Mazányi Judit szerk.: XX. századi magyar művészet – Szentendréről nézve (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 1. Szentendre, 2003.)
Lóska Lajos: Csillaghullás (A szentendrei művészet elmúlt tíz esztendeje)
Lóska Lajos CSILLAGHULLÁS* (A szentendrei művészet elmúlt tíz esztendeje) 90 Az 1989-es rendszerváltás, hasonlóan más történelmi vízválasztókhoz- 1945,1956-fordulóponttársadalmi, és bizonyos szempontból művészeti életünkben is. Vitathatatlan tény tehát, hogy bár korszakhatárként szerepel a modern magyar művészetet feldolgozó összefoglalókban, kézikönyvekben, a változások okai nem mindenekelőtt a képzőművészetben bekövetkező mozgásokban, hanem sokkal inkább a politikai, társadalmi és intézményi átalakulásokban keresendők. A neoavantgárd fellépése az 1960-as évek közepére tehető, ekkor kapcsolódik ugyanis képzőművészetünk ismét - helyi színeit, karakterét megőrizve - az egyetemeshez, melytől 1948 és 1956 között, a szocreál egyeduralma alatt szinte teljesen el volt zárva. Pezsgő, új iskolákat, csoportosulásokat, jelentős alkotókat felvonultató időszak váltotta fel a régit. Ekkor teljesedik ki Kondor Béla munkássága, lesz jelentőssé a Vásárhelyi Iskola, a szürnaturalista Csernus-kör, a francia nonfigurációtól inspirált Zuglói kör, melynek Deim Pál is tagja. A hatvanas évek végén lépnek színre a pop artot, az informelt, a síkkonstruktivizmust, a hard edge-t művelő képviselői, születik meg az Iparterv és a Szürenon csoport. Az ezt követő etap a konceptuális művészet, a fotó, az újkonstruktivizmus kora, a 80-as évek pedig a történelmet, a művészettörténetet újra felfedező, színes, szubjektív újfestészeté, míg az utolsó évtized az installációé, végezetül az ezredfordulón az új-figurális festészet és a komputergrafika lép előtérbe. És akkor e vázlatos, ezért szükségszerűen hiányos, elsősorban stiláris jellemzők alapján összeállított summázatomban még nem szóltam az egyéni úton járó alkotók mint pl. Bukta Imre, Földi Péter, Samu Géza - tevékenységéről. Az összegzést mindenekelőtt viszonyítási alapnak szántam a modern szentendrei művészet bemutatásához, melynek legújabb korszaka ugyancsak a múlt század hatodik évtizedének közepén-végén indult, tehát szerves részét képezi az akkori történéseknek, de specifikumai alapján le is választható róla. Hangsúlyoznom kell, hogy ez az etap már nem azonos a „klasszikus" szentendrei festészettel, hiszen a szentendreiként aposztrofált művészek a helyi tradíciókon túl ekkor már nagyrészt integrálták az aktuális művészeti irányzatokat is. A váltás lényegét így fogalmazza meg a Vajda Lajos Stúdió művészetét bemutató vaskos antológia bevezetőjében Deim Pál: „...meghúzható egy határ, amelytől már nem beszélhetünk Szentendrei Festészetről, csupán Szentendrén élő és dolgozó művészekről. A törést itt a Vajda Lajos Stúdió jelentette. Mielőtt félreérthető lenne, le kell szögeznem, hogy a törésvonalat nem negatívumnak értékelem. Weöres Sándor szerint az a művész, aki nem akarja ledönteni mesterének szobrát, nem válhat igazi alkotóvá. Ez az egyik fontos tény, ami a Vajda Lajos Stúdió nevéhez kapcsolódik. A másik jelentős mozzanat, hogy egy politikailag nehéz időben vállalták a kultúrpolitikával szembeni kiállást. ' n A város legújabb kori művészetének arculatát a kétségtelenül meghatározó szerepet játszó Vajda Lajos Stúdión kívül számos alkotó alakította. Fontos műfaji változást hozott a szentendrei művészet szerkezetében a szobrászok megjelenése. „Szentendrére 1969 őszén a 12 műtermes új művésztelepre a festőkkel egy időben 5 szobrász is költözött: Asszonyi Tamás, Ligeti Erika, Papachristos Andreas, Rajki László, Rózsa Péter. Érkezésükkor már itt dolgozott maga építette műtermében Csíkszentmihályi Róbert is ...a Vajda Lajos Stúdió kiállításain szereplő művekkel elismerést szerzett Holdas György és Matyófalvi Gábor. Szentirmai Zoltán 1980, Lois Viktor 1982 óta dolgozik a városban." - írja a Duna-parti település szobrászait bemutató tanulmányában Kovács Gyula. 2 Az említett, eltérő színvonalon dolgozó szobrászok többsége - a vajdásokat kivéve - azonban elsősorban a hagyományos, játékos-groteszk figurális plasztika művelője. A 60-as évek végén új stílust és szemléletet mindenekelőtt Deim Pál bábura és cseppformákra építő szerkezetes kompozíciói, Kocsis Imre pop artos grafikái, illetve hiperrealista festményei, Farkas Ádám organikus nonfiguratív plasztikái jelentettek. Radikális megújulást azonban mindenképpen az 1972-ben * A szerző a szentendrei művészetről hosszabb tanulmányt írt „Művészet az átmeneti korban. Festészet, grafika 1968-1988" címmel (in.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből. Studia Comitatensia 20. szerk.: Lóska Lajos, Szentendre, 1990., 153-162.pp.). E rövid összefoglalója ezen alapul, illetve azt egészíti ki az utóbbi időszak vázlatos áttekintésével, (szerk.)
