Antoni Judit: „Ablakok Pápua Új-Guineára" (Távoli világok emberközelben II. Gödöllői Városi Múzeum, 2008)

mint például Új-Guinea területén. A gyűjtemény tárgyainak figyelembevételével, s így a teljesség igénye nélkül, megpróbálom bemutatni azokat a főbb növényeket és felhasználásuk lehetőségeit, amelyeket egyrészt magam is felismertem, illetve azokat, amelyekre a szakirodalomból sikerült többkevesebb biztonsággal következtetnem. A kőbalta, szalukapa, szágótörő nyelét a babértélékhez tartozó Cryptocarpa laevigata vagy a bükkfafélék egyike, a Castanopsis acuminatissima adja, mindkettő elég kemény, de elég rugalmas is egyben. A szappanfaféle Dodonaea viscosa, vagy a mirtuszféle Decaspermum sp. fájából készül a kőpengét tartó fatok, melyet rotang csíkkal (Calamus fuscus) kötöznek a nyélhez. A nők és a férfiak által egyaránt használt ásóbothoz a legjobb anyagot a madárszemfaféle Schuurmansia henningsii, esetleg a buzérféle Gardenia sp., vagy a bükkfaféle Nothofagus sp. fáját választják ki. Az íjak kedvelt anyaga a rugalmas fekete pálma (Caryota sp.), húrnak a bambusznád (Nastus obtusus) hasítéka a legjobb, a kötözéshez pedig az eperfaféle Ficus mafuluensis használatos. Nyílvesszőik általában több részből állnak, amelyeket rotanggal (Calamus sp.) kötöznek össze, a nyílvessző alja legtöbbször a kardpenge-nád (Miscanthus floridulus), hegyét két pálmaféléből is faraghatják, egyik a már ismert fekete pálma, a másik ennek rokona (Caryota rumphiana). A dárdák nyelét a szappanfafélékhez tartozó Pometia pinnata mellett pálmákból készítik, ilyen a fekete pálma (Caryota sp.), és két másik pálma: Gulubia sp. és Heterospathe aff. muelleriana, de alkalmasak más fajok is, mint a Guttiferaceae: Garcinia sp. illetve a Myrsinaceae: Rapanea sp. A dárda hegyét, ha külön készült (csont is lehet), az araukária félékhez tartozó Araucaria cunninghamii gyantájával erősítik a nyélbe. Pajzsot a mályvaféle Hibiscus d'albertsii kérgéből is készítenek, de ez ritkább nyersanyag, mint a fa. Legalább nyolc fafaj alkalmas e célra, közülük csak néhányat említek: a fehér magnólia (Galbulimima belgraveana), a vörös cédrus (Toona sureni), a bükkfaféle Nothofagus sp., a mirtuszféle Syzygium sp. és a gyöngyfafélék (Elaeocarpaceae) három faja. A háztartásban használt agyagedényeken kívül elsősorban közepes keménységű fákból készítenek hihetetlen változatosságú tálaló, ivásra-evésre alkalmas edényeket, de az egyik legkézenfekvőbb nyersanyag a kókuszpálma (Cocos nucifera) diója, amelyből egyformán faragható lapos és mély tál, evőeszköz és merőkanál, víztartó edény és termésgyűjtő kosárka, sőt, kitenyésztettek többek között egy egészen kis diójú változatot, amely illatszer (olaj) tárolására alkalmas. A tökfélékhez tartozó palackforma tökedényekbe (Lagenaria siceraria) vizet, olajat vagy kagylómeszet raknak, a termesztett bambusz (Nastus elastus) pedig amellett, hogy főzni lehet benne és vizet hordani, még pipakészítésre is megfelelő nyersanyag. Egyes hangszerek, mint a doromb és a pánsíp szintén a bambusz fiatalabb hajtásaiból készül. A szoknyák egyik kedvelt alapanyaga a sás (Eleocharis ct. dubia), de az általunk „fűszoknya"-ként ismert női viselethez nem füvet, hanem a mályvaféle hárslevelű hibiszkusz (Hibiscus tiliaceus) fa belső háncsrétegét használják. A zsinórokból készült szoknyák, hurkolt kötények, amelyeket a Felföldön a férfiak hordanak, szintén a belső, a látható kéreg alatti háncsrétegből sodort fonalból készülnek, ezekhez legalább 10 olyan növényfajt ismernek, amelyik mindegyike megfelelő nyersanya got ad. A legtöbb az eperfafélék közül kerül ki, így a különböző fikuszok (Ficus calopilina, Ficus iodotricha, Ficus dammaropsis, stb.) a korall-szilfa (Pipturus sp.) négy faja és nem utolsósorban a kedvelt gnétumféle Gnetum gnemon, amelyből még jó pár egyéb anyag, többek között fűszer is készül. A férfiak fonott övét általában a rotang-fajokból állítják elő (Calamus fuscus, Calamus aruensis), a szintén általuk viselt, védelmi célokat is szolgáló kéregövhöz a rózsafélékhez tartozó szilvafajokat (Prunus gazelle-peninsulae, Prunus glomerata), a kutyatejféle Macaranga sp., illetve a kazuárfaféle Casuarina oligodon, a teaféle Eurya longisepala, vagy a diófaféle Engelhardia rigida viszonylag könnyen lehántható, rugalmas kérgével dolgoznak. Esőköpeny a csavarpálmafélék termesztett (Pandanus brosimos és Pandanus julianetti) illetve vadon élő fajaiból (Pandanus antaresensis) állítható elő, takarók, köpenyek, lepedők pedig tapából készülnek, melynek valamennyi alapanyaga az eperfafélékhez tartozik: a papíreperfa (Broussonetia papirifera), a felföldi kenyérgyümölcsfa (Ficus dammaropsis) és az érdeslevelű füge (Ficus quercetorum, Ficus mafuluensis). A hurkolt szatyrok, hálók, amelyek a női viselet kiegészítőjének is tekinthetők, szintén az eperfafélék közül kerülnek ki: a tapához hasonlóan a belső háncsréteget használják fel, csak amíg a tapánál szélesebb csíkokkal dolgoznak, itt a szálak vékonysága jelzi a minőséget. A női és a férfi viselethez tartoznak a különböző típusú karperecek, karkötők, lábdíszek: szinte minden gyűj25