Mazányi Judit szerk.: XX. századi magyar művészet – Szentendréről nézve (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 1. Szentendre, 2003.)
Bodonyi Emőke: A felfedezett Duna-parti kisváros. (Hagyományok vonzásában és útkeresés a szentendrei festészetben 1921–1935 között)
Bánovszky Miklós lett. Azt, hogy a mai művésztelep területén az azóta lebontott Munkásbiztosító Üdülőjét, mint művész* telepként használható ingatlant mikor kapták meg, pontosan nem tudjuk. Feltételezésem szerint 1928-ban került szóba ennek esélye, hiszen a szentendrei művésztelep 3. kiállítását az új művésztelep propagálása céljából rendezik meg. Valószínűleg ez év végén vehetik birtokba a telepet, és Onódi Béla ekkor költözik oda. 17 Érdekes lehet áttekintenünk az ekkor a városban tartózkodó művészek névsorát, aminek összeállításában segítségünkre lehet az alapító tagok által 1926-29 között, a Városháza Dísztermében szervezett négy kiállítás. A szentendrei művésztelep 1., 2., 3. és 4. című tárlatok számozása feltehetően 14 a folyamatos munkára és ittlétre, míg a megnevezés a városban kialakított különböző helyszínektől függetlenül a művésztelep meglétére utal. A kiállításokon keresztül jól érzékelhető a fokozatos változás a telep életében. A Szentendrei Művésztelep első kiállításán 1926-ban a nyolc alapító tagon kívül Réti István és Glatz Oszkár mellett még két művész szerepelt, név szerint Miklós József és Förstner Dénes. A korabeli újságcikkek pedig egyöntetűen arról adnak hírt, hogy ennek a kiállításnak a megnyitóján Réti István képviselte a Képzőművészeti Főiskolát, és jelen volt a kultuszminisztérium két képviselője is: dr. Jeszenszky Sándor és dr. Ybl Ervin. A második kiállításon, még ugyanennek az évnek az őszén már csak a nyolc alapító tag vett részt, és ennek alkalmából katalógus is megjelent műtárgyjegyzékkel együtt Rozgonyi Mihály előszavával. A megnyitót a polgármester egybekötötte egy nagyon fontos helyi eseménnyel, a díszpolgáravatással. Különvonattal érkeztek a városba a vendégek, köztük Vass József népjóléti miniszter, Almássy László a kerület országgyűlési képviselője, valamint több politikus és fővárosi képviselő. Jelen voltak a kultuszminisztérium képviselői, valamint a Képzőművészeti Főiskola tanárai, köztük Glatz Oszkár, s két művészeti egyesület tagjai. A Szinyei Társaságot Iványi-Grünwald Béla és dr. Jeszenszky Sándor, a KÉVÉ-t Szablya-Frischauf Ferenc, s Benkhard Ágost festőművészek képviselték. A vendégeket Glatz Oszkár, mint a Művésztelep igazgatója fogadta. 18 A polgármester a díszpolgári oklevél kivitelezésére a helyi művészeket kérte fel. Jeges Ernő tervezte a kutyabőrrel bevont, hét eredeti akvarellt tartalmazó okleveleket. 19 A harmadik kiállításon, amelyik egy év kihagyással, csak 1928-ban valósult meg, a nyolc alapító tagon kívül még részt vett Iványi Grünwald Béla egy, Hermann Lipót két képpel, Szamosi Soós Vilmos három szoborral, továbbá Szüle Péter is küldött művet. 20 A negyedik kiállításon, 1929 végén már nem mindegyik alapító tag vett részt. A kiállítók, Jeges Ernő, Heintz Henrik, Onódi Béla, Paizs Goebel Jenő, Rozgonyi László valamint Czimra Gyula és Kézdi-Kováts Elemér voltak, az utóbbi kettő vendégművészként. 1929 a művésztelep életében fellendülést jelentett. Mint említettük, 1928 végén kaphatták meg a művésztelep céljait szolgáló Munkásbiztosító Üdülőjét, egyelőre csak öt évre. Mivel a hely most már adott volt, a következő év, 1929 elején kezdték el szervezni a szabadiskolát. A telep iskolájának a vezetésére Iványi Grünwald Bélát, a nagybányai és kecskeméti, Hermann Lipótot, a kecskeméti művésztelep egykori tanárait és Szüle Pétert, a szolnoki művésztelep tagját kérték fel. Körülbelül ötvenen vettek részt a szabadiskolában. A művésztelepen alkotók státuszai: rendes tag.tiszteletbeli tag, vendégművész, festőnövendék. Az első rendes tag, akit beválasztottak, Barcsay Jenő volt 1929-ben, s bár már 1929-ben a telepen találjuk Kántor Andort is, őt és Deli Antalt majd csak 1937-ben választják meg rendes tagnak. Az 1926-28 közötti három évben a korabeli kiállítási jegyzékekből rekonstruálhatjuk az itt készült alkotásokat. Már az első évben, 1926-ban készültek helyi városképek. Sőt maguk a művészek tettek ígéretet arra, hogy a várost és környékét megfestik. S valóban, ígéretükhöz híven az 1926. év végi kiállításon elsősorban ilyen tematikájú műveket állítottak ki. Érdemes figyelnünk arra is, hogy a kezdeti évek eseményeinek volt egyfajta propagandisztikus jellege. A korabeli újságcikkekben állandóan felmerül Nagybánya helyettesítésének a szándéka. Mint ahogy korábban említettem, az első kiállításon jelen voltak a Képzőművészeti Főiskola tanárain kívül a kultuszminisztérium képviselői. A második kiállítás reprezentatív megnyitó ünnepségén résztvevők névsora is jelzi az érdeklődést a leendő művésztelep iránt. A beszédekből kitűnik, hogy határozott kultúrpolitikai célokat takart ez a hatalmas kivonulás: ,,..a képeken kilencven százalékban a szentendrei tájak elevenedtek meg, bizonyságul annak, hogy Szentendre nem lesz méltatlan utóda Nagybányának." 2 ^ Glatz Oszkár Az Est tudósítója szerint „a modern festőművészet nevében vette át a telepet", idézve tőle, „hogy a kormány és a város támogatásával Szentendre valóban pótolni fogja a tőlünk elszakított Nagybányát. " 22 Ez a hangvétel még a 3. kiállítás alkalmával is megjelenik: „...az alapító művészek és Starzsinszky polgármester...szeretettel fáradoznak azon, hogy ebből a kis művésztelepből idővel kifejlesszék Csonka-Magyarország Nagybányáját." 23 Mind a kultuszminisztérium, mind a Képzőművészeti Főiskola részéről nagy figyelem kísérte a művésztelep munkáját, hiszen a kiállítást a polgármester javaslatára egybekötötték a művészek javára történő adományozással. A zsűriben ugyanúgy jelen voltak a kultuszminisztérium, mint a Képzőművészeti Főiskola képviselői, köztük Réti István, Glatz Oszkár, Iványi Grünwald Béla, Hermann Lipót, Szüle Péter stb. A 4. kiállítást már nem kísérte ilyen nagy figyelem a kultuszminisztérium részéről. A Képzőművészeti Főiskola képviselőjeként azonban a telep életében fontos szerepet töltött be Iványi-Grünwald Béla, mint arról adattárunkban található saját levele is tanúskodik. 24 Az 1930. évi Nemzeti Szalonbeli kiállítás nagyon szemléletesen tükrözi a fokozatos átalakulást. Egyfajta történetiséget akart sugallni a kiállítók névsorának összeállítása. Olyan művészektől is válogattak anyagot, akikről jól tudták,
