G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)

II. A DUALIZMUS IDŐSZAKA 1867-1920 61 - 1. A KIRÁLYI NYARALÓHELY

gyon voltak itt nagyszabású bálok, fontos udvari rendezvények, azoknak inkább Buda volt a helyszíne. A király támogatta például Odrobenyák plébános könyvét, rendszeresen adott egy kis pénzt az iskoláknak, de egyébként nem töró'dött a településsel úgy, mint Grassalkovich, aki a kastély felépítése után a falut is fejlesztette. A dualizmus idején Gödöllőre különösen jellemző volt az a felemás helyzet, hogy egyszerre van jelen a 48-as hagyományok őrzése és a Ferenc József jó király iránti lojalitás. Ferenc József térnek hívták azt a helyet, ahol az első világháború áldozatainak és Török Ignác aradi vértanúnak állítottak emléket. Együtt a hóhér és az áldozat. A király adófizető gödöllői polgár volt, olykor a gödöllői lakosok munkaadója, sőt Erzsébet királyné varázslatos egyéniségén keresztül szinte szerethető személlyé vált. Ugyanakkor a gödöllőiek büszkék voltak a negyvennyolcasságukra, hogy Kossuth a győztes isaszegi csata után a gödöllői kastélyban fogalmazta meg a Habsburg-ház trónfosztását kimondó Függetlenségi nyilatkozatot 1849 tavaszán. E felemelő események után aztán még 20 év se telt el (csak 18), és nekik hajbókolniuk kellett a szabadságharcot vérbe fojtó, kegyetlenül megtorló uralkodó előtt, szavalattal, énekkel, zsebkendő lengetéssel fogadni a vasútállomáson a Királyi Váró előtt. Mennyire illik Illyés Gyula verse a gödöllői népre: „Kezét - mert ő ölt, maga a király - / Egy nép arcába törölte bele. / Nem volt e földnek Petőfije már! / így kezdett lenni Ferenc Józsefe." (Október 6.) 1898-ban Honvédszobor Bizottságot hoztak létre, emlékművet szerettek volna állítani az isaszegi csatában elesett és a gödöllői temetőben nyugvó 48-as honvédeknek. Az ugyancsak ebben az évben induló helyi lap, a Gödöllő és Vidéke szerkesztője, ifj. Herrmann Antal vezércikket írt arról, hogy a gödöllői nagy közös sírban nemcsak magyar honvédek nyugszanak, hanem az ellenség is, osztrák és orosz katonák. ,A sír egyesíti azokat, akiket az élet szembe állított egymással. A halál mindent kibékít" - írta a cikkíró. Azzal érvelt, hogy nem személy szerint voltak ellenségek, ők csak a kötelességüket teljesítették, és ők is vitézül küzdve haltak meg. Azt javasolta, hogy a készülő szobor a magyar honvédek mellett emlékezzen meg az osztrák és orosz vitézekről is. „Csak mellékesen akarom említeni, hogy a királyi család magyar otthonában talán annál illendőbb volna ez a méltányosság az osztrák harcosokkal szemben." A lap következő számában Hegedűs Aladár jogász, földművelésügyi miniszteri tanácsos, gödöllői lakos válaszolt a javaslatra. Kitűnően érvelt amellett, hogy miért képtelenség az, amit a cikkíró felvetett. A személyeket nem lehet elválasztani az eszmétől. A nemzeti honvédség a tételes jog, a szentesített törvény alapján állt és védte a hazát, az ősi alkotmányt és a szabadságot, míg Jellasics bán, Windischgrätz és Paskievics katonái a jogot lábbal tipró erőszakot, a kíméletlen zsarnokságot személyesítették meg, vak Az Erzsébet Királyné Szálló a 20. század elején 02