Cs. Balogh Éva szerk.: Szentendre évszázadai. Helytörténeti kiállítás (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 1996)

vonallal vagy bordával, kissé megvastagodott peremű tálak, orsógombok, fenőkőtöredék, kézimalom a késő kelta időszak jellegzetes leletegyüttese. A kerámiaanyag alapján jelentős településük lehetett Pannónia-dűlőn is. Közvetlenül a Duna-partján a késő kelta kort jellemző edénytöredék került elő. Római kor A római foglalást megelőző időben a Dunántúl területén kelták éltek, a mai Szentendre környékén az eraviscus törzs szállásterülete helyezkedett el. Az Augustus császár idejében megkezdett katonai megszállás végeredményeként az i. sz. I. század folyamán létrejött Pannónia néven a római birodalom újabb tartománya. A foglalás körüli időkben és azután is tovább élt a területen az eraviscus őslakosság, lakógödreiket a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a volt Betonelemgyár területén tárták fel. Jellegzetesek még az i. sz. I—II. századból származó, asztrális szimbólumokat (félhold, napkorong, csillag, égi kulcs) megjelenítő sírkövek, melyeken az elhunytak kelta neveit is olvashatjuk. A későbbi sírköveken magukat az elhunytakat az ősi kelta viseletben láthatjuk. A tartomány megszervezésének egyik fontos része volt a határvédelmi rendszer kialakítása - Pannóniában a limes a Duna vonala volt, mely egyben fontos szállítási útvonal is. Ezt kellett megerősíteni és megvédeni a túlparti barbárok támadásai ellen. A folyó mentén létrejött a táborok, erődök és őrtornyok rendszere, melyeket hadi utak kötöttek össze egymással. Pannóniában Aquincumban és Brigetioban volt légióstábor, a többi táborban auxiliaris csapatok voltak elhelyezve. Szentendre .- Ulcisia Castra - segédcsapati táborát valószínűleg az i. sz. II. sz. elején kezdték építeni ún. palánktábornak (földdel megerősített faszerkezetű építkezés, védőárkokkal kombinálva). A téglabélyegek tanúsága szerint az első itt állomásozó csapat a cohors I. Thracum (a trákok 1. számú gyalogos csapata) lehetett. (E korai tábor valószínűleg a ma ismert, kőből épített erőd helyén volt - innen ismertek korai leletek is, de az átépítés megsemmisítette a korábbi periódusokat.) Ezidőben Pannóniát két részre osztották közigazgatásilag: Pannónia superior (FelsőPannonia) és Pannónia inferior (AlsóPannonia) - ez utóbbihoz, melynek székhelye Aquincumban volt - tartozott Ulcisia Castra is. Az i. sz. 160-as évektől gyakran ismétlődnek a limes mentén barbár betörések (szarmaták és markomannok), ezért Marcus Aurelius császár új csapatokat szervez cohors I. milliaria Aurelia Antonina Surorum sagittariorum (a szírek 1. sz. Aurelia Antonina nevű gyalogos íjász ezrede) néven, melynek sok bélyeges tégláját ismerjük a tábor területéről. Septimius Severus császár alatt, 195-ben a csapat neve megváltozik: milliaria nova Severiana Surorum sagittariorum equitata civium Romanorum (a szírek 1. számú, római polgárokból szervezett új lovas íjász Severiana ezrede) - tehát a császár a katonáknak kollektív római polgárjogot adományozott és ennek emlékérc saját nevét is a csapatnak adományozta. Ugyanő 194-ben colonia rangot adott Aquincumnak, így a tartomány székhelye és az annak vonzáskörzetében lévő Ulcisia Castra virágzásnak indult. A „fővárosból" a II. sz. elejétől megindult a városi tisztviselők, vagyonos polgárok, kereskedők és veterán katonák (légió II. Adiutrix, Aquincum csapatteste) „vidékre" való kitelepülése, így itt is egyre jobban felpezsdült az élet. Szintén Aquincumból jött, leszerelt katona (veterán) lehetett a Szabadtéri Néprajzi Múzeum területén előkerült római villa rustica építtetője és első tulajdonosa. Az épületet a további tulajdonosok tovább bővítették, központi épületében - melyet a régészek feltártak - 52 helyiség volt és 67x78 m-es területen feküdt. A belső udvaros épületben a terrazzo padló alatt padlófűtés volt, freskók, stukkók és faragott oszlopok díszítették, az udvar megvilágítására a tetőzet peremén ún. agyag világítótorony-modellek szolgáltak. A villa birtokközpont-jellegét bizonyítja az itt talált sok, vasból készült szerszám és eszköz. A szőlőművelés emléke a kacor (szőlőmetszőkés) és a Trierben készült, feliratos borosedény-készlet. Bár a villát utolsó lakói tervszerűen kiürítették, mégis sok apró tárgy