Pethő Németh Erika: Írók, költők Szentendrén (Szentendre, 1990)

MÁNDY STEFÁNIA Budapest, 1918. november 5. Mándy Stefánia költő, műfordító, művészettörténész négy éves volt, amikor nagyapja — Temesváry Rezső orvostanár, az első magyar anya- és csecsemővédelmi intézmény megalapítója — megvette a család számára a Paprikahegyen álló házat (Ulcisia köz 3.), ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a városra. A házhoz később Hajós Alfréd tervei alapján verandát építettek. Hatalmas kert is tartozott a nagy emeletes épülethez. Az év nagy részét — májustól késő őszig — itt töltötte a család 1944-ig. (A házat a háború után államosították.) „Egyetlen kert volt a gyerekkor, öntudatlan érlelődés kora. Ide huppan az ember, ha lefelé csúszik a jegenyefán. Minden emlékezés bölcsője négy éves kortól, ringó gyümölcsfaágak és árnyak között. És napsütés, sok beszívhatatlanul boldog napsütés. ... A hét torony vertikálisa — hét felkiáltójel: el ne felejtsd! (Milyen buzgó igyekezettel rajzolgattam őket gyerekkoromban, mint akinek őrzésére adatott. Akkor még nem tudtam, hogy a látvány őrzi a látót.) Nemzedékek és nemzedékek nőttek, oldódtak bele ebbe a héttornyú képbe. ... A kert másik végéhen ott állt a templom. A Pozsarevacska poros udvarán kis pendelyes gyerekek hancúroztak egész nyáron át. ... Ám egyszer minden nyáron, megnyílt az örökösen zárt templomkapu. ... S ahogy az ünnep évről évre ismétlődött, már nem tudtunk tőle elszakadni; otthonosan, vagy röstellkedve, de körbe topogtuk mi is a templomot a gyülekezettel, miközben a pópa meg-megállva lengette a füstölőt és föl-fölhangzott a ma is szívet szorító Goszpodi pomiluj." — emlékezik vissza gyerekkora Szentendréjére. Elsőéves művészettörténész, amikor 1937-ben Szentendrén találkozik Szántó Piroskával: ,,Hogy egy nagy festékesdobozt és festőállványt cipelve jött szembe a Bükkös-patak partján, ezt szinte fölösleges attribútumnak éreztem. Annyi szín villózott egész lényében, hogy első pillanatra nyilvánvaló volt: itt egy ember van képekből." A Haluskai tanyán összegyűlt festőtársasággal — Vajda Lajossal, Vajda Júliával, Bálint Endrével, Korniss Dezsővel, Bán Bélával, Törzs Évával és a többiekkel — Mándy Stefánia is sok vidám és jó néhány szomorú napot töltött. Csavarogtak a városban, begyalogolták Pismányt, végnélküli sétákat, énekléssel kísért szalonnasütéseket rendeztek a Duna-parton, máskor meg hosszan, szenvedélyesen vitatkoztak késő estig. Ám ennek a nemzedéknek a sorsába nagyon hamar beleszólt a háború. Vajda Lajos munkaszolgálatosként halt meg 1941-ben, Teri nevű nővére kisfiával, Péterrel együtt Auschwitzban pusztult el. Mándy Stefániát is Auschwitzba deportálták... Még egy szomorú irodalomtörténeti adalék: Mándyék kertje szomszédos volt azzal a leányinternátussal, amelybe 1942-ben Randótit munkaszolgálatosként elhelyezték. Itt, a kerítésen át váltott pár szót akkor felesége Radnóti Miklóssal. Művészettörténészként Mándy Stefánia az elsők között indult harcba a szentendrei avantgárd festők elismertetéséért. Vajda Lajos és Vajda Júlia volt rá a legnagyobb hatással, — róluk szól hát legtöbb cikke, tanulmánya. Kiállítá73