Novotny Tihamér szerk.: 10 + 1 éves a Szentendrei Grafikai Műhely (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 1991)

csak teljessorozatú vegyszereket használunk, mert a nem ugyanazon a helyen készült vegyületek taszítják egymást. — N. T.: Melyik volt az első munkád, amely ezzel a technikával készült? — K. L: Az első szitám, amelynek reprodukciója A képzőművészet iskolája c. könyv második kötetében is megtalálható (Szerkesztette Solymár István, Képzőművészeti Alap, Bp,, 1979) a „Zenegép" című volt (sőt készült enek egy párja is, a „Camera" nevezetű). Zárójelben mondom, nem kis örömömre szolgált, hogy 1973-ban Krakkóban az előbbiért díjat kaptam. Akkoriban a Főiskola murális műhelyében oktattam, s emlékszem, hogy a vonalas vezetésben milyen ostoba és megmagyarázhatatlan félelem uralkodott e technikával szemben. De nem így a hallgatók körében, akik roppant kíváncsiak voltak erre a dologra, s én be is vittem a főiskolára eszközeimet. Ha jól emlékszem, először Záborszky Gábor egyik munkáját nyomtattuk ki egy üveglapra. így csempésztük be a főiskolára ezt a technikát. A hetvenes évek közepén már egyébként is annyira a levegőben volt a szita iránti éraeklődés, hogy itt is csinálni kellett valamit. Végül is Raszler Károly tanszékvezető tanár volt az, aki jó szándékkal állt az ilyen irányú fejlesztés mellé és rámbízta a szitaműhely megszervezését, mert tudta, hogy foglalkoztam ezzel a aologga

1 és írtam is erről a technikáról. — N. L: Ez tehát 1977-78 táján indult be a Főiskolán? — K. /./Nem. Inkább 1978-79-ben, — N. r.:Sa Szentendrei Grafikai Műhely megalakulásában milyen szereped volt? — K. /.: Annak megszervezésében, és az első vezetőségében is benne voltam, Később ugyan eltávolodtam a műhelytől, de ennek rendkívül egyszerű oka volt: már nem érdekelt annyira a szitanyomás, mint azelőtt, hiszen én az első hurrá-örömökön már rég túl voltam, amikora Szentendrei Műhely beindult. Most azonban megint erősebben, bár más minőségben érdekel a dolog. — N. T.: A szerepedet azonban szeretném még pontosabban körüljárni ebben a kérdésben. Bizonyára úgy tartottak számon a barátaid, mint aki jól ismeri ezt az eljrást, és éppen ezért számítottak is a segítségedre?! — K. /.: Ez teljesen világos, igen, így volt, — N. I: Lipták Mihály, a műhely nyomdásza mesélte nekem, hogy milyen jó hangulat uralkodott abban az időben, s hogy az akkori Grafikai Műhely az a hely volt, ahol rendszeresen találkoztatok, kicseréltétek a gondolataitokat, információitokat, s megbeszéltétek az éppen aktuális művészeti és helybéli ügyeket stb. — K. I.: En ezt természetes állapotnak tartom egy fölfutási időszakban. Akkor nagyon fontos esemény volt arról tanácskozni, hogy ki, mit, hogyan állít elő, milyen saját újítása van a dologban, hogy milyen, eddig ismeretlen eljrásra sikerült rátalálnia. Én nem tudom igazán, hogy a közös munkálkodás miért szűnt meg. Ismétlem, engem egy idő után már nem foglalkoztatott a dolog, mert a szitatechnika magyarországi lehetőségeit ismertem, kipróbáltam, s 95%-ban előre meg tudtam mondani, hogy egy-egy elképzelés milyen valószínűséggel fog realizálódni. (Az meg már inkább cask egy utólagos kérdésfeltevés magamnak, hogy mennyire befolyásolták a Műhely Galéria