Novotny Tihamér szerk.: 10 + 1 éves a Szentendrei Grafikai Műhely (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 1991)

nak is volt egy szitaműhelye, ahol munkavédelmi plakátokat nyomtattak temperával, és van itt egy nagyon érdekes dolog, még Szentendrével is kapcsolatba hozható. Tudomásom szerint ez a műhely „rászoruló" művészeknek is adott „munkalehetőséget". Mint például az akkor megtűrt, a hajdani Európa Iskolás Korniss Dezsőnek (I), aki előre nyomtatott sárga színű szalmakazlakra szalmaszálakat festett néhány forint ellenszolgáltatásért. Ez azonban akkor mégiscsak megélhetési lehetőség volt számára. Viszont ebben az időben Európában már tényleg nagyon magas színvonalon űzték ezt a technikát. — N. T. .Tudom, hogy te a Makói Művésztelep alapítója, vagy még inkább szervezője voltál. Mikor is indult be ez a művésztelep? — K. //Azelső mappa 1978-ban készült el... — N. T.: Maga a művésztelep már az előző években is működött? — K, /.: Igen, de csak 1978-tól funkcionált grafikai profilú művésztelepként. Ugyanis volt ebben a városban egy nagyon szerény nyomdácska, ahol mindössze egy ofszetgép és egy xerox masina működött, végül is ez adta az ötletet a műhely létrehozásárc. Először magára az ofszetlemezre rajzoltunk, majd később xerox segítségével fotókat másoltunk át a lemezekre s ezekről kisszériás nyomatokat készítettünk. Tulajdonképpen ezután határoztuk el, hogy a nyomdát fel kellene fejleszteni. S valóban megkaptuk az előre érzékenyített lemezeket, amelyekre már jól lehetett dolgozni. — N. T.: És szitával is foglalkoztatok? — K. /.: Igen, viszont ezt a technikát úgy '83-'84 körül kezdtük csak el... — N, L: A Szentenarei Grafikai Műhely viszont 1980-ban indult be, és tudomásom szerint te ebben is aktívan részt vettél... — K. /.: Ez valóban így volt, és az egyéni tapasztalataimat is vittem magammal, hiszen szükség volt rá. Szentendrén tehát előbb készültek sziták, mint Makón. Jómagam viszont 1972-ben húztam le az első szitanyomatokat. Ugyanis ebben az évben Belgiumban jártam, ahol személyesen is megtapasztalhattam egy műhelyben, hogy hogyan készül el egy szitanyomat. Az én akkori szemléletemhez is nagyon közel állt ez a dolog és nagyon izgatott, vajon mit lehet kihozni ebből a technikából. Szóval hazatértem egy bőröndnyi valódi festékkel, oldószerekkel stb., mégis itthon úgy kezdtem el az egészet, mint egy partizán, aki ugyan alapvonalaiban megismerte ezt a technikát, ám részleteiben nem! Kaptam egy flamand nyelvű prospektust is, aminek a fele hiányzott, mindenesetre először is egy megfelelő tolmácsot kellett keresnem, hogy nekiállhassak a dolognak. A festékek, sziták és a fényérzékeny emulzió természetesen nagyon hamar elfogytak. Utána házilag próbáltam előállítani a szükséges anyagokat, de rengeteget küszködtem míg végre összejött valami. Otthon renaeztem be az egész műhelyemet, s gondolhatod, a családom kissé megbolondult tőlem... Rétegtelenítésre például hypót használtam, mert sokszor annyira beégett az emulzió, hogy több napi áztatás után sem tudtam lerobbantani a vászonról. A későbbiek során tudtam csak meg, a gyárak nagyon ügyelnek arra, hogy saját vegyszereik ne legyenek helyettesíthetőek más gyárak anyagaival. A Képzőművészeti Főiskolán is