Mazányi Judit szerk.: XX. századi magyar művészet – Szentendréről nézve (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 1. Szentendre, 2003.)

Bodonyi Emőke: A felfedezett Duna-parti kisváros. (Hagyományok vonzásában és útkeresés a szentendrei festészetben 1921–1935 között)

bányai hagyományok továbbéltetése gyakran párizsi élményekből leszűrődő fauve-os átírással és a kép cézanne-i felépítésével, valamint a hazai művészeti életben tapasztalható klasszicizáló tendenciák újraértelmezésének jegyében készült művek itt is meglelhetők. Kántor Andor, aki már 1929-től Szentendrén lakik, visszaemlékezésében a harmincas évek közepén történő, a művésztelepen alkotók közötti nagy szakadásról számol be: „Két külön klikket képeztek a teleptagok. Két felfogás uralkodott ennek megfelelően. Az egyik a Gerevich-féle római iskolás volt, a másik egy haladóbb irányt képviselt. A két csoport között állandó nézeteltérések voltak."

28 Ma már az újabb kutatások tükrében árnyaltabban tekintünk 16 vissza ezekre a tényekre. Kántor effajta megfogalmazása, bár jó ideig befolyásolta a történeti feldolgozásokat,

29 mégis jól érzékelteti a szemléletbeli különbségeket. Valóban, a harmincas évek elején több szentendrei alapító tag nyeri el a római ösztöndíjat és vesz részt a Gerevich Tibor által szervezett római ösztöndíjasok kiállításain. A római iskola első növendékei között találjuk Rozgonyi Lászlót (1929-30), majd három éven keresztül Rómában tanul Jeges Ernő (1931-34), 1936-37-ben pedig Bánáti Sverák József. Heintz Henrik neve is felbukkan a római iskolások kiállításain. Szemléletbeli közösséget jelent az is, hogy négy művész, Bánáti Sverák József, Heintz Henrik. Onódi Béla és Pándy Lajos együttes elhatározásból kifestik a szentendrei plébániatemplom szentélyét. Az 1933-ban elkezdett munkát Bánáti Sverák József Rómából való hazatérte után 1937-38-ban fejezte be, folytatva azt a hagyományt, hogy az egyes bibliai jeleneteket jellegzetes szentendrei városképbe helyezte.

30 A harmincas évek első felében készültek azok a táblaképei, amelyeken a bibliai jelenet szentendrei háttér előtt zajlik. Például A pellengéren [

Kat.sz.29

.] című képén

3

' is jól felismerhetőek Szentendre és környékének motívumai. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a szereplőket a hagyomány szerint a helyi városlakókról festette meg. Művészetüket azonban nem lehet ilyen módon leegyszerűsíteni. Huszonévesen telepednek le Szentendrén, természetes, hogy a nagybányai művészet nyomdokain kezdik pályafutásukat. Emellett többféle irányban tájékozódnak, érdeklődésük azonban néhány kísérlettől eltekintve nem terjed ki az avantgárd művészetre. A pályatársaik, Szőnyi, Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Korb Erzsébet művészetében kitapintható klasszicizálás a Szentendrén alkotó művészek körében is megfigyelhető, elsősorban Paizs Goebel Jenő, Jeges Ernő húszas évekbeli művészetében.

32 Ez azonban már más szellemiségű klasszicizálás, mint a tízes években. Náluk is megfigyelhető ugyan a természeti környezetben elhelyezett monumentális hatású aktok szerepeltetése néhol mitologikus kerettörténetbe ágyazva elsősorban hagyományos kompozíciós előképek sémáinak alkalmazásával. Ez a felfogás azonban majd átvezet egy ettől eltérő, újabb fajta klasszicizálásba a harmincas évek elején. Ahogy Onódi Béla írja visszaemlékezéseiben: „...a harmincas években a művésztelepen áthullámzik a neoklasszicista (Casorati-Oppi) irányzat"

33 E festményeknek feltűnő stílusjegyei: az áttekinthető szerkezet, a szigorú perspektíva, a modell merev beállítása és az éles fény-árnyék kontrasztok.

34 Emellett azonban megfigyelhető az a fajta klasszicizálás is, amely a korszak Árkádia-festészetéhez kapcsolódik a Maillol szobrászatát felidéző formavilággal, a figurák szoborszerű, mozdulatlan beállításával, az időtlenségérzettel, a Mediterráneum élményének felidézésével (Heintz: Éneklő leányok, 1930 k., Aktok a tengerparton, 1931-32 k. [Kat.sz..92. 93] ).

35 Ez a mediterrán vidékekre és a görög kultúrára visszautaló téma határozza meg Rozgonyi László és Paizs Goebel Jenő nem egy képét.

36 Metafizikus-szürrealisztikus töltéssel megjelenik önálló tájképeken például Freytag Zoltánnál, valamint Heintz vallásos festményein a háttérként szolgáló tájképi részletekben.

37 A klasszicizálásnak ez a típusa a Szőnyi-kör húszas évekbeli neoklasszicizmusának hagyományát is továbbélteti, de egyben már a harmincas évek olasz orientációjú klasszicizmusához, a novecentohoz is kötődik. Még őrzi az Árkádia-festészet elkötelezetlen, monumentális nyugalmát, ugyanakkor feltöltődik olyan mellékhangulatokkal is, amelyek az olasz piktúra metafizikus, szürrealisztikus vonulatához köthetők. Hasonlóan jól elkülöníthető műtárgycsoportot alkotnak a tájképek. Ezeket azért érdemes áttekinteni, mert különböző módon valamennyi művész megpróbálkozik a szentendrei városkép és a környék nagyléptékű látványával adekvát festői előadásmód megteremtésével. A műtárgyanyag nagyon sok egymáshoz hasonló vonást mutat, mégis különböző egységeket fedezhetünk fel bennük a nagybányai plein air festésmódtól a fauve-os átírásig, illetve a látvány szerkezetét hangsúlyozó, a látottak tömörítésére való törekvésig. A különböző művészek a városnak sokszor ugyanazokat a jellegzetes motívumait ragadják meg: a Városháza homlokzatát, a Templomdombról szemlélt panorámát, a háztetők látványát háttérben a Dunával és annak túlsó partjával, vagy Szentendre látképét a templomtornyokkal a Duna túlsó oldaláról nézve. (Csak a Ferenczy Múzeum gyűjteményében található néhány alkotást említve: Jeges Ernő: Szentendrei városkép, 1930 k. [Kat. sz. 102.], Heintz Henrik: Szentendre látképe a Szamárhegyről, 1930 k., Ilosvai Varga István: Lelátás a Dunára, 1933. Bánovszky Miklós: Szentendre látképe, 1928, Onódi Béla: Szentendre a Duna felől nézve, 1935., Módok Mária: Szentendrei táj a Szamárhegyről, 1931).

38 Gyakran festik meg a várost a városon kívüli nézőponttal, nagytávlatú képeket alkotva. (Onódi Béla: Szentendre a hegyoldalról nézve, 1935 k., Rozgonyi: Szentendrei városrészlet, 1926, Jeges Ernő: Szentendrei részlet, 1929, Kántor Andor: Tájkép, 1932. [Kat. sz.106.]).

39 Barcsay Jenő viszont elsősorban a környékbeli dombokat, tájakat festi meg (Szentendrei táj /Izbég/, 1934. [

Kat.sz.34.]).

40 Geometrikus alakzatokból építkező, expresszívkubisztikus formaképzéssel készülnek monumentális hatású tájképei. Ilosvai Varga István művészetének áttekintése igen tanulságos, hiszen éppen a harmincas évek első felére esik kísér-