Ikvainé Sándor Ildikó - Sz. Tóth Judit: Évszámos tárgyak Pest megye népművészetében (PMMI kiadványai – Kiállítási katalógusok 6. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2003)

Fafaragás - A mesterségek művészete - A nők munkaeszközei

fonvászonból készültek, szélükön varrt, hor­golt, az újabbakon gyári csipkével. A század­forduló táján még fehérhímzésesek voltak, a fehér lyukhímzésű fej- és vállkendő a Galga mentén a mai napig jellegzetes maradt. A fe­hér sarokmintába pirossal varrták bele a név­betűket, a nemesi koronát és általában az év­számot is. A fehérhímzésű vállkendő a 20. szá­zad elején része volt a Buda környéki néme­tek viseletének is. A német betelepülésű Iklad fehér hímzéses kendői jól megkülönböztethe­tők más Galga menti falvakétól: rajtuk a sarok derékszögébe illesztve szerepel a teljes név, vagy becézett formája. Fehér sifonra igen ap­ró keresztszemmel varrták. Hasonló elrende­zésben, szintén keresztöltéssel hímezték ne­vüket Nagytarcsán és környékén gót vagy la­tin betűkkel. A név eleinte csak egy sarkot foglalt el, később körbeért a zsebkendő szé­lén úgy, hogy a betűket ritkították és megis­mételték, gyakran más betűtípussal. Hasonló­an jártak el a laposhimzesű kendők esetében Fafaragás MESTERSÉGEK MŰVÉSZETE Az évszámmal megjelölt, fa alapanyagú tár­gyak köre pontosan meghatározható: szerszá­mok, női munkaeszközök (guzsaly, motolla, sulyok, mángorló), férfiak használati tárgyai (csizmahúzó, borotvatok) és a pásztorok ün­nepi alkalmakra készített eszközei. A fában szegény vidékeken gyakran dolgoz­tak gyümölcsfából (dió, szilva, körte, cseresz­nye, berkenye), helyi alapanyagból. A könnyű guzsalytalpak legfőbb anyaga a juhar. A legkorábbi ismert datált fa eszközök me­gyénkben a szerszámok. A kézre illő, tökéle­tes formájú munkaeszközök esztétikuma első­sorban megformálásukban van. De a fából ké­szített szerszámokon elegendő felület állt álta­lában rendelkezésre a szöveg és díszítmény kialakításához. A bemutatott gyalukat meste­rük maga készítette, saját és utódai használa­tára. Csak a nagyobb felületű csínvágókon van csigavonalas, leveles motívum, többségü­is. Hogy a latin betűket a gót betűkhöz hason­lóvá tegyék, a betűk függőleges száraiba apró virágokat illesztettek. Ezzel a név beleolvadt virágmintás környezetébe, olvashatatlanná vált. A németek és a szlovákok kedvelték a kék-zöld, kék-lila, a szlovákok a kék-rózsaszín összeállítású betűket. Különösen az 1930-as években figyelhe­tünk meg takarékossági szándékot: a datált kendők ellentétes sarkába más minta és újabb évszám került, hogy újnak lássék. Az örökölt fejkendő másik sarkába az örökös másfajta be­tűkkel varrta bele nevét és az évszámot. Néhány tiszta pirossal varrt zsebkendőt is találni, de nagy részük színes pamuttal hím­zett, szabadrajzú növényi motívumokkal, az új stílusú népművészet utóvirágzásának majd bomlásának termékeiként. Harsány színek, sokféle minta együttes alkalmazása jellemzi az ötvenes évektől felbukkanó, valamely közös­ségnek, a közösség képviselőjének, tanítónak stb. ajándékozott emlékkendők feliratát. kön csak néhány lendületes hullámvonalas minta, oldalukon pontozásos, egyszerű sor­mintával. Az évszám mellett rajtuk csak mo­nogram szerepel, de a mesterséget tovább vi­vő dinasztiákról lévén szó, a szerszámot készí­tő elődök neve máig fennmaradt. A kádárokhoz hasonlóan a mézeskalácso­sok is maguk faragták az ütőfákat, melyeken igen ritka az évszám. A szentendrei mestertől származó, lovas huszárt ábrázoló mintafán a „LENGYEL JÓZSEF 1863" felirat szerepel. A nagykőrösi múzeumban őrzött, 1896-ban, a millennium évében készített szerszámegyüt­tes darabjain, gyalukon, kézifűrészen, tolókés nyelén - az évszám és a magyar címer mellett - a nevét is megörökítette Mózes Sándor. A NŐK MUNKAESZKÖZEI Míg a fa alapanyagú szerszámokat mester­emberek készítették, a fafaragás témaköréhez tartozó legtöbb eszközt faragóspecialisták,

Next

/
Thumbnails
Contents