Mazányi Judit szerk.: XX. századi magyar művészet – Szentendréről nézve (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 1. Szentendre, 2003.)

Bodonyi Emőke: A felfedezett Duna-parti kisváros. (Hagyományok vonzásában és útkeresés a szentendrei festészetben 1921–1935 között)

hogy valamikor Szentendrén dolgoztak, így Ferenczy Károlytól és Fényes Adolftól. Ugyanakkor olyan idősebb kortársak festményeit is kiállították, akik felvállalták a szentendrei művésztelep ügyét, úgy mint Hermann Lipót, Iványi Grünwald Béla, továbbá szerepeltek a művésztelep vendégeinek (többek között Apáti Abkarovits Béla, Czímra Gyula, Kántor Andor, Kelemen Emil, Mattioni Eszter, Módok Mária, Vörös Géza stb.) művei is. Réti István nevével már nem találkozunk a kiállítók között. Érdemes idézni a korabeli kritikából, mert találóan jellemzi a stílustörekvéseket: "A szentendreiek azonban nem vették át átalakítás nélkül a nagybányai stílust, hanem sokat tanultak Iványi-Grünwald, Réti, Benkhard, de leginkább Szőnyi későbbi eredményeiből, akik egészségesen fejlesztették tovább a nagybányai impresszionizmust."

25 A kritika érzékeltette azt a váltást, ami a nagybányai művésztelepen a neósok megjelenésével, majd az Iványi Grünwald vezette kecskeméti művésztelep megalapításával a magyar művészeti életben bekövetkezett, és ugyanígy tisztában volt a fiatal Szőnyinek a kortársaira való hatásával. A szentendreiek számára valóban nagyon sokat jelentett Nagybánya. Sokan közülük még az első világháború előtt felkeresték a nagybányai művésztelepet. Azok közül az idősebb mesterek közül, akik Szentendre vonzáskörébe kerülnek ekkoriban, ott dolgozott már 1903-tól 1906-ig Perlrott Csaba és ott találjuk 1914-ben Deli Antalt, aki 1924-ben ismételten meglátogatta az erdélyi várost. (Ebből az évből maradt fenn Nagybányai udvar című festménye. Katsz.77.)

