Hann Ferenc: Paulovics. Kántor Lajos és Kocsis István írásaival (A PMMI kiadványai. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Ferenczy Múzeum, Szentendre, 2008)

Hann Ferenc - Művészi pályakép

E korszak színes és gazdag festői teljesítményével párhuzamosan igen jelentős grafikai anyag is születik. A spektrum igen széles: intim kisgrafikák és szokatlanul nagyméretű metszetek sora készül ekkortájt, elegáns tusrajzok, különféle vegyes technikával operáló lapok, illusztrációk, művészi igényű plakátok, és természetesen kortárs és klasszikus írók, költők korántsem idealizáló, sokkal inkább a lélek mélységeit kutató portréinak tucatjai teszik rangossá ezt a műcsoportot. (Az utóbbira csak egyetlen példát emeljünk ki, a nagybányai illeBivalyok- 1965 tőségű, zseniálisan szellemes Tersánszky Józsi Jenőről készült tusrajzot 1968-ból, -linómetszet melyben minden benne van, amit az önmagát regényfigurává emelő mesterről - 27 X 32 cm tudni illendő.) Ami a metszeteket illeti, e technikákra (s ez többé-kevésbé a fa- és linóleummetszetekre egyként vonatkozik) mindig is a nagy foltszerű felületek s a határozott vonalak együttes használata (ellentéte és harmóniája) volt jellemző. Paulovics a hatvanas évek derekan készít egy linómetszet-sorozatot (Carussel, 1965; Kertben, 1966; Városi arcok, 1966), melynek darabjai minuciózus kidolgozásukkal, a háló, vagy inkább pókfonal mögül felsejlő figurákkal technikai bravúrok, s bőven meghaladni látszanak a szigorú fa és az engedékenyebb linóleumlap megmunkálásának lehetőségeit. A grafikákon belül külön műegyüttesként is értelmezhetjük azokat a kompozíciókat, melyeken a művész egyetlen síkban rendel a főmotívum mellé jeleket. E jelek értelmezik, segítik a mondandó megértését, de olykor csupán (s itt kénytelenek vagyunk irodalmi terminus technicust használni) afféle glosszák, személyes jegyzetek. * A századeleji európai művészeti mozgalmakkal (s ezek közül csak a destruktív, a látványt, a belső, személyes művészi üzenetet tagadó tendenciák képeznek kivételt) mindig rokonszenvező Paulovics egészen fiatal kora óta nagyra becsülte Pablo Picasso művészetét, aki maga is „végigsétált" szinte valamennyi kormeghatározó stílusirányon, s mindenhol otthagyta kitörölhetetlen kézjegyét. Közvetlen hatásról nem beszélhetünk, bár az egészen korai opuszokon is ott vannak már e nyomok, eleinte inkább mint kompozicionális átszivárgások {Napbanézők, 1963; Zenélők, 1965; Nappal és éjszaka, 1967), később - s ez hosszú időn át megmarad -, mint a vonalvezetés eleganciája, s a mitológiához való erőteljes kötődés. E tekintetben három mozzanatra érdemes figyelmet fordítanunk. Pro primo: a művész mindig is vonzódott a mediterráneum hangulata, atmoszférája után - ezt korai utazásai igazolják -; pro secunco: a meglehetősen zavaros és kegyetlen históriáktól sem mentes antik világ az egykori valóságtól távoli jelenkorban mesebeli tereppé válhatott; pro tertio: Updike/^ kentaurc. könyvéhez készült illusztrációi - már csak a feladat fontossága miatt is - megerősítették Paulovics ezirányú érdeklődését. Noha már 1965-ből ismerjük egy főképpen a mozdulatok dinamikájára építkező, erősen stilizált mitológiai tárgyú rajzát [Paris almája), 1974-ben festi meg a Kentaur születése c. nagyméretű olajképét, melyet egy igen jelentős grafikai sorozat