Cs. Balogh Éva szerk.: Szentendre múltjából. A kerámia, az üveg- és fémművesség emlékei. Szentendre szőlő- és borkultúrája (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 1996)

A „Rab Ráby-ház". utcára nyíló pincelejárattal pincerendszer kialakításához. Sajátos pincefunkciójú üregeket is megfigyelhetünk a Szamárhegyen, pl. a Bogdányi út néhány telkén. Ezeket 15-20 méter hosszan, az udvarral azonos szintben vájták a hegy belsejébe, s ha a telek adottságai engedték, kamrát (présházat) is építettek hozzá. A kamra utcára néző oldalán egyetlen szőlőbedobó ablak van. Szentendrén a mustkezelés módjából eredően (kevés a szőlőprés) az érlelés - tárolás követeli meg a házi pincék kialakítását. A Balkánon - de Szentendrén is - használatos borkészítési technika lényege a következő volt: a nagy kádakba rakott, szekérrel hazaszállított szőlővel a ház előtt álltak meg. Ott mindjárt összetörték a szőlőt facsömöszlőkkel, majd az utcára nyíló pincelejáraton, a kacsárnyán, vagy a négyzetes ablakon át hosszú, vályú formájú facsatronákon eregették le az óriási fakádakba. Ezek a kácik 1-2 m átmérőjűek, kerek fenekűek és ember magasságúak voltak. Amikor a must kiforrt, a kácira rátették a fedelét, sárral, faggyúval jól letapasztották, hogy levegőt ne kapjon. Jó sokáig hagyták így a törkölyön. Az ilyen módon nyert bor sűrű, sötétszínű, erősen csersavas volt. A kácikban maradt törkölyből pálinkát főztek. A későbbiekben (a XIX. század közepe) a borsajtók elterjedésével az eljárás módosult. A leszűrt mustot hordókba öntötték, abban forrt ki. A törkölyt egy szélespengéjü, szablya formájú eszközzel, a törkölyvágóval kellett szétvágni ahhoz, hogy leszedhessék a présről. Az 1800-as évek virágzó borgazdasága a termelés extenzív fejlesztésének eredménye. Ez azt jelenti, hogy a kis szőlőültetvényeket felvásárlással (öröklődéssel vagy adósság fejében) egyesítették: mind nagyobb területeken folyhatott szőlőtermesztés. A XIX. századra a szőlőtermesztés a város gazdasági életének meghatározója lett. Virágoztak a hozzá kapcsolódó iparágak. Kialakult a „szőlőtermelők társadalma". A nagyobb szőlőbirtokosok között találjuk a gazdag iparosokat és kereskedőket is: a szőlő vagyontárgy lett. Megélhetést adott a szegényebb rétegeknek, sőt szüretkor a város rendszeresen fogadott felvidéki munkásokat és