Mazányi Judit szerk.: XX. századi magyar művészet – Szentendréről nézve (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 1. Szentendre, 2003.)
Mazányi Judit: Kisvárosi mikrokozmosz 1935–1949 (Művészeti szemléletmódok történeti és stiláris összefüggésekben)
vele, 16 munkáját is olvassa csakúgy, mint Arnos Imre, aki kihangsúlyozza, hogy a feledés homályából emeli ki Csontváryt és Guláesyt, mint „két nagyszerű víziós magyar művészt."^ 7 Egyre többen választják nyári munkálkodásuk színhelyeként is a Duna-parti várost, köztük Miháltz Pál még az évtized elején festett néhány képet itt, de többször megfordul a kubizmustól befolyásolt műveket festő Szuly Angéla és az akkoriban utópikus, álomszerű képeket alkotó Bolmányi Ferenc. Bene Géza is ki-kilátogat a városba a 30-as évek második felében. Tájakat ábrázoló grafikái Barcsay Jenő korábbi munkáira visszhangoznak, és hasonló tematikájú akvarelljein az erősen absztrahált természeti motívumok egy imag22 inárius erő expresszív megnyilvánulásai. Talán az ő művészetének alakulása egyik bizonyítéka annak, hogy a Szentendrén is jelentkező művészeti problémák messze meghaladják a lokális kereteket. 18 Kmetty János már kialakult szemlélettel rendelkező művész, amikor rendszeres, hosszabb nagybányai tartózkodás után 1932-től kezdődően itt tölti a nyarakat Széleskörű, személyes kapcsolódásaival átkötő szerepet játszhatott a korabeli csoportosulások között. A 10-es évek második felében a MA köréhez tartozva Kassákkal alapozta meg jó viszonyát, mindeközben az Iványi Grünwald vezette kecskeméti művésztelep rendszeres látogatója volt. A Szentendrét ebben az időben szintén többször felkereső Perlrott Csaba Vilmossal és feleségével, Gráber Margittal szövődő barátsága ebben az időben fogant csakúgy, mint a várost 1931-től látogató Diener Dénes Rudolffal is. 1924-ben a modern magyar művészeti törekvéseket összefogó KUT-nak az egyik alapító tagja. A 30-as években éppúgy megfordul a Gresham társaság kávéházi asztalánál, 19 mint a Szocialista Képzőművészek Csoportjának összejövetelein. 20 Kubista korszakából eredő, szigorúan konzekvens látásmódja éppen a 30-as évek közepén, már szentendrei időszakában válik oldottabbá, expreszszívebbé, megőrizve a szerkezet és tömegek belső dinamikáját. Hasonló elképzelések vezetik, mint Barcsayt, de míg Barcsay a motívumokkal megküzdve jut el a képi rendig, Kmetty a képi rend ideájához rendezi motívumait. Talán éppen ennek a szilárd belső ideának a következménye az is, hogy minden körülmények között hangsúlyozza a művészet szabadságának jelentőségét. Kmettynek és barátjának, Perlrott Csabának a megjelenésével felerősödik a szentendrei művészetben az a tendencia, amely a látvány képi megformálásakor a kompozicionális elemek mögöttes rendjére helyezi a hangsúlyt Genthon István - már idézett - elképzeléseivel egybehangzóan. Kmettyhez hasonló változások figyelhetők meg llosvai Varga István művészetében is. 1932-ben Vörös Gézával fest először a városban, majd 1933-ban a művésztelep vendége lesz. A művésztársasággal való találkozása és az emberléptékű kisváros gazdag látványa megérlelték benne a szándékot a tartós kötődésre, és 1935-ben le is telepedik itt. Korai, érzelemmel és indulatokkal teli széles ecsetvonásokkal, vastag festékréteggel felvitt alföldi tájai után a nagybányai periódus kubisztikusabb szerkesztésű, a tömegeket plasztikusan kezelő periódusa - úgy tűnik - epizód volt pályafutásában (Nagybánya, 1931. Kat.sz.96 .). A 30-as évek második felében, ellentétben Barcsay akkori tágas horizontú tájaival, szabálytalan szerkezetű, közelről szemlélt utcaképei, melyeket parázsló színekkel, a képi rend egyensúlyát már-már szétfeszítő, megint indulatos, expresszív ecsetkezeléssel ábrázol, furcsa, késsé szorongató légkört árasztanak. A 30-as évek közepétől egy olyan fiatalabb generáció jelenik meg Szentendrén, akiknek már nem a nagybányai szemlélet a kiinduló pontjuk, hanem inkább szocialisztikus eszmék felé orientálódnak, s a modern magyar művészet későbbi fejleményei - különösen Kassák - és az európai kortárs törekvések adják a tájékozódásuk alapjait. Ismerik egymást a főiskolákról, néhányan az Új Progresszív Művészek kiállítói, különböző rajziskolákba járnak együtt, és a Szocialista Képzőművész Csoport rendezvényeit látogatják. Többen közülük szegénységük miatt együtt ebédelnek az OMIKE menzán. Közöttük az első Korniss Dezső, aki 1934-es alkalmi látogatásakor határozott művészi elképzeléseinek megvalósításához már tudatosan keresi a helyszínt. A Képzőművészeti Főiskoláról történő kizárása 2 ' után kapcsolatba került Kassák Munka-körével és kiállító az Új Progresszív Művészek tárlatán. Sok kortársához hasonlóan párizsi tanulmányutat tesz, de korábbi, gyermekkori hollandiai tartózkodása alatt a De Stijl csoport tagjával, Huszár Vilmossal kötött ismeretsége kapcsán mély benyomást gyakorol rá a holland konstruktivizmus is. Több, szintén megújulást kereső kortársával együtt erős hatással van rá Fülep Lajos „Magyar művészet" с tanulmánya, mely az egyetemes és nemzeti törekvések kölcsönviszonyának lehetőségét taglalja, valamint Bartók és Kodály népdalgyűjtésekre alapozott zenéje. Amikor 1935ben visszatér, már Vajda Lajos is vele tart. 22 Vajda ugyanazt az utat járta be a főiskoláról való eltávolítása után, mint Korniss, csak párizsi tartózkodása nyúlt hosszabbra, ahol kritikai hangvételű fotómontázsokat készít, s nagy élmény számára az orosz filmművészettel való találkozása. Érdemes egy pillanatra összevetnünk Barcsaynak a várossal való sorsválasztás-szerű találkozásáról szóló, korábban idézett élményét Vajda leveleinek hasonló vonatkozású - nem kevésbé mély benyomásokról számot adó - részleteivel: „...oly gyönyörű itt most, minden kődarabja alkotásra inspirál." 23 írja, majd egy másikban: „Korniss-salgyakran szoktunk este, napszállta után kószálni a város tekervényes uccáin, ilyenkor minden csöndes, nyugodt, a házak szorosan összebújni látszanak, minden silhouette-szerűen jelenik meg, az ég smaragdzöldben játszik, teleszórva apró gyémántokkal. Ahogy lépkedünk lassan a szűk sikátorokban, egy láthatatlan fényforrás a velünk szemközt lévő falra misztikus árnyakat vetít, s megdöbbenünk a csodálkozástól, s érezzük azt, amit csak vizuálisan lehet kifejezni. Olyan az egész hangulata, mintha a mesékben járnánk, ahol lépten-nyomon csodák várnak s ahol minden lehetséges." 24 A város ebben az attitűdben nem egyszerűen látvány, nem is személyes indulatok kivetítésének eszköze, hanem különböző (kulturális, érzelmi és
