokkal. Az 1970-es és 1980-as években a múzeumvezetés kísérletet tett a szentendrei művészettel foglalkozó, helyi művészettörténész gárda megteremtésére, azonban az 1990-es években a romló körülmények következményeként az elsősorban helyi kortárs képzőművészettel foglalkozó, azt szervező, arról publikáló szakemberek, Hann Ferenc és Novotny Tihamér új munkahelyeket kerestek. A folyamatot gyorsította a Művésztelepi Galéria bezárása (1998), illetve ezt megelőzően a centrumban lévő Szentendrei Képtár programjának átalakítása, ahol néprajzi és helytörténeti kiállítások megrendezése került előtérbe. Nem kell hosszasan bizonygatnom, hogy mindez együttesen a kortárs művészet jelentős pozícióvesztését eredményezte. Úgy tűnik, a nemrégiben bekövetkezett vezetőváltás pozitív fordulatot hozhat a szentendrei képzőművészet múzeumon belüli megítélésében, és intézményi hátteret biztosíthat a helyi törekvéseknek. Ezeket nagyban elősegítené a ma még meglehetősen átmeneti szerepet játszó, helyét kereső MűvészetMalom működési profiljának kialakítása, tisztázása. (Ezt a folyamatot gyorsíthatják az olyan nívós produkciók, mint a néhány hónapja megrendezett Deim Pál művészetét bemutató tárlat). A Malomnak, melynek sajnos az egyik szárnya még befejezetlen, egy olyan többfunkciós képzőművészeti központtá kell válnia, ahol egyszerre, egy időben lehet bemutatni a szentendrei modern festészet, szobrászat, grafika, installáció stb. történetét egy állandó kiállításon. Emellett az 1945 utáni modern magyar, külföldi és természetesen a helyi művészek csoportjainak, valamint különböző irányzatainak, illetve egyes művészeknek lehetne időszakos tárlatokat rendezni. Az említett negatív tendenciák mellett szerencsére pozitívumokról is be tudunk számolni. Bizonyítékul emeljünk ki néhány jelentőset az eltelt bő tíz esztendő kortárs képzőművészettel foglalkozó kiállítási programjából, a Szentendrei Képtárra és a Művésztelepi Galériára koncentrálva (ugyanakkor mellőzve a Vajda Pince, a Barcsay Iskola Galéria, az Artéria Galéria vagy éppen a rövid életű Téli Galéria tevékenységének ismertetését). A Képtárban tekinthettük meg 1989-ben a Vajda Stúdióval