Hidán Csaba – Szőllősy Gábor: Fegyver- és lószerszámgyűjtemény a tápiószelei Blaskovich Múzeumban (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 24. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2008)

A tápiószelei Blaskovich Múzeum fegyvergyűjteménye (Hidán Csaba)

Feldolgozásunkban 120 fegyver, illetve fegyvernek minősülő, a harcászathoz kötődő tárgyat mutatunk be. A tápiószelei múzeumnak azon anyagát, amely a Blaskovich fivérek személyéhez köthető, így a családi hagyaték darabjait, a műgyűjtés eredményeit, illetve azokat, amelyeket számukra adományoztak. Ez a tápiószelei közgyűjtemény hivatalos működésének idejére, az 1940-es évek végére és az 1950-es évekre volt jellemző. Ezen darabok az iparművészeti, a történeti és a tárgyi néprajz anyagához tartoznak. A régészeti gyűjtemény fegyvereit - legyen az a Blaskovich testvérpár vagy az utódok feltárásának eredménye - nem vizsgáltuk. A Blaskovich Múzeum fegyvertárának jelentős részét képviselik a szúró- és vágó fegyverek. A 37 ide sorolt tárgy többsége, 19 db szablya. Ez aligha meglepő, hiszen a szablya a XVI. századtól kezdődően egészen a XIX. század végéig a magyar lovasság és egyben a nemesség fő fegyvere, egyben jelképe volt. A közepesen súlyos, hajlott pengéjű szablyák a huszár harcmódok legfontosabb fegyvereinek számítottak. Bár méretük, díszítési módjuk természetesen változott az évszázadok során, a fő jellegzetességük mindvégig megmaradt. A Blaskovichok egyik legszebb és legjobb vágófegyvere a XVIII. századi ún. karabella típusú szablya. E jellegzetesen madárfej alakú markolatvégződésű fegyver magyar földön és Kelet-Európában igen kedvelt volt a XVII-XVIII. században. A 67. 7. 1-2. leltári számot viselő szablya pengéje közepesen ívelt, a fokéle kissé kiszélesedik. A keresztvasa ezüstözött rézből készült és középpontjában az egyik oldalon szembenéző női mellkép látható, a másik oldalát indás motívum ékesíti. A markolat fekete színű, akárcsak a csuklózsinór. A szablya hüvelyét fekete cápabőrrel vonták be, a torkolatveretet, a felkötőpántokat és a saruvereteket ezüstözték. E karabella hasonlít ahhoz a bécsi Waffensammlungban őrzött szablyához, amely II. Apafi Mihályé volt. Erdélyben a Peles-kastély gyűjteményében és a szebeni Bruckentál Múzeumban láthatunk hasonló darabokat. A gyűjtemény keleti típusú vágófegyverei közül kiemelkedik a 67. 750. 1-2. leltári számot viselő szablya. A „kilidzs" típusú török szablyát a XVIII-XIX. században használták. Pengéje erősen ívelt és keresztmetszete „T" betű alakot formál. A fokéle hosszú, a penge hosszának mintegy harmada. A fegyver hegye szúrásra is igen alkalmassá teszi az igen hajlott pengét. A vezetőtüskés, széles, aranyozott ezüstből készült keresztvas szárai tátott szájú oroszlánfejekben végződnek, szájukban egy-egy türkizkővel. A markolat vége hagymafej alakú. A szablya markolatát és a sötét, bordó bársonnyal bevont hüvely aranyozott ezüstszereléseit is vésett türkizkövek és pasztagyöngyök ékesítik. A türkizkövekre Korán-idézeteket véstek ún. násztálik típusú perzsa betűkkel. A szavakon kívül több szám is olvasható a köveken, ami lehet, hogy egy számmisztika része. Egy szám lehet a készítésének idejére, a XIX. század elejére utal. A szablya mintakincséhez, anyagához, díszítési módjához igen hasonló a 67. 147. leltári számú öv. Fémlemezekből, karikákból összeállított török övet/öveket a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében is láthatunk. A kardok között kell megemlítenünk a jatagánokat. Régebben e török vágófegyvereket handzsároknak nevezték, ezért szerepelt e néven már az 1896-os ezredéves történeti kiállításon „lángolt élű" handzsárként az a míves, ezüsthüvelyű darab, amit a családi hagyomány Bottyán generálisnak tulajdonít. A Blaskovich-arzenálba tartozó 4 jatagán szám szerint nem sok, de történeti értékük, művészi kivitelezésük miatt jelentősen emelik a köznemesi fegyvertár értékét. E fegyverből Magyarország múzeumaiban általában sok van, de például a váci múzeum 1984-ben kiadott katalógusában is csak három leírásával találkozhatunk. A Blaskovich-fegyvertár legkisebb egységét alkotják a szálfegyverek és a védőfegyverek. A szálfegyverek közé mindössze 3 alabárd és 2 dzsida sorolható. A védőfegyverek között 3 tárgy leírását találja az olvasó. Az 1600-as évekből származó két császári vértes sisak és a páncélkesztyű pár igazi különlegessége e köznemesi arzenálnak. Kisebb egység az ütő- és sújtófegyverek együttese is, mindössze 8 fokost és baltát, valamint 3 buzogányt találunk itt. Ezek között vannak 1500-as és 1600-as években, valamint 1848-ban használt darabok. A kollekció érdekessége egy jeles történelmi személynek, Szentkirályi Móricnak (1809-1882), Pest vármegye alispánjának, jász-kun főkapitánynak 1848-as baltája.