Mazányi Judit szerk.: XX. századi magyar művészet – Szentendréről nézve (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 1. Szentendre, 2003.)

Mazányi Judit: Vázlat egy korszakról belső határokkal

Mazányi Judit VÁZLAT EGY KORSZAKRÓL BELSŐ HATÁROKKAL Az európai létforma XX. századra állandósult válságának feloldására törekvő intellektuális (politikai, filozófiai, művészeti) és gyakorlati megoldási kísérleteit végigkísérik a kollektívum és individualitás, illetve tradíció és újítás kérdése körül kialakult polémiák. Ahogy az utókor kényelmes ítélöszékéből látjuk, a bennük feszülő ellentmondások feloldásának gyakorlatba is átültetett, nem egyszer kizárólagosságra törő megvalósítása sokszor tragédiákba, feldolgozhatatlan történelmi traumákba torkollott, vagy feloldásuk pusztán csak a problémák elodázását eredményező, kerülő utakra vitt. A művészet területén a személyes önkifejezés szabadságának vagy az alkotói tevékenység közösségi célok alá rendelésének dilemmája szövi át meg át a megnyilatkozásokat. Az újra teljességében átélhető világ megteremtésének, vagy az arról való lemondásnak, illetve a töredékesség felvállalásának talaján álló művészeti szemléletek más- és másként kezelik az újítás vagy a tradíció megválasztásának kérdését. A vajúdások közepette megszülető, sokszor homlokegyenest egymástól eltérőnek tűnő stiláris jellemzők mögött a célok vagy szemléletek területén meglepő azonosságok, átfedések mutathatók fel. • A trianoni békekötés sokkja után talpra állni kívánó, korábbi identitását vesztett Magyarországon talán még élesebben éli át mindezeket a politikai és szellemi elit. A hivatalos politika - mint köztudott - a keresztény nemzetállam megteremtése mentén tett a válságból kilábalási kísérletet, és az országot ért megemészthetetlen sérelemhez vezető útért többek között a liberális, illetve a baloldali eszméket nevezte meg bűnbakként.

1 • Az ideológiai trend nem kizárólagossá, de általánossá válása alól természetesen a magyar művészet sem vonhatta ki magát. Az avantgárd szellemiség meghonosításán fáradozó művészek a század elején sok ponton kapcsolódtak a liberális, illetve baloldali eszmékhez, sokan szerepet vállaltak a Tanácsköztársaság idején, így annak bukása után óhatatlanul bélyeget kaptak, perifériára szorultak, és egyre fogyatkozó levegőben utóvéd harcokat folytattak, vagy emigrációba kényszerültek. Sokan közülük haza sem tértek, akik viszont a 20-as évek közepétől visszajönnek, azoknak művészeti szemlélete a legtöbb esetben 'lehiggad'. Úgy tűnik, itt bosszulja meg magát a XIX. és XX. század fordulóján a magyar művészetben lezajlott, gyorsütemű változás, mely 9 szinte időt sem hagyott a fejlődés, a radikális változások felszívódására a közszemléletben. A hivatalos korifeusok számára az avantgárd így nem pusztán a művészetben értékromboló, vagyis minden alkotói konvenciótól eloldódó, zavaros alkotásokat szülő, az egyéni, alkotói szabadságra épülő, kereső-kísérletező szemlélet, hanem a politikai felforgatás előszobája.

2 Ami jószerével a nagyobb nyilvánosság előtt is talpon marad belőle a 20-as évek végére, az a „dekoratív avantgárd",

3 azaz az újítások által létrehozott formanyelv jól elsajátított, érzelmi távolságtartással kezelt, esztétizáló elrendezése.

4 • Az I. világháború előtt sokat sürgetett művészeti nevelés reformját 1920-ban a hazai közszemléletben és művészeti gondolkodásban mély gyökereket eresztő, nagybányai elvekre alapozva, a szabad tanárválasztással összekötve hajtják végre. Ezzel hivatalos rangra emelkedett az iskola által képviselt, az akadémiai konvencióktól megfosztott, természetelvű művészet, bizonyos értelemben szilárd, szakmai kiindulási alapot adva a következő generációknak.

5 Nagybánya, tehát ettől kezdődően mint felvehető szál, mint folytatható tradíció jelenik meg. • Az 1920-as éveket végigkísérik az új önmeghatározásokra tett próbálkozások és annak eredményei. E törekvéseknek egyik legerősebb stiláris hajtása, a nagybányai hagyományok továbbgondolásából és az avantgárd irányzatok által kifejlesztett, azonban erősen megszűrt formanyelv vegyítéséből szervesen megszülető, széles körben, legalább epizódként megjelenő, azonban a 20-as évek második felére erejét vesztő ún. neoklasszicizmus.

6 • Az Osztrák-Magyar Monarchia kései politikai rendszerének hatalmi reprezentációját és az általános közízlést kiszolgáló, konzervatív akadémizmus már nem felelhetett meg a Magyarország identitását új, de konzervatív alapokon megteremteni szándékozó hatalomnak. Klebelsberg Kuno, a bethleni konszolidáció kulturális minisztere a meghirdetett neonacionalizmust éppúgy védi a turanizmustól, vagy a fajvédelemtől, mint a szocializmusban rejlő nemzetköziségtől. 1928-as cikkében reálpolitikusként megállapítja: „Hiába, ápolnunk kell a kapcsolatokat a hálátlan Nyugattal, tetőtől talpig européereknek kell lennünk, hiszen Európa közepén élünk."

7 A mintakép az olasz fasizmus, amely „egyenesen