Sz. Szilágyi Gábor szerk.: 1956. Művészet emigrációban (PMMI kiadványai – Kiállítási katalógusok 18. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2006)

Papp Tibor: Beszélgetés Pátkai Ervinnel

A látottakból részleteket megragadó s azokat szabadon, a szépség szerint rendszerező elv, a kubista hatás, bár észrevehető későbbi monumentális szobrain, kompozíciói valami más, talán barokkosabb benyomást keltettek - központosított, maghoz kötött, részleteiben az egésztől gyakran független kavargást. Ezután - a forma lassú bomlása következtében - az összhatás a monumentálisból a légiesen könnyűbe csapott át. Belefáradtam a tömör, súlyos formákba, úgy éreztem, nem felel meg egyéniségemnek - ezért is gondolom, hogy Adam hatása volt. Elkezdtem bontani a formát. Eleinte vigyáztam a szépségre, de ahogy tovább és tovább haladtam, a forma szépségének jelentősége elmaradt. A spiritualizmus foglalkoztatott, ami a mü mögött van. Döntő lépés volt, a madarakkal kezdtem, azt hiszem, azokban már teljesen én vagyok. Akkor hagytam ott az iskolát is. A mélyedések és domborulatok expresszív hatása és még mindig a formai «szépség» jellemzik leginkább e korszakának szobrait: a bontott szárnyú hullámokat, a madarakat. Tapogatózott. Már a csendesedés, tisztulás jegyében fogant, a «lényeget kereso» Brancusira emlékeztető: Madár és tojás. A tudatosodás hajnalán a legegyszerűbben, a legártatlanabbul látott képet fogalmazza meg három dimenzióban. A madár törzséből csak annyi marad meg, amennyi tartóként elengedhetetlenül szükséges; a fej és a törzs első fele hiányzik, a hátrafelé vágott mélyedésben ül a tojás, szélsőséges helyzetben, súlyosan, az alátámasztási ponthoz egészen közel - az egyensúlyt a fölbillentett hosszú madárfarok állítja helyre, s ugyanakkor válaszol nyílszerű, lendülő formájával a gömbölyded tojás-alaknak. A madarakkal egyszeresek olyan periódusba jutottam, amikor már nem tudtam a formát tovább bontani. Akkor kezdtem vizuálisan építeni a szobrokat, láttam amit csinálni akarok - de nem tudtam az anyagot alávetni gondolataimnak... valami másra volt szükségem. Elkezdődött a harc, amit tulajdonképpen nem is a formáért, hanem az anyagért folytattam. Rátaláltam a műanyagra, ami ugyan nem elég tartós, de legalább képes vagyok kifejezni azt, amit akarok, s alkalomadtán átönthető bronzba... Palaszínű csövek, ágak, szálak, rudak, tartók, tengelyek, karok, pálcák, dobozok, csuklók, gallyak, vesszők... sín, tönk, gomb, küllő... az anyagból kiemelve, az anyaggal összekeverve, bevonva, az anyag alá rejtve... Műanyagszobrok. Az első pillantás után gótikus ívek hálózatára gondol a szemlélő. Összebogozva, néha megtörve, mint egy kifordított esernyő - a szálak rendje valahonnan elindul, céltudatos és mégis hasznavehetetlen. Könnyű műanyag-csipkézetben vékony hártya. Az építmény az emberi, növényi, gépi és a kristályvilág belső szerkezete is. Nem feltétlenül szép, a félelem, a borzadás egyaránt jelen van, de a játékos kedvű statikusnak is telhet benne öröme. - Pátkai eddigi munkájának egyik Legvonzóbb fejezete. A műanyag nem oldotta meg keresési gondjaimat - bár nem érzem befejezettnek műanyagos korszakomat, most is használom, éppen a napokban állítok ki négy kisméretű szobrot a Galerié Maywald-ban. A műanyag gyenge, törik, nagy méretben légiesebb, mint a gondolat. így jutottam el a cementhez, ami nagyobb szobrokhoz alkalmasnak tűnik... viszont megint bezárt, leszűkítette cselekvési területemet... úgyhogy az anyaggal birkózom továbbra is. A cement szobrokban használja ki Pátkai legjobban az elképzelt szerkezetre és szerkezetben lerakódó anyag művészi lehetőségeit. Titokzatosnak mondhatnánk a rések mögött felsötétlő üregeket, a forgó, felül lassan összezáródó palástot, ami alatt a rejtélyes szerkezet láthatatlan részei valósággá válnak, felélednek - de úgy is mondhatnók, hogy az érzékek tapasztalatának olvasható képe. A félve takart részek misztikája, és ugyanakkor bukdácsoló forma, térbeli esemény. A kint és bent, a tömött és anyagtalan terek váltakozása. Nincs középpont és nincsenek függetlenül létező részletek. A szobor hatása alatt lévő térnek esetleg van súlypontja, de a szobor önálló világa megbonthatatlan, a súlypontot teljes terjedelmében képviseli. Jelenleg műtermében is cement szobrok állnak - kiállításról visszajövet, kiállításra indulók. Egy eljutott a csatornán túlra is, a Sotheby Galériába. Műterme félig a földben, félig-fényben. Szerszámos Láda, fényképek, hulladék, könyvek, kiállítási katalógusok, rajzok. Negyed és félíves rajzlapon tusrajzok. Nem vázlatok és nem tanulmányok. A szobrok egyenrangú társai. Valószínűleg azért rajzolok sokat, mert a szobrászkodás nehéz fizikai munka és sok piszokkal jár - a rajz számomra a rendet jelenti és a tisztaságot... A rajzolás kiegyensúlyozza a fárasztó szobrász munkát - viszont mind a két eredmény hasonló. Tisztaság, megfelelő környezet hiányában sajnos néha hónapokig nem nyúlok tollhoz. A szobrokat nem tudom olyan gyorsan kivitelezni, mint ahogy elképzelem őket, viszont ha papír van előttem: a vízió és a rajz egyszerre születik, látomásomat azonnal képben rögzíthetem - azt hiszem, ezért szeretek rajzolni. Pátkai Ervin 1937-ben született Békéscsabán. Magyarországon és Párizsban tanulta mesterségét. Kétszer, 1961-ben és 1963-ban nyerte - az ő tervei aLapján készített «kollektiv» szoborral - a Biennale szobrászati díját. Önálló kiállítása még nem volt. Szobrai kétszer szerepeltek a párizsi Májusi Tárlaton, kiállított a «Les grands et les jeunes d'aujourd'hui», a «Réalités Nouvelles» és a «Jeune Sculpture» tárlatain. Ez utóbbi 1966. évi Nagydíját Sculpture (Szobor) című művéért, neki ítélték.