Novotny Tihamér szerk.: 10 + 1 éves a Szentendrei Grafikai Műhely (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 1991)

SZÍNRE HANGOLT SZITANYOMATOK (Beszélgetés Kocsis Imre képzőművésszel) — Novotny Tihamér: Kedves Imre! Az első kérdésem a következő lenne. Tudomásom szerint a szitanyomás, a szitatechnika világszerte összefonódott a hard edge és a pop art irányzatokkal. Magyarországon hogyan terjedt el ez a technika és kik voltak az első meghonosítói? — Kocsis Imre: Szerintem a pop art-ban inkább csak kiteljeseaett a szitanyomás, mert ennek gyakorlatát már jóval korábban ismerték és űzték főleg amerikai és német „művészek". Tulajdonképpen a harmincas évekPen vált autonóm grafikai műfajjá, s ekkor kapta nemzetközi elnevezéseit is: Siebdruck, szerigráfia, szitanyomat. De a textiliparban jóval korábban használták már ezt az eljárást, sőt, egészen korai ismereteink vannak arról, hogy a kínaiak, mint sok minden másban, ebben is megelőztek bennünket. — N. T.: Végül is mi a különbség a XVII. századi Japánban vagy Kínában használt szitanyomás; az 1920-ban Berlinben bemutatott Siebdruck; és a harmincas években alkalmazott amerikai szerigráfia között? — K. /.: A kínaiak sablonnyomásra használták a szitát, hasonlóképpen ahogy Európában a középkori kódexeknél is történt, öe ők nem egy kivágott nyomóformán keresztül vitték fel a festékfoltot, hanem átnyomták a szitaszöveten, ami ki volt takarva. S kimondottan csak ismétlődő motívumok sokszorosítására használták ezt az eljárást papíron vagy bármilyen más anyagon. A Berlinben bemutatott szitanyomás pedig a legkorábbi autonóm grafikai kezdemnyezésnek, illetve szabadalomnak számított a maga idejében. Ennek ellenére az amerikaiak találták meg először e műfaj igazi sajátosságait: azt az előadásmódot, ameiy a szitatechnikát ma is jellemzi. Tovább lépve azonban, maga a műfaj világszerte a II. világháború alatt és után terjedt el, mert ezt a technikát bárhol könnyen fel tudták állítani. A dolog végül is tényleg nagyon egyszerű: ha egy átlátszó anyagra, monójuk üveglapra vagy fóliára készítettek egy feliratot, s azt azután valamilyen fényérzékeny emulzió közbeiktatásával akár a nap segítségével is rá tudták világítani a vászonra, akkor már nem kellett más csak egy asztal, amin le lehetett nyomtatni a szitát. S hogy nálunk mikor terjedt el ez az eljárás? Tudomásom szerint az első kezdeményezések a hatvanas évek második felében történtek a Fajóék Benczúr utcai műhelyében. (Lásd később: Budapesti Műhely 1974-1981, Fajó János, Hencze Tamás, Bak Imre, Keserű Ilona, Mengyán Anarás). Nagyon gyatra anyagokkal tudtak csak dolgozni! Szitaszövetet ugyan lehetett kapni, mert a textilipar használta ezt, de festék egyáltalán nem volt. Valkiadal és temperával próbálkoztak. Ezt megelőzően az Iparművészeti Vállalat-