Mazányi Judit szerk.: XX. századi magyar művészet – Szentendréről nézve (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 1. Szentendre, 2003.)

Mazányi Judit: Kisvárosi mikrokozmosz 1935–1949 (Művészeti szemléletmódok történeti és stiláris összefüggésekben)

nyíthatóan - Jeges kisebb részletek megfestésével járult hozzá a szentendrei Keresztelő Szent János plébániatemplom kifestéséhez, mely 1932 és 1939 között, több fázisban készült el.

6 A telep művészeinek egyetlen közösen felvállalt alkotása meglehetősen egységes összbenyomást kelt. A Jézus életéből vett epikus jelenetek, valamint a „Szent István felajánlja a koronát Máriának" szimbolikus eseményével és néhány dekoratív célokat is szolgáló figurával társulnak. A hangütést Bánáti Sverák - a már elemzett szemlélettel készült - freskói adják meg. A világos színekkel festett, rajzosán megfogalmazott, mégis plasztikus figurákból, a jobbára napsütötte, szentendrei városképekre nyíló, reneszánsz ihletésű, levegős terekből, a művészettörténet tárházából vett fordulatok utánérzéseiben bővelkedő jelenetekből a konzervatív felfogást teljesen érintetlenül hagyó, harmonikus, derűs, bár anakronisztikus együttes formálódik, mely ugyan a korabeli 'áramvonalasított' egyházművészettől is eltér, mégis sajátos színfoltja lesz a Római Iskola művészetének. Bár művészetük különböző utakon haladva merőben eltérő karakterű műveket eredményez, Paizs Goebel Jenő és Barcsay Jenő egyaránt roppant belső vívódások árán próbálnak meg eljutni a primer látványon túli, megnevezhetetlen lényeg csak általuk felmutatható megragadásához. Paizs Goebel pályáján jól elhatárolható, látszólag egymásnak ellentmondó műcsoportok követik egymást, de szinte valamennyi képét összeköti az, hogy a tárgyak, még a leghétköznapibbak is, szimbolikus felhangot kapnak. Indulása a magyar neoklasszicizmus csituló hullámverésének idejére esik, amikor az idősebb pályatárs, Szőnyi István művészete iránymutató lesz számára, majd e korszakát a „belső, lelki táj kivetítéseként felfogható, expresszív erejű dzsungelképek" (Őserdőben, 1933. Kat.sz.140.)

7 követik. A harmincas évek elején alkotja meg a magyar művészet egyik különös zárványát, azokat a szimbolikus kompozícióit, melyeken az álom logikája szerint alakított tereiben a líraian kezelt motívumok asszociatív erejét megsokszorozza a képeken átsuhanó metafizikus szorongásérzet (Madárdal, 1934. Kat.sz. 141.). 1935-36 tájáról alig néhány képe ismert.

8 Feltehető - de ismeretlen eredetű - alkotói válságát 1937-től újabb, stiláris változásokat mutató művek csoportja követi. Festményein megnövekszik a kifejezés elementáris, primer jellege, és fokozatosan behálózza őket egy kontrasztokat kerülő, főként barnás színekben játszó, fojtogató televény. Barcsaya 20-as években nyughatatlan vagabundként járja a magyar művésztelepeket, majd ösztöndíjasként Párizs múzeumait, ahonnan - számos korábbi magyar művészhez és kortársához hasonlóan - Cézanne művészetének igézetében tér haza: a kép épített rend, melyhez saját személyisége tükrében utat kell találnia.

9 Amikor 1929-ben először Szentendrére érkezett, érezte, otthonra lelt, megtalálta azt a helyet a város környékében, amely a benne akkor még csak homályosan motoszkáló célkitűzéseinek médiuma lehet. „Az első időkben - mint írja - a város nem érdekelt egy szikrát sem. Rá sem néztem, úgy rohantam át rajta, rá sem pillantottam azokra az érdekes részletekre, tűzfalakra, kerítésekre. Csak a dombok, a nagy formák, a tömegek gyűrődései - csak ezek vonzottak."™ Ebből a találkozásból születnek a 30-as évek első felében azok a monumentális, ámde kisméretű tájképek, amelyeken minden aprólékos részletet kerülve, az égető, testes színekből lapidáris egyszerűséggel formálódik, illetve rajzolódik fel a táj immanens szerkezete (Szentendrei táj /Izbég/, 1934. Kat.sz.34

). Nagy István erre az időre eső, legutolsó periódusát kivéve, alig van hasonló hang az akkori magyar művészetben.

11 Megnyílt a belső út, és ettől kezdődően a rendnek, mint ideának - amely magában rejti a létezés birtokbavételének lehetőségét - a városnak és környékének, mint látványnak és a művésznek, mint szubjektumnak állandó, egymásnak gyürkőző párbeszédéből teremtődik meg Barcsay konokul következetes művészete. 21 1930-as évek közepén jelennek meg erőteljes asszonyalakokat ábrázoló vásznai, ahol a sötét, vastag vonalakkal határolt, nagy foltokból épülő figuráinak a képi ritmusokba helyezésénél a tájábrázolásban szerzett tapasztalatait hasznosítja. A 30-as évek végén, 40-es évek elején készült festményein bár megőrzi módszerét, melynek során a látvány belső struktúráját a síkfelület törvényei megkívánta módon transzponálja a vászonra, de a belső rend egyensúlyát a felület festőibb, vastagabb, egyenetlenebb, expresszív erőt sugárzó faktúrája robbanással fenyegeti. Furcsamód e feszültség feloldása, mely 1945 körül kezdődik, szokatlanul történik: az indulatokat hordozó faktúra nem feszíti szét, nem temeti maga alá a képi rendet, hanem a natúrára visszautaló motívumokat tünteti el. (Csendélet, 1945. Kat.sz.36

.). így érkezik el Barcsay első nonfiguratív korszakához. Kezdetben a művésztelep szabadiskolájában festőnövendékek és amatőrök is részt vesznek. A telep törzstagok által el nem foglalt helyiségeibe müvészvendégeket hívnak. Igy töltött korábban hosszabb-rövidebb időt a telepen többek között pl. Paizs Goebel barátja, Czimra Gyula, továbbá Hincz Gyula (1930), Freytag Zoltán (1931), Szovjetunióba való távozása előtt Mészáros László (1934), valamint a szentendrei tartózkodását napfényjárta,' derűs képeken megörökítő Tornyai János (1933, 1934).

12 A telepen megfordulók közül többen életre szólóan kapcsolódnak majd a városhoz, köztük Módok Mária, aki 1930-es telepen töltött nyara után első férjével közösen nyaralót építtet itt, mely már ezekben az években is a festők találkozóhelyévé vált.

13 Kántor Andor szintén hűséges látogatója a telepnek, így 1937-ben Deli Antallal együtt meghívják a művésztelep rendes tagjainak sorába. Mindkettőjük nagybányai elvekből kiinduló festészetét megérinti Barcsay képépítő gondolkodásmódja. A telep és a társaság működése nyomán egyre népszerűbbé válik Szentendre a művészek körében. Többen csak nyaralni jönnek, mint Kassák Lajos (1936, 1937), aki azonban az őt tisztelő művészek meghívására felkeresi a műtermeket.

14 A Nagybányán festőként induló, majd később főként művészetkritikusként és teoretikusként jelentkező Lehel Ferenc, Csontváry első monográfusa szintén több nyarat tölt a városban. Az ő hívására érkezik majd először rövid időre 1936-ban Czóbel Béla.

15 Vajda Lajos is kapcsolatba kerül