26 Nagybányát a fiatalabbak közül páran még a főiskolai évek előtt keresték föl, mint Rozgonyi László (1914), Pándy Lajos (1914). 1918-ban ott járt főiskolásként Bánovszky Miklós (1918), Paizs Goebel Jenő (1918), Gráber Margit (1918). Az időközben országhatárokon kívülre került Nagybányán dolgozik több alkalommal Kmetty János (1924, 1929, 1931, 1932) és Perlrott Csaba Vilmos (1924, 1927-29, 1932-32) valamint Gráber Margit (1924, 1928-31) is többször visszatér oda. Paizs Goebel Jenő 1926-ban újfent megfordul ott. Czimra Gyula 1924-ben, Módok Mária 1922-24, llosvai Varga István 1929-31, Szobotka Imre 1929-30, Apáti Abkarovits Béla 1920-24 között, Kelemen Emil 1925-ben dolgozott először Nagybányán. Párizs vonzása nem kevésbé fontos a Szentendrén megforduló művészek számára. Éppúgy érdeklik őket a kortárs művészet fejleményei, mint a múzeumok régi klasszikusai. Akit a korszakunkban szóba jöhető művészek közül legelőször találunk Párizsban, az Perlrott Csaba Vilmos. Ö Czóbel Béla hívására megy Párizsba 1905-ben. Ugyancsak még az első világháború előtt járt kinn 1911-ben Kmetty János. A világháború után elsőként Jeges Ernő látogat a francia fővárosba, majd Barbizonba. Onódi Bélával rövid ideig együtt is lakik, és találkozik Paizs Goebel Jenővel, Czimra Gyulával. Deli Antal 1925-ben, Rozgonyi László 1926-ban, llosvai Varga István 1924-től 1925-ig, Barcsay Jenő 1926-ban, majd 1929-től 1930-ig, Kmetty immár másodszor, 1927-ben tölt hosszabb-rövidebb időt Párizsban. Meg kell jegyeznünk, hogy a szentendrei mesterek közül az 1880-as és az 1890-es években születettekre egyaránt nagy hatással lehetett az első világháború és a Tanácsköztársaság, és mindkét generációnál másként és másként szólt bele az egyéni életpálya alakulásába. Az első generációnál már egy határozott világnézet talaján kialakult alkotói tevékenységet fékezett le, sok esetben belső emigrációba vagy az ország elhagyására kényszerítve őket. A fiatalabbaknál a főiskolai tanulmányokat kellett megszakítani. Sok szentendrei művész még a háborúban is részt vett, mint Bánovszky Miklós, Heintz Henrik, Rozgonyi László, Pándy Lajos. Többen közülük még Ferenczy Károly tanítványaként kezdték el a főiskolát, majd a háború után már Réti István növendékeként folytatták tanulmányaikat. Mindebből következően, mást jelentett Nagybánya a tízes, és 15 mást a húszas években. 1909, a lázadó fiatalok, a neósok színre lépésének nevezetes dátuma, akiknek művészetére nagy hatással volt a francia Fauves-ok festészete. A csoportosulás erdélyi vándorkiállításon vett részt, és mindenhol nagy sikert arattak. A kiállítók között ott találjuk többek között Perlrott Csaba Vilmost, és ott lehetne Boromisza Tibor is, de feltehetően őt személyes okok miatt nem hívta meg a kiállítás szervezője, Bölöni György. S bár a nagybányai mesterek fanyalogva fogadták őket, három év múlva, 1912-ben a nagybányai jubiláris kiállításon már ők is helyet kaptak.

27 A húszas évek Nagybányáját már nosztalgia övezte. Nosztalgiátjelentett az ide visszatérő művészek számára, akik a nagyvárosnak hátat fordítva inspirációs forrást és helyszínt mindig is vidéken kerestek. Mindazok, akik Nagybánya után Szentendrére jöttek, itt is ezt szerették volna fellelni. Párizs ugyancsak mást jelentett már a húszas években, mint a tízes évek tájának lázadó avantgárd világában. Amíg Kmetty Cézanne, Picasso és a kubisták, Pelrott Csaba Pícasson kívül Derain, Matisse művészetét tanulmányozta, addig Jeges, Onódi és Paizs Goebel Jenő nosztalgiával mentek Barbizonba. Bár mindannyian érdeklődtek a Louvre klasszikusai iránt és Cézanne művészete is megfogta őket, mégis más-más irányba vezetett egyéni művészetük. Kmettynek, aki a kecskeméti művésztelepen ismerkedett meg a neósok képeivel, a Kecskeméten festett tájképeiből áradó panteisztikus hangvétel az időtlenséget sugalló, sokalakos, köztük bibliai témájú művein is érződik. A reneszánsz szigorú kompozícióit megidéző festmények az idealizált jövő, a megépíthetőnek hitt, új, tökéletes világ megfogalmazásai. Jeges és Paizs Goebel, akik Szőnyiék nemzedékéhez tartoztak, hozzájuk egészen hasonlóan a kortárs világtól elfordulva, a múltból merítő ideálvilágot építettek fel. Az ember és táj kapcsolatát megjelenítő sokalakos, valamint a Nyolcak utópikus jövőképét újraálmodó, monumentális aktkompozícióikban, ha más előjellel is, de jelen van a neósok és az aktivisták vissza sóvárgott Árkádiája. Kmettyék még a jövőről, az újraépített rendről beszélnek, Szőnyiék már a múltat, a még meg nem bomlott harmóniát idézik föl. Korszakunkban kétféle, egymással párhuzamosan élő, igen markáns stílustörekvés figyelhető meg Szentendrén: a nagy